Akkor hát engedjük szabadjára a gyeplőt!

”Pistike, ne bántjad a tesódat!”
”De hát lásátok, hogy nem én, hanem a Feri báncsa.”
”Míg János olvasott, Pistike a szobába futott.” - vajon befutott, vagy már ott bent futott?
”Lásuk a vonatot” - vajon tényleg látjuk, vagy csak akarjuk látni?
Nem mindegy, hogy bentlétet/rajtalétet vagy irányultságot jelzünk. Egyébként az irányultság nem csak valaminek a belsejébe mutathat, hanem valamire rá is:
1.) ”Péter az asztalon írt.”
2.) ”Péter az asztalra írt.”
Az 1.) mondat jelenleg csak azért érthető jól (nem feltételezzük, hogy Péter fel is mászott az asztalra), mert az már egyfajta kifejezésé vált.
De lásunk mondatokat nem asztallal:
a.) ”Péter a padlón/szőnyegen(stb.) írt.”
b.) ”Péter a padlóra/szőnyegre(stb.) írt.”
Az a.) és b.) mondatokban a cselekmény típusának megkülönböztetése hasonló a vitatott "-ba", "-ban"; "-be", "-ben" végződésűekhez.
Ha elnézzük azt, hogy ”-ban/-ben” helyett ”-ba/-be” végződéseket használnak, akkor elvileg azt is elnézhetnénk, hogy az a.) mondat helyett a b.) mondatot alkalmazzák (ha pl. -ón; -en; helyett -ra; -re; végződéseket használnak).
Azonban szerencsére a markáns -ra; -re végződések rögtön szemet-fület szúróan figyelmeztetnek a hülyeségre, míg az -n elhagyása nem kongatja meg úgy az értelem vészharangját.
Azok a tanítványaim, akiket az eszperantó ”-n” irányjelző végződés helyett az ”al” irányjelző prepozíció használatára ösztönöztem, nem felejtik el helyesen megkülönböztetni a bentlétet/rajtalétet az irányultságtól.