<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
"Ban"-ban az igazság?
[Magyar Narancs, 2001/03/15]
Úgy látszik, a magyar beszélt nyelv lassan búcsút mond a -ban/-ben ragnak: egyre kevesebben használják természetes beszédben, és szerepét átveszi --- illetve már nagyrészt átvette --- a -ba/-be rag. (A továbbiakban az egyszerûség kedvéért csak -ban ill. -ba ragnak nevezem ôket.) A legtöbben az iskolában tanuljuk meg, hogy az A szobába vagyok mondatot A szobában vagyok-nak kell leírni. A -ban ragot ma elsôsorban az írott nyelv, a tudatos normakövetô nyelvhasználat (no meg a korrektor) tartja életben, ha kevésbé literátus nyelvközösség volnánk, már eltûnt volna, ugyanúgy, mint a látá vagy a várnók.
De valóban igaz, hogy a legtöbben nem használják már beszédükben a -ban ragot? Bizony igaz, tessék csak egy-két óra hosszat figyelni erre az apróságra. Aki úgy érzi, hogy ô nem csinálja, az figyelje saját magát, a nyakamat rá, hogy ô is csinálja, csak él benne egy ideál, egy norma, s nem tudatosítja attól való kitéréseit, mint ahogy az ember sokszor nem hallja, hogy hamisan énekel. Aki azt állítja, hogy sose használ -ban helyett -ba ragot, olyan, mint aki azt állítja, hogy sose érinti kerekével a záróvonalat. Biztos van ilyen ember.
A -ban kikopásának legfôbb bizonyítéka, hogy az anyanyelvi beszélôknek ez mennyi gondot okoz az iskolában. Miközben a legkisebb elsôsök se zavarják össze, hogy (mondjuk) kertból vagy kertbôl a helyes alak, hogy megettél a levest vagy megetted a levest, ugyanezek a gyerekek --- akik tehát egy bonyolult nyelv ragozási rendszerét ösztönösen jól ismerik! --- rendszeresen belebotlanak a -ban-ba. Olyasféle a -ban, mint a kis- és nagybetû, az egybe- és különírás: tipikusan logikai kérdés, nem a spontán nyelvhasználat sugallja, hanem --- ma már --- az azon konstruált felépítményhez tartozik. Logikai alapon kell döntenünk. Egyébként néha a mûvelt felnôtt is elbizonytalanodik: -ba vagy -ban ragot írjon? Nyugati irányba(n) indult? Leült vele szembe(n)? Én -n-nel írnám, de ez már nem is logikai kérdés, csak tradíció, mint az ly---j közötti választás.
A magyar beszélt nyelvben tehát az utolsó egy-kétszáz évben felszámolódott a -ban: Egerbe vagyok, Egerbe megyek, s már csak az írás (és az azt utánzó, kimódolt, pedáns beszéd) ôrzi a különbséget. Ebben nincs eltérés mûveltek és mûveletlenek között. Két magasrangú, mûvelt férfit idézek, mindkettôjüket a rádióból: Az utóbbi idôbe történtek olyan dolgok..., illetve Isten kezébe van az életünk. Az egyiket a köztásrasági elnök mondta a parlamentben, a másikat az esztergomi érsek a templomban. Értelmetlen volna azt mondani, hogy ôk hibásan beszélnek: amit ez a két ember hivatala gyakorlása közben, a legnagyobb nyilvánosság elôtt használ, az a magyar beszélt nyelv.
Nézzük meg a jelenséget a nyelvész szemével. Arról van-e szó, hogy a mai beszélôk gondatlanságból vagy kényelmességbôl lehagyogatják a szóvégi -n-eket? Nem, mert senki sem mondja azt, hogy *az asztalo hevert, *üljö le, *szépe beszélt. A változás tehát nem hangtani természetû, nincs köze a kiejtés trehány vagy gondozott voltához, nem a szóvégi -n-eket, hanem kifejezetten a -ban ragot érinti. Akkor talán a mondattan kategóriái rendezôdtek át? Lehet, hogy a mai beszélôk fejében összemosódott a "hol" és a "hová", azaz hogy ezt a két kategóriát en bloc egybevonta a nyelv (mint egykor a kétféle múltat: látá és látta)? Tehát hogy aki azt mondja: Egerbe vagyok, az nem tudja megkülönböztetni az irány és a helyzet fogalmátt? Ez sem igaz, hiszen a Szolnokon és a Szolnokra, a kapuhoz és a kapunál alakokat senki sem keveri. Irány és helyzet töretlenül tartja magát, csak arról van szó, hogy e kategória "belül/belé" alesete ezentúl raggal kifejezhetetlen. Olyan ez, mint az ige múlt idô egyes szám elsô személye, mely egybemossa az alanyi és a tárgyas ragozást (láttam egy... = láttam a...). Ez nem jelenti a kategóriák fölborulását, csak helyi neutralizáció. (Meg kell jegyeznem, az se volna példátlan tragédia, ha a nyelv valamely kategóriáját föladná, mint pl. a spanyol a semleges nemet.)
Ha se nem hangtani, se nem mondattani-jelentéstani a változás, akkor egyszerûen alaktaninak kell lennie. Ez a legkevésbé érdekes, mert önkényes és értelmetlen --- de nem gyôzöm hangoztatni, hogy a nyelv döntôen önkényes és értelmetlen (mivelhogy kommunikációs kód szegényke és nem a világ tükre és nem nemzetünk oltára). Csak annyit mondhatunk, hogy a -ban rag kikopott a természetes beszélt nyelvbôl és átadta helyét a -ba ragnak. Olyan ez, mint ahogy (a kevésbé mûvelt beszédben) kikopott a miatt névutó és átadta helyét a végett-nek: Epeömlés végett vitték kórházba. Itt se mondhatjuk, hogy a beszélô ne ismerné ok és okozat között a különbséget.
No jó, de mit gondoljuk minderrôl? Jó ez nekünk, magyaroknak? A laikusok ijedten nyelvromlásra gondolnak (pláne, mert ilyesmivel folyton ijesztgetik ôket), szóval hogy valami értékes megy veszendôbe, hogy tehát ezt a folyamatot üdvös volna fékezni, sôt visszafordítani. Pedig mióta nyelv létezik, mindig ezt csinálja. Egyik dolog kikopik, jön helyette más --- hiszen ha mindig csak kopna és fogyna, akkor már nagyon egyszerû és primitív kéne hogy legyen, de igazán nem ezt tapasztaljuk. Mikszáth nyelve nem kopottabb, mint Zrínyié, Tandorié nem primitívebb, mint Balassié. Mégis, az aggódók megnyugtatására vegyük sorra az aggályokat és adjunk mindegyikre rövid választ.