|
Te jó Isten! hogy ehhez mennyien szóltak hozzá! Már/bár csak néhány oldal megtekintése után merészelek szót ejteni, s minthogy a további 8 vagy hány oldalt még meg sem néztem, talán mások által leírt dolgot érinthetek, bár nem valószínű.
Most csak Rebrus azon mondatába kötök bele, hogy az indoeurópai nyelvészetben a laringális elmélet SIKERE mutatja, hogy ... --- Mindig ez (valamelyik) a Tankönyv, vagy tudománynépszerűsítő szakpamflet adott oldalán a szokásos hivatkozás, ami nem lett ellenőrizve.
Vigyázat! A PIE nyelvtudomány legsötétebb oldaláról van szó! Egy olyan valaki dobta be a csontot örök csócsálásra, aki más rágcsálni valót is nyújtott más területen: F. de Saussure (miért emlegetjük de nélkül? de ez nem fontos), szerintem signif... kezdetű dolgai is megérdemelnének egy erős újrakritikát. Laringálisnak elnevezni, és H1--12-nek hívni (vagy egyéb betűket használni helyettük a nyomda vagy a kordivat ördögétől űzetve), különféle aszillabikus szegmentumokat, amik tucatnál is több alak- és hangtani rejtélyt (tán mig szintaktikait és szemantikait is! (?)) hipp-hopp megmagyarázhatóvá tesznek, azért fölöttébb gyanús! Milyen a tipikus “laringális” (már a neve is misztikus, kivált hogy funkcionálisan glájdot jelöl)? Előszöris atipikusan viselkedik.
1. A legritkábban lesz belőle laringális h vagy bukkális k/x (az utóbbi az alul reprezentált és kétes olvasatú Ny-anatóliaiakban fordul elő, kétes etimológiákban),
2. hiszen máskor az előző szillabikust nyújtja meg (szillabikus szonoránsokat és mghkat, az egyszem mght!),
3. szótagképzővé válik, de saját reflexe nincs (> i az iráni ágban, > a egyebütt),
4. aztán mégis kieshetik /C__C,
5. vagy előbb VH > HV Schwebeablaut-ot produkál, aztán enyészik el, vagyis színt is ád, és/de rövid kimenetet produkál,
6. képes az előtte álló T-ből TA-t varázsolni (ói. sthitá- pp), így részleges eredetmondát szülni a negyedik zárhangsornak (aminek egyéb problémáiról mostanában éppen nem beszélnek),
7. alkalmas a görög z-/j- elkülönítéséhez,
8. alkalmas lett Gamkrelidze-Ivanov (Hopper, etc.) után a glottális/ejektív sor ilyenségének bizonyítására (Lachmann-, Winter-szabály),
9. alkalmas a brancsközi akcentusanomáliák, intonációk minden bonyolult eltérésének magyarázatára (lásd Gercenberg, Dybo, Kortlandt és 100 más irodalmát) ..., elfáradtam...
De főleg az a legérdekesebb párhuzam a laryngeal theory és a FIZIKA szigorú tudománya között, hogy részecskeként működik: Olyan kicsiny paránnyal van dolgunk, amit közvetlenül nem tudunk fülöncsípni, de mindig otthagyja a nyomát mielőtt végképp elslisszolna. ÉS MÉG A NYELVTUDOMÁNY NEM VOLNA TERMÉSZETTUDOMÁNY ennyi párhuzam láttán!?? Igen, ez a nyelvészet nem TERMÉSZETtudomány, nem TERMÉSZETES fonológia! Még akkor is, ha rém sok laringális, faringális, uvuláris, glottalizált, ejektív msh jelenthető sok etiópiai, kaukázusi és brit-kolumbiai nyelvből (mindig hegyi nyelvekről van szó CATFORD szerint!).
Ugyanis a H1-2-3 voltaképp aszillabikus e, a, o, namost aszillabikus i és u is van (= j/y és = w), tehát öt glájd, de csak egyetlen *e-vel jelölt mgh, ami csak grammatikai, nem lexikális oppozíciót tudott képezni *o-val (ja igen, *-ot a többi elé is!). Egy mai egyik legokosabb szerző a lényeges alapmghkat így adta meg:
(i)
e és \=e
(a)
(o és \=o)
(u)
Felülmúlhatja-e a glájdok száma a szillabikusokét? Gyanús, hogy nem. Nyelvállási különbség a glájdok közt ritka, de ismert nyelvből is idézhetünk példát: A bengáliban i e u o rendelkezik aszillabikus párral, de a mghk száma nem kevesebb, hanem több, hét: i e ä a \r{a} o u, sajátos, de végülis nem hihetetlen (egyébként kérdés, hogy a kétszótagi ae ai és egyszótagú ae ai magyarázható-e másból, illetve a glájdok szillabikusból).
Mikori az a- az an\=er (< *ner|(s)) elején? Állítólag ez is laringális-nyom. A hozzátartozó andrós Gen -d-je parazitikus, mint ahogy az a--ra is azért volt szükség, hogy ne kelljen ndrós-t, vagy drós-t mondani, dehát az n-t visszalehetett hozni a Nom-ból, a paradigmatisztaság érdekében pedig a parazitikus a--t odalehetett biggyeszteni a n\=er elejére csökkentve a paradigma bolondságát. (Egyébként vö. indra- m ‘Indra’).
Derék Kuryłowicz története az egyszeri Hrozný-val, leginkább népmesévé nemesített asztrológia. Három laringális helyett elég egy! (A három alapnyelvi zártnak i --- veláris i --- u mindnek volt glájdváltozata, a semleges glájd = a laringális, ami bukkális félmgh leginkább). Az uralisztika igen szorosan kullogott a ie.-ika nyomában. Amint kiderült, hogy jobb a görög hármas e/a/o mint az árja egy a, lecsaptak a finn porsas -- lat porcus-ra és társaira, tehát már Schmidt óta a finn a #1 kulcsnyelv, és a finn miatt a görög rövid e a o, és hosszú \=e \=a \=o hamisságában senki nem mert kételkedni sokáig. Az idősb Bańczerowski PIE ötletből feltette, hogy a finn ie < *eH, az uo < *oH volt, és itt a H nem hosszúságjel ám, hanem szintén LARINGÁLIS (milyen kár, hogy bizonyítható hogy *ä és *a nyúlásáról van szó), Sammallahti x-szel jelöli (ami egyúttal az ismeretlen jele a matematikában --- az óspanyolosan írt arab xay ‘valami’), így tudományosabb, é.í.t. Lehmann lelkendezve írt arról, hogy Steinitz Vokalismus-a a fonológiai elméletének első próbája a gyakorlatban és nagyszerű (Ld. pl. JOOS Selected Writings in Linguistics). Csakhogy Steinitz nem is fogadta el Itkonen \=e-jét és \=o-ját. Ide-oda igazolni a dolgokat, hát ez olyan mint a “Mondd, ó Természetközeli Bölcs Indián Törzsfőnök, hideg lesz-e a tél? ... ... Onnan tudom, hogy hideg lesz mert a sápadtarcúak nagyon irtják az erdőt!”. Tessék újra elolvasni például Renfrew-t a C12-esről, és elájulni, hogy több ma a glottokronológiai méricskélés mint valaha!
Szóval a finnt a görög igazolja, a görög a finnt, hm-hm.
Chomsky csodája 3 évtizedig tartott, pontosabban eddig volt SIKERES, az OT meddig lesz SIKERES? A laringális elmélet, ami a császár új ruhája, ugyanúgy láthatatlanul kicsi azért nem látszik, már több mint 100 éves, nodehát csak azt akartam mondani, hogy a TERMÉSZETtudományok egzaktsága kapcsán szerencsétlen a laringális elméletet mondani példának.
A tudományos paradigmák elmélete is egy bizonyos tudományelmélet (paradigmájában) érvényes, és hogy folyton változik nem annak a jele, hogy fejlődik, hanem hogy nem jó. A tudományosság kritériuma egyszerűbb, de nem agyonegyszerűsített: (1) szuperkritikusnak kell lenni és józannak kell maradni. (2) ennek betartása még garantál új igazságokat (de másképp nem lehet).
|
Login
FAQ
Search
De tényleg érdekelne mire gondolnak. Biztos a Habsburgokra.