<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
Megfôzök és kigombolok
[Magyar Narancs, 2001/03/29, p. 40]
Az igekötôs igék alapvetôen kétfélék aszerint, hogy az igekötô mit csinál bennük. Az egyik fajtában az igekötônek konkrét jelentése van, mert irányt, helyet, állapotot fejez ki: fölmászik, belefagy, átküld, szétszór, leönt (valamit valahova). Ilyenkor az igekötô "hová?, mivé?" kérdésre felel, azaz határozói értékû. "Hova mászol? --- Föl." "Hova szórtátok a hamut? --- Szét." A másik fajtában ezt a rákérdezést nem lehet megcsinálni: *"Hova szerette Dorsch az igazgató feleségét? --- El."; következésképpen az elszeret-ben az el nem határozói értékû, nem helyviszonyt fejez ki. Ez akkor is igaz, ha metaforikusan itt is érezzük az irányjelölést, azaz "tôle el"; a metafora nem maga a dolog. Tja, Dichtung und Wahrheit. Az jó, hogy "Hova szállították a veszélyes hulladékot? --- El.", de az elszeret nem ilyen, megbukik a rákérdezés-próbán.
A nem-határozói fajtában az igekötônek nincs lokális jelentése, csak befejezettséget (szakszóval perfektivitást) fejez ki: belázasodik, kitör (a háború), lefagy (a számítógép), elolvas, föllelkesít, megsajnál, leönt (valakit valamivel). A perfektív igékben az igekötô olyasmit jelent, hogy "teljesen, maradéktalanul, befejezett tényként". A perfektív igekötôs igéken belül léteznek felnagyító (intenzifikáló) alakok, ahol az igekötô a "teljesen" mellett még "nagyon, túlzottan" értelemmel bír: fölpofoz, agyonfûszerez, leszadiz, kiolvas, de ezek ugyanúgy nem adverbiálisak, hanem perfektívek, mert nem tûrik a rákérdezés-próbát.
Hasonlítsuk össze a két leönt igét. Az egyikben az igekötô határozói értelmû: A benzint leöntötte a csatornába. Bírja a rákérdezés-próbát: "Hová öntötte a benzint? --- Le." A másikban az igekötô perfektív: "Dorka leöntötte a védônôt kakaóval." Bár az igének itt is van tárgya (a védônô), ez más szerepû, mint az elôbb: a benzin maga ömlött, a védônô viszont csak olyanos lett. A le-hez hasonlóan az igekötôk többsége mindkét funkcióban szerepelhet: kiénekel (a fürdôszobaablakon), kiénekel (egy magas hangot). Egy kivétel van: a meg, mely csakis perfektív lehet, hiszen önálló jelentése, tartalma nincs, csak a befejezettség kifejezésére szolgál.
A határozói igekötô --- mint láttuk --- értelmileg egészíti ki az igét, hozzáadva a maga irány, hely, stb. jelentését, de egyebet nem tesz: föl + mászik = fölmászik, ugyanúgy, mint mondjuk Dabasra + indul = Dabasra indul. Megjósolható a mondatbeli szerepe is: ahova a mászik illik, oda illik a fölmászik is. A perfektív igekötô izgalmasabb, hiszen többnyire nem megjósolható, hogy miért éppen az az igekötô fejezi ki azt, amit kifejez: például miért a bevégez jelenti azt, hogy "teljesít", és a kivégez azt, hogy "megöl", és nem fordítva? Úgy is alakulhatott volna, hogy ma azt mondanánk: *Szegényt bevégezték, mielôtt kivégezhette volna a munkáját. Igaz, a leggyakoribb perfektív igekötô, a meg, jelentésbeli üressége miatt megjósolható "jelentésû", amennyiben csak a befejezettséget, a PERF elemet adja az igéhez: PERF + született a lánya = Megszületett a lánya. De nem tökéletes a dolog, ugyanis ahol meg van, ott mindig perfektív az ige, de ahol perfektív, ott nem mindig van meg. Erre sajnos nincs szabály, az egész dolgot (tehát hogy melyik ige befejezettségét melyik igekötôvel képezzük) meg kell tanulni, mint lexikális tényhalmazt. A megszületik igét kifejezhetnénk a *kiszületik alakkal is (sôt, az talán kézenfekvôbb volna...).
A perfektív igekötô --- mint láttuk --- nem is az ige jelentését, hanem a használati értékét, a "szemléletét" változtatja meg; sôt, belenyúlhat az ige mondatbeli szerepébe is, ugyanis tárgyassá (tranzitívvá) tudja tenni. Vegyük például a kiabál igét. Ez önmagában lehet tárgyatlan (A gyerekek kiabáltak a játszótéren), illetve tárgyas (Disznóságokat kiabáltak). Lehet neki határozói igekötôje, pl. le, ami ezen nem változtat: A kapitány lekiabált a gépházba; Lekiabálta az adatokat. Ha azonban ugyanez a le perfektív igekötôként járul az igéhez, akkor az tárgyas lesz: Az utasok lekiabálták a kalauzt. Vigyázat: a tárgynak nem kell külön szóként megjelennie, de megléte akkor is nyilvánvaló: Próbáltam én megnyugtatni az utasokat, de lekiabáltak. Az ilyen értelmet most kapcsoljuk ki, mert itt is van tárgy, csak zérus fokon. Vagyis azt nem lehet mondani, hogy *A kalauz nem tud szót érteni magukkal, mert maguk lekiabálnak, csak úgy jó, hogy lekiabálják [ôt]. Ugyanígy: A mester levonul vidékre és alkot (*megalkot). Sári esténként a szobájában rajzol (*lerajzol --- nem "engem"!).
Mármost különös, hogy az ilyen perfektív tárgyas igék egy csoportja --- a fenti szabály alól mintegy kibújva --- használható tárgyatlanul is: Hazamegyek és megfôzök. Az uram kiment és fölszántott. Ebéd után beáztatok. Ilyenek még: kitakarítok, begyújtok, megszoptatok, bepakolok, kimeszelek, besötétítek. Mi lehet az a vonás, mely ezeknél ezt lehetôvé teszi? Egyfelôl talán az, hogy a tárgyuk triviális, mintegy benne foglaltatik a cselekvésben (nem merül föl a kérdés, hogy "mit?"), másfelôl az, hogy a cselekvés tökéletes és maradéktalan. A megfôzök azt jelenti, hogy elkészítem mindazt, ami az ebédhez kell, beleértve a salátát is, amit pedig nem is kell fôzni (nem is mondanánk rendes tárgyas szerkesztéssel, hogy megfôzöm a salátát). Bevonhatók ide alkalomszerûen más igék is, ha a beszélôk számára világos a helyzet, a cselekvés tárgya nyilvánvaló és elvégzése maradéktalan: Te menj elôre, én addig leoltok és bezárok. Irénke majd lefertôtlenít (értsd: az egész mûtôt). Száz levelet küldünk szét, már be vannak borítékolva, ekkor azt mondom: Na, leülök és megcímzek. (Van ez?)
Jó. De miért van az, hogy bizonyos perfektív igekötôs igék ezt a tárgyatlan szerkesztést mégsem tûrik, holott az ô tárgyuk is triviális, és ugyanúgy maradéktalanul elvégzett cselekvést fejeznek ki? *Annyira meleg van, hogy én kigombolok. *Átment a lányáékhoz és megszerelt. *Te, itt nudisták is vannak: én leveszek. *Bemegyünk a könyvtárba és elolvasunk. *Nyáron nekigyürkôzünk és megépítünk. *Fölment a pódiumra és eljátszott (nem a cipôfûzôjével!). Erre kéne választ találni. Amíg nincs, addig a nyelv végtelen gazdagságára hivatkozunk, melyet ugyebár nem lehet sivár szabályok kalodájába zárni.