NYELVÉSZ

Azért nem összemérhető ez: a kiló, a méter, a szekundum azért annyi, mert meg van adva, hogy ikszmillió vízmolekula, vagy a nemtommilyen atom hányat villant. A nagytiszteletű helyesírási bizottság nem tud úgy csinálni, mintha ilyen etalonokat gyártana. Ráadásul a helyesírás sokunknak érzelmi ügy is (l. pl. Faludi kirohanását), míg a céziumatom villantásairól ezt nehezebben tudom elképzelni. Ha lehetne elipszilon is, meg pontosjé is, akkor aki kúl akarna lenni, pontosjével írná a dolgokat, aki meg a konzervatív szerepet akarná eljátszani, írna elipszilonnal. Most is így van ez pl. az ikes igékkel, nem kell ettől annyira félni. Híd biztos nem szakadna le emiatt.

Egyelőre függőben van az ügy, tehát akár ez is lehet az eredmény. De: a helyesírás alapvetően etalon, és minden etalon olyan, hogy a lehetőségig minimális ingadozás van benne. Szerintem nem is lenne jó egy bizonytalan etalon, mert akkor azok körében, akiknek igényük van erre mindenféle házi szabályozások jönnek létre (amihez aztán pont úgy tartják magukat, mint a helyesírási szabályzathoz, s ettől az egyes közösségek közötti átjárhatóság le fog zuhanni). Ami szerintem a valódi megoldás lenne, annak tudatosítása, hogy a helyesírás nem valami abszolút önérték, amelytől semmiképp se lehet eltérni.
Ahogy a mérésügyben is van a hiperpontos etalonok mellett a különféle célokhoz tartozó megengedett hiba, egy jóval alulspecifikáltabb (de nem többértékűen specifikált) helyesírás kellene az iskolába, és egy lehetőségig maximálisan specifikált helyesírás a könyvszakma stb. céljaira. A lényeg, hogy ez a kettő nem kerüljön sehol ellentmondásba (ekkor az utóbbi mindig preferáltabbat, de nem kötelezőt jelent az előbbi számára), hanem a nyomdai helyesírás felülről legyen kompatibilis az iskolaival. Valószínűleg amúgy a két szint közé még kellene egy általános célú is.

És az miért volna baj, ha lehetne óvoda is, meg ovoda is?

Persze. És a bizottsági ülésen is így hangzott el.
És ami az Achilles-ín-szakadásról írva vagyon a cikkben, az is necces.

Nekem is mindkettő rövid, s a környezetemben élők is így mondják. Amúgy én eddig úgy hittem, mindenki így mondja, kivéve azokat, aki nyelvi pedantériától vezéreltetve direkt erőltetik magukra a betűhív ejtést.

Én mikor oviba kerültem már tudtam olvasni és az ovim (múlt század eleji, hatalmas, földszintes palota a kisváros egyik falusiasan széles főútján) homlokzatára hatalmas betűkkel fel volt írva, hogy VÁROSI KISDED ÓVODA. Azóta sem tudom könnyen máshogy mondani: [o]vi de [o:]voda.

Mindkettő rövid, nem? Vagy csak nálunk vidéken?

Nem én mondtam, h ez a nagyon hülyék számára is nyilvánvalóan összetett szó...



Énnél még érthetetlenebb a balti finn kötőjel nélküli használata. Annál ugyanis nem arról van szó, hogy a balti tenger partján éló finnek... bár ekkor is inkább egybe kéne írni, felteszem. Az obi-ugor szerinem az Ob-ugrisch-ból jön...

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Jó rafkós nyelvi manipuláció. Egy magát rómainak mondó német birodalom, ami olyannyira mondja magát, hogy a birodalomhoz szorosabban tartozónak láttatják a rómait, mint a németet. (Egyébként ha a Római Birodalom elnevezésből keletkezett volna előrebővüléssel a /német római birodalom/, akkor elvben Német Római Birodalomnak kellene írni. Tehát a helyesírás mellérendelésnek tartja a német-rómait, de nem népek/nyelvek közötti alkalmi kapcsolatnak. Egyébként ennél vadabb és számomra teljességgel megmagyarázhatatlan az obi-ugor kötőjele.)

Oké, nyelvileg mondtam, nem helyesírásilag. De ebből nekem úgy tűnik, nincs igazad: a német specifikálja a rómait (mintha mondjuk nyugat-római lenne).

Persze, ilyesféle magyarázat van mögötte, de ettől még a Német-római Császárság vs. Osztrák–Magyar Monarchia olyan „ínyencség”, ami nem biztos, hogy szórakoztató. (Ráadásul a német-rómaiban inkább az utótag specifikálja az előtagot, ha jól sejtem, ami legalábbis szokatlan.)

A német-római az olyan, mint a szovjet-orosz, az első a másodikat specifikálja. Az osztrák-magyar nem ilyen, az lehetne pl. magyar-osztrák is, míg az első kettőt nem lehet megfordítani. Nem?

Ha már védhetem a helyesírást, akkor épp ezt a nemszó státuszt óhajtja kifejezni azzal, hogy nem kiskötőjellel, hanem az alkalmi kapcsolatot kifejező nagykötőjellel íratja ezt a kapcsolatot. (Persze, jöhet az ellenvetés, hogy a német-római miért szóbb, mint az osztrák–magyar, de ez valószínű, egy valóban létező átmenet kissé szerencsétlen leképeződése.)

Bizonyára érdemtelenül, de doktori fokozatomat az összetett szó mivolta feletti töprengéseimnek köszönhetem. Emellett lehet, h nagyon hülyének is túl hülye vagyok, de nekem nagyon nem egyértelmű, hogy a Magyarország-Belgium összetett szó. Sőt, én azt mondanám, hogy ezek még csak nem is alkotnek egy konstituenst. Óvatosan azt mondanám, hogy a mérkőzés kibővíthető egy olyan elemmel, amely kötelezően kettős, ha megvan (Magyarország-Belgium mérkőzés, de *Belgium mérkőzés). Vannak ilyen mérkőzésféle speciális elemek, de nem sok. És igaz, hogy mondhatjuk, hogy Kimentem a Magyarország-Belgiumra, de az ilyesmi szerkezetek is csak akkor értelmezhetők, ha ki tudjuk áket eégészíteni az elliptált taggal.

(Mellesleg éppen ezért érdekes lenne a Magyarország-Belgium státuszát mint szóét megvizsgálni, ha elfogadjuk konstituensnek. Ennek belső szerkezete ugyanis N-N mellérendelés lenne, csakhogy összességében mégis leginkább melléknévvként vislekedik szintaktikailag (tkp. tipikusan jelző). Szóval mindenképpen katyvasz van vele.)

Persze a fő probléma megint az lenne, h mi a szó. Én azt várnám el, h aki ebbe a vitába beleszól, legalább azzal legyen tisztában, h ez probléma.

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)