NYELVÉSZ

Ejnye, ez egy ad animalem argumentum volt, hogy varasdit parafrazeáljam.

Én meg beírtam a google-ba, hogy 'tigris', és csupa állatos kép jött ki

Bocsánat, de a Google-be beírva, hogy "rebrus", az első találat alatt ott egy cv publikációs jegyzékkel. Kicsit elhamarkodott kötözködés volt ez. Amúgymeg a varasdi által felvetett kérdés lényegét nem érinti, de mégis muszáj megjegyeznem, hogy tökmindegy, fenn van-e valakinek a publikációs jegyzéke a neten, amikor pl. egy állást megpályáz, mer úgyis be kell adni a pályázathoz. És igenis volt már rá példa Magyarországon, hogy két jegyzék közül a (jóval) gyengébb nyert...

_________________

Kedves tigris, az ún. ad hominem argumentum, amit itt alkalmazol, nem érinti az itt tágyaltak lényegét (ld. még red herring fallacy). A teljesítménymérést --- meglepő módon --- azok is értéknek tarthatják, akik nem rendelkeznek egy Noam Chomsky publikációs teljesítményével.

De tudod, miért lenne jó szubjektív szempontból is, ha lenne egy korrekt és következetes teljesítménymérés? Mert hamar kiderülne, hogy kinek van jövője a szakmában és kinek nincs. Ha azt látod, hogy XY tényleg objektíve jó dolgokat csinál, te meg nem, fair play játékban derül ki, hogy te miért nem rúgsz labdába mellette. Nem is marad az emberben akkor semmi keserűség, hiszen a meccs korrekt szabályok szerint ment. Ha viszont nincs vagy lanyha a teljesítménymérés, akkor végül is mi dönti el, ki lép előre a ranglétrán? Mert nem biztos, hogy korrellálni fog a tudás és az előrelépés. Akkor a kisebb-nagyobb szolgálatok, a diplomatikus szervilitás, a megnyerő modor, az okos hízelkedés igenis sokkal többet nyomhat a latban, mint a puszta képesség, amihez nem járulnak ily előnyös vonások.

Azt gondolom, hogy a vezetők nagy része a fent felsoroltakat értéknek tartja, még ha publikusan soha be nem is vallaná. Emberek vagyunk, és a legtöbben nem tudjuk kivonni magunkat az ilyen dolgok hatása alól. Ez rendben is van. De azt neked is látnod kell, hogy ez alapvetően káros, és hogy ezt csak az objektivitás tudná kivédeni. De miért van úgy, hogy Magyarországon ennek az objektivitásnak a megteremtéséhez nincs kellő szándék? Mi ennek a magyarázata? Nem az, hogy így nagyobb teret kaphat a szubjektív döntés, míg a méréssel ez a szabadságfok elveszne, de legalábbis jelentősen lecsökkenne? Dehogynem. És ezért nem áll szándékában senkinek, aki megfelelő helyzetben van hozzá, kidolgozni és betartatni egy ilyen követelményrendszert.

Nem az a lényeg tehát, hogy én vagy rebrus hol helyezkedünk el egy nem létező ranglistán, hanem az, hogy miért nincs egy korrekt és mindenkire következetesen érvényesített ranglista (pl. a nyelvtudományban)? Ha van akkor, de csakis akkor, beszélhetünk arról, hogy rebrusnak vagy akárki másnak, aki hivatásos kutató (én nem vagyok az) mit kéne tennie, hogy e lista élére kerüljön, és kiszámítható (!) tudományos karriert járhasson be. Addig marad az emberek szubjektív megítélése, amiben a fent felsorolt kvalitások a kívánatosnál jóval gyakrabban és nagyobb súllyal eshetnek bizony latba. És ez igazából senkinek se jó, mert az eredménye a kontraszelekció, ami leginkább a konformis középszernek kedvez.

(Ami a konkrét megjegyzésedet illet, valószínűleg a Nyelvtudományi Intézet honlapjáról elérhető CV-mben találtad az adatot. Azt a CV-t pedig 2008. december 31. óta nem frissítem, az e szálba szorosan nem tartozó okok miatt.)

Keress még. Én addig rákeresek "tigris"-re.

Ez mind nagyon szép. De pl. rebrusnak nem találom a publikációs jegyzékét a neten, varasdinak meg nem látok friss külföldi cikkiét, az utolsó egy 2003-as amsterdami konferenciaanyag. Akkor meg honnan lehet tudni, kinek milyen teljesítménye van?

Az utolsó bekezdéssel egyetértek, de maradjunk csak a tudománynál. A pályáztatás, ha jól történik, legalább azt a reményt hordozhatja, hogy érdemi szerint bírálják el az egyes projektjavaslatokat. Persze, ehhez egy-két feltételnek teljesülnie kell, és ezek közül talán a legfontosabb az elfogulatlan bírálók kiválasztása. Ebben pedig a külföldi bírálóknak nagy a szerepe, mert ők nem függenek a hazai mutyihálózattól.

A teljesítmény másik mérési módja a nemzetközi illetve a valóban színvonalas hazai folyóiratokban vagy konferenciákon való megjelenés. Furcsa, hogy például a nyelvtudományban (a többi bölcsész területet annyira nem ismerem) még mindig, 2009-ben sincs kialakítva egy ilyen tényezőkön alapuló, számonkérhető teljesítménymérés, elsősorban a közpénzből működő akadémiai és egyetemi szférában. Az egy adott szakterületen dolgozó kutatók nagyjából egyetértenek abban, melyek a területükön jelentősnek számító fórumok. Ezt kodifikálni kéne, aztán ehhez viszonyítani ez egyes kutatók teljesítményét. És nyilván számon is kéne kérni ezeket azokon, akiknek nem tesznek erőfeszítést arra, hogy ezeken a fórumokon megjelenjenek. Ezek a nominális kutatók ugyanis több szempontból is károsítják a tudomány működését. Egyfelől természetes módon igyekeznek elszabotálni a minőségmérés rendszerét, másfelől passzív teherként el is foglalják a helyet az arra érdemesebbek elől, harmadrészt egy olyan szemléletet példáznak az utánpótlás (meg mindenki) számára, miszerint a langyos víz is jó. Amíg egy ilyen mérce meg nem jelenik és általánossá nem válik, nekem jöhet a Pálinkás a "felhasználóbarát akadémiával" és hasonlókkal, igazi változtatási szándék nem érzékelhető mögötte.

Miért ne, végül is fogadj örökbe egy professzort akciók már régóta működnek.

Továbbra is lendületben az Akadémia! Most például jön az ún. felhasználóbarát Akadémia. Emberarcú tudomány, és hasonlók. Lehet, hogy lesz majd "Fogadj örökbe egy akadémikust!" akció is?

Persze kicsit csaltam. Mármint az összeg az télleg ennyi, de nyilván mindenki pályázatból fizeti az útjait, ami ebben a számban nincs benne (vagy a fiatalok gyakran saját zsebből!). A kisebb összegű pályázatoknál nem is nagyon lehet másra költeni a pénzt, csak utazásra. Akinek meg nincs pályázata, az ne is utazzon, biztos lehet itthonról is nemzetközi helyeken publikálni konferencia-részvétel nélkül is , hehehe...

Az általam ismert nyugat-európai és amerikai phd-programok mindegyike évente lehetőséget biztosít legalább 2-3 külföldi konferenciához. Ehhez kéne felnőni az egyetemeknek (és a kutatóintézeteknek).



Én nem vagyok sem tudománypolitikai szakértő, sem politikus, sem ezen intézmények vezető tisztségviselője, ezért ezt a kérdést köszönettel elhárítom. Csak azt szeretném, ha látnátok (ami nem mentség senkinek a fenti pozícióban ülők közül), hogy ez egyáltalán nemcsak a felsőoktatásra és a tudományra vonatkozik, az ovodák, a közoktatás, a gyermekvédelem, a zegésségügy, a zönkormányzatok stb. hasonló bajoktól (is) szenved: a krónikus alulfinanszírozással (és beleszarással) az állam kivonul a kötelező állami feladatok ellátása alól, a másik kezével meg EU-s meg mindenféle pályázatokat lenget, hogy tessék pályázni, hát van itt pénz azoknak, akik ügyesek.

Ne kelljen már az állami szférában feltétlenül egy ovodai vagy kisiskolai vezetőnek ügyes pályázatírónak vagy kijáróembernek lenni ahhoz, hogy fenn tudja tartani az intézményét. Ezek állami feladatok, amiket állami pénzből (adók) az állami bürokráciának kell megoldania megfelelően szétosztani.

18 euro?

Vicces, ez a szám tényleg látványosan mutatja, hogy mennyire nem működik a rendszer. Mit lehetne tenni? (a) növeld a számlálót, (b) csökkentsd a nevezőt. Az (a) gazdasági okoknál fogva nem járható, a (b) meg a közalkalmazottság szociális intézmény jellegnél fogva, ahol ha valaki eléggé "bedolgozta" magát (é.: kinyalt magának egy véglegesítést), nem lehet kirobbantani, még ha nem csinál semmit, akkor sem. Patthelyzet?

Ezért jó a magánegyetem, mert az nem az állam(=adófizetők) pénzét költi. Más miatt meg persze nem jó.

Igen, az autonómia szó nagyon gyakran arra való, hogy elkenjék a felelősséget az állami intézmények feladatait, pénzelését illetően. Azt megértem, ha egy egyetem mondjuk felháborodik, hogyha a belső előmeneteli rendszerébe közvetlenül beleszólnak (mondjuk egy minisztériumi alkalmazott mondja meg, kit nevezzenek ki pl. adjunktusnak -- bár hozzáteszem, egy csomó országban ez törvény szerint így megy), de nehogymá az egyetemek arra költsék az állam pénzét, amire akarják. Úgy, hogy az államnak mint "megrendelőnek" szinte semmi beleszólása ne legyen mit hogyan és miért tanítanak, legfeljebb a keretszámokat, a fejpénzeket, az akkreditációs feltételeket stb. szabhassa meg (ezek egy része úgyis könnyen kijátszható).

És a másik oldal: az az egyetem jár jól, amelyik nagy mennyiségben fizetős képzéseket tud indítani (felnőttképzés, továbbképzés stb.), függetlenül attól, hogy ezek (i) színvonalasak-e, (ii) társadalmilag mennyire hasznosak (nagyon sokszor állam bácsi egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt azzal, hogy támogatja az állami alkalmazottak továbbképzését, amit "piaci" árért biztosítanak az egyetemek). És aztán ez gyakran ahhoz az állam részéről cinikus magatartáshoz vezet, hogy széttárja a kezét: a normális képzésre nem tudok adni elég pénzt, de próbálj meg pályázni (sokszor persze nálam, az államnál) vagy állj össze gyanús fizetős képzésekkel és ismertesd el azt, mint saját diplomád.

És az MTA dettó; az ilyen-olyan pályázatokba való kényszerítéssel könnyen el lehet fedni azt, hogy az alapfunkciókra sincs pénz (ld. a bútorok, nyílászárók, vécék allapotát, vagy azt, hogy az egyik legnagyobb humán akadémiai intézetben évi kb. 5000 (ötezer!) forint jut kutatónként külföldi konferencia-utazásra/részvételre/szállásra).

Ezt a Pálinkás-Manherz death fight-ot egyszer lehet, hogy az Alien vs. Predatorhoz meg Dávid és Góliáthoz hasonló meccsekkel fogjuk egy sorban emlegetni.

Kíváncsi vagyok amúgy, hogy aki nem ismeri belülről a tudományos közéletet (nézők minimum 90%-a), annak mi jöhetett le az egészből...

Ez csak egy spekuláció volt a részemről. Mit tudom én valójában, miért ugrik neki hirtelen az Akadémia az egyetemeknek?

Viszont próbáld meg definiálni az "egyetemi autonómiát", lehet, hogy egy olyan gumikategórát kapsz, ami még a kritikát is kizárná. Viszont, ha van normális definíciója, akkor nosza ide vele!