NYELVÉSZ

Akkor maradjunk csakis a tényeknél.

Ad Fejes, azaz „hogyan érvényesítsük demokratikusan az ötleteinket?”
Idézet az SzMSz-ből:
„12.6. Osztályértekezlet
Az osztályértekezlet a tudományos osztályok munkafóruma, amelyet az adott osztályon kialakult gyakorlatnak megfelelő gyakorisággal, de legalább havonta egyszer kell tartani. Az osztályértekezlet résztvevői az adott osztályhoz tartozó kutatók és a tudományos ösztöndíjasok.”
Amit itt a kutató felvet és az OV vagy az osztály tagjai jó ötletnek tartanak, a legközelebbi IT ülésen intézeti feladattá tehető és könnyen megvalósítható..

Ad Kálmán, vagyis „hogyan lehet új ötleteket kezdeményezni vagy megvalósítani a nyelvészeti ismeretterjesztésben?”
A fentieken túlmenően egy tud. főmtrs (de akárki más is persze) bármikor kezdeményezhet pl. egy olyan vitafórumot/délutánt, amelyen az intézet ilyen tevékenységét beszéljük meg, Kálmánnal mint a téma felvezetőjével, továbbá felkért vagy ad hoc hozzászólókkal, moderátorral vagy anélkül. Az ő részvételével tartott számos hasonló vita után pont Kálmánnak ne jutna ez az eszébe? (Kálmánnak az engem és vezetőtársaimat érintő sorozatos hamis vádjaira, amelyek tisztességünket, illetve emberi méltóságunkat is sértik, végképp nem itt kívánok reflektálni.)

Ad Varasdi, vagyis „hogyan torzítsuk a tényeket?”
Ezt írja a 2006 szeptemberrel kezdődő időszakról: „én nem éreztem magam nyelvtechnológusnak, hanem elméleti nyelvésznek, akinek --- amellett, hogy van némi affinitása az ilyen dolgokhoz --- azért mégiscsak pl. a doktoriját kéne írni …” Kérdés: ha akkor írta a doktoriját, akkor hogyan védte meg 2006. decemberében?
Aztán ezt írja:
„Azt azonban hallottam, hogy az igazgató a személyemet nem preferálta mivelhogy "túl öregnek" tartott, akit nem kéne kitenni az ablakba.”
Mint korábbi posztomban írtam, csak a főtitkári kritériumok szerint, nem pedig énszerintem volt Varasdi túlkoros, sőt, én próbáltam – sikerrel – megküzdeni ezzel a buta szabályozással Varasdi érdekében.
Nyilván annyira nem preferáltam, hogy ezért kínáltam fel neki (még 2006-ban) a tudományos titkári jelölést, amit azonban nem fogadott el. Holott mennyi lehetősége lehetett volna, hogy ezer ötletét így, mint az IT szavazati joggal bíró tagja, megvalósítsa!
Továbbá annyira nem preferáltam, hogy 2008. őszén felkértem, hogy legyen egy országos projektben a (jól fizetett) közvetlen munkatársam, amit elvállalt volna, csak a projekt később életbe léptetett szabályai nem engedték, hogy egy munkahelyről kerüljön ki az elnök és a titkár. (Azt akkor elfelejtette közölni, hogy ha nyer a pályázata, akkor ott fogja hagyni az intézetet, noha az azonos munkahely a feladat felkínálásakor a fő motivációm és számomra a közös munka alapfeltétele volt.)
Ismétlem: 2006 szeptemberétől csak úgy lehetett esélye Varasdinak az intézetben maradni, ha „a társadalmi-gazdasági hasznosságot” ki tudjuk mutatni. Az elm nyelvészet ilyes jelentősége eléggé közvetett ugyebár. Úgy gondoltuk tehát, hogy aki ontológiákkal foglalkozik, az nincs messze a nyelvtechtől, és ezt, ismétlem, akkor több ízben is megbeszéltem vele. Ráadásul az az egy emeletnyi különbség a két osztály között számára is rendszeresen és könnyen áthidalható volt a 2006 őszével kezdőrött időszakban. Egyébként ha valamely fortélyos szerencse jóvoltából hivatalosan az Elm nyelv osztályon maradt volna, akkor aligha lehetett volna olyan jó védési bizottsága, amelyben három volt „osztálytársa” is tag volt. Szóval every cloud has a silver lining…

Végül egy félreértés: a munkatársakat nem az intézet hírnevének növelése céljából késztetjük arra, hogy írják meg cikkeiket, könyveiket, hanem foglalkoztatási követelményeiket teljesítik, azaz ezzel szolgálják meg (bármilyen alacsony) fizetésüket, amit végső soron az adófizető polgárok pengetnek le nekik. Ezt a követelményt pedig joggal kérik számon az intézettől azok, akik a költségvetésünket folyósítják. Ha pedig a munkatárs távozik az intézetből, akkor a publikációs listáját „magával viszi”, és attól fogva az a saját egyéni teljesítményét tanúsítja. Varasdi publikációs listájából pl. nem derül ki, hogy elegáns függetlenített kutató volt-e vagy a tszv-je által elrendelt órarendben heti X órát tartó és Y diákot vizsgáztató egyetemi oktató-jobbágy. Szóval kicsit több szerénységet, kevesebb hübriszt, ha lehetne…

Persze, hiszen egyszerűen nem jöttem ki abból a pénzből. A tény azonban tény marad: nem igaz az, amit kenesei sugall. (És ebből a szempontból az mindegy, hogy egyébként mi a szervezeti oka ennek vagy annak.)


Továbbá az egyetem világa se az a fekete-fehér világ, aminek kenesei megpróbálja beállítani: http://gulyas.blog.hu/2009/11/13/lusta_ ... _egyetemen


Ez is milyen bájos.

Lehet, hogy régebben volt ilyen. Mióta én tanítok (1992), azóta nem fordult ilyesmi elő.

A doktori iskolák után járó összegeket az ELTE egyik doktori iskolája sem kapja meg, a doktori képzést a tanárok szívességből végzik.

Ja, erről jut eszembe egy édes sztori, a Beás nyelvtan-nál, amit pályázati pénzből adott ki az Intézet, én meg munkaköri kötelességből társszereztem, nem plusz pénzért, a szedéséért és nyomdai előkészítéséért járó pénzből, amit a pályázat fedezett, se adtak egy fityinget se (én csináltam), nyilván risztöltek a kiadóval. Csak hogy legyen már ez is valahol leírva.

Te is feladod a labdát. Pontosan tudod, hogy nem vagy<unk> tipikus<ak>, mert tanítunk is (ez a munkaköri leírásunk részét képezi). Az MTA-dolgozóknak ez általában nem tartozik a munkájukhoz. Ráadásul, ha máshol is tanítottál, azt (gondolom) külön pénzért tetted. keneseinek igaza van abban, hogy az egyetemi tan.segédnek még az intézeti seg.munkatársnál is sanyarúbb az élete. Az más kérdés, hogy milyen éllel mondta ezt ("mit sírsz itt, másnak még rosszabb"), hogy mennyi értelme van az ilyen érvelésnek.

(Egyébként nem ismerem a részleteket, de mások biztos igen, nekem úgy rémlik, hogy az egyetemeken azért mindenféle plusz pénzeket lehet kapni mindenféle dolgokért, vizsgákért stb., míg mi még azok után a dolgok után, pl. PhD-diákok után se kapunk egy fityinget se az egyetemtől, amik után az "igazi" egyetemi dolgozók igen. Az MTA-tól meg aztán végképp semmiféle fitying semmilyen plusz meló után.)

Sajnos erre is vissza kell egy kicsit térni a makacs tények miatt, mert kenesei fórumtárs torzan próbálja meg bemutatni be őket. Ami ebből az inszinuációból rám vonatkozik, nos, a helyzet a következő: én 1999-től 2008-ig rendszeresen tartottam órát az Elméleti Nyelvészet tanszéken, ezen kívül a Pázmányon, és időnként másutt is (ez nem volt titok, tekintve, hogy például az ENy tanszék fizikailag is az Intézet épületében helyezkedik el). Emellett két kollégámmal közösen megírtunk egy a magyar felsőoktatásban előzmények nélküli formális szemantika tankönyvet, aminek nemrég jött ki a második kiadása, továbbá én voltam az egyik szerkesztője egy a lexikai elméletekről írt kötetnek, amit szintén a felsőoktatásban használunk. Így a kenesei fórumtárs által sugallmazott konklúzió ("nyájas olvasó, hát gondold csak meg, ezeknek kizárólag a publikációs listájuk növelése az egyetlen gondjuk, aztán mégis panaszkodnak") egyszerűen rosszindulatú és félrevezető színben kíván engem és a hasonló munkát végző társaimat feltüntetni.

Ja, természetesen a demokráciát nem úgy gondoltam, hogy szavazunk, hanem úgy, hogy a munkatársak szervesen részt vehetnek a döntéshozatalban. Lehet, hogy nem a demokrácia a legjobb szó rá, legyen mondjuk nyíltság? Mindenesetre kenesei azt sugallja itt kifele, h Kenesei nyitott a különböző kezdeményezésekre, várja a kritikát, holott ez közel sem igaz.

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Bocs, de a demokráciát idehozni semmi értelme, ne adj fel ekkora labdát, soha senki nem mondta, hogy demokrácia van. Senki nem akart szavazni ezekről a dolgokról. Én nem ezt kérném számon, csak az ésszerűséget.

A vicces, vagyis inkább szomorú az, h kenesei továbbra is azt hajtogatja, hogy nem itt kell megbeszélni, ugyanakkor nem mondja meg, mégis hol és hogyan. Minek mondjak én bármit is azért, hogy megkapjam: majd ha én leszek az igazgató. Szánalmas, hogy le akarja tagadni a szégyentáblát, de még szánalmasabb, hogy ezen lovagol. Szerintem bármennyire nem volt esetleg igazam, ez a válasz mindenképpen méltatlan és sok mindenben segít, csak nem a munkahelyi ötletelésben, kreativitásban, minden ez, csak nem a jobbító szándék bátorítása. Kenesei mondhatja, hogy ő az igazgató, az lesz, amit ő akar, de akkor ne akarja eljátszani, hogy hú de kollegiális csapatmunka folyik. Az azért mégsem megy, hogy addig terjed a demokrácia, amíg az van, amit én akarok.

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

És még egyszer mondom, mert ezek szerint nem lehet elégszer: nehogy már ne lehessen egy absztraktot nyilvánosan megkritizálni anélkül, hogy utána mindenféle személyeskedő megjegyzésekkel kelljen küzdeni!

Kicsit elgondolkoztam, és ezzel a sztorival nekem valami nem igazán stimmel. Hogy lehet, hogy nem tudtam arról, hogy kizárólag a nytech osztályra szól az ösztöndíj? Sőt, úgy tűnik, nem csak én nem tudtam róla. Nagyon sok --- és időnként meglehetősen heves --- vitám volt a főnökömmel, aminek a végén nemegyszer felajánlottam, hogy elmegyek az osztályról, vissza az elméleti nyelvészetre. Annak ellenére, hogy a főnököm szintén dühös volt és alapvetően, azt hiszem, mindig őszinte volt velem, soha nem mondta azt, hogy "Kedves Karesz, neked itt nem osztottak máshol lapot!" Ebből arra következtetek, hogy ő sem tudott erről. Tehát se ő, se én nem tudtunk erről a tényről. Sőt, a levélben, amit akkor kaptam, nem is esik egy szó sem a konkrét osztályról, csak az Intézetről. Csak nekem furcsa ez?

Tőle kérdezem, mert ha nem is válaszol (hiszen leginkább tényleg csak kinyilatkoztatni jár ide), az általa oly fontosnak tartott olvasó számára is világosnak kell lennie, amikor egy kérdés elhangzik, de azután nem érkezik rá válasz.


Meg kéne már végre érteniük, hogy ez a stratégia nem kivitelezhető többé. Nem tudnak minden nekik nem tetsző véleményt elhallgattatni, pontosan azért, ami miatt kenesei jól láthatóan tart az internettől. Azért én arra nagyon kíváncsi lennék, mi lenne ha mégse vennék figyelembe e titokzatos hatalmak kívánságát? Földrengés támadna, majd bubópestis sújtaná juhainkat? Vagy mi?


Igen, éppen ez volt annak idején ennek a helynek (és tanszéknek) a vonzereje: volt itt egy kis közösség, ahol nem az számított, hogy kinek kell megfelelni, hanem hogy amit mondasz, az megáll-e vagy sem. Ilyen máshol is van egyébként, és az a vicc, hogy így is fent lehet tartani azokat a hatalmi különbségeket, amik a rendszer funkcionálásához kellenek. De ebbe ne menjünk most bele, szívesen tartok róla egy előadást "Feyerabend morfológiája" címmel.


Ezt speciel én is így hallottam.

Nem tudom, kitől kérdezed ezt, hiszen kenesei megmondta, az interneten elvből nem vitatkozik ezen. Levélben meg szintén elvből nem. Úgyhogy marad az udvar vagy a slózi. Egyébként velem "őszintén megbeszélték" (persze úgy, hogy ne legyen nyoma): a személyemmel van a baj, nem vagyok vállalható azok előtt, akiknek ők meg akarnak felelni (nem így fogalmaztak, hanem hogy mit szólna a világ, ha engem bevállalnának; neveket nem mondtak). Azt hiszem, a helyzet még sokkal szomorúbb, mint bármelyikünk gondolná. Merthogy a nyelvművelőkhöz vagy a hagyományos nyelvtanhoz való viszonyom nem nagyon más, mint mondjuk É. Kiss Katié. Éppen kenesei írta le egyszer, hogy vitatkozni kell a másik féllel, de úgy látszik, az mégse jó, ahogy én vitatkozom velük. Nem szerénytelenségből mondom, de a nyelvi nevelésben végzett munkám általánosan elismert és becsült, szerintem ezt még az ellenlábasok is elismerik. Szóval itt olyan irracionális dolgokról lehet csak szó, amiket nemhogy leírni nem merek, de még rájuk gondolni is alig.

Az ember az absztraktból dönti el, érdemes-e elmenni vagy nem. Erre nyilván nem volt.



Segítségként aláhúztam a jelentésre, szemantikára vonatkozó szavakat. Az nyilvánvalóan komoly hozzáadott érték persze, hogy az előadás emellett a stilisztikát is le óhajtja fedni.


Valljuk be: nem is voltak kíváncsiak rá. De hiába is lennének ötletek, nem lenne hatásuk. Kálmán például igenis előállt ötletekkel a nyelvművelés átszervezése kapcsán, de --- hogy úgy mondjam --- a rajtkőig nem jutott el velük. Akkor most miről beszélünk? Ha egy elismert nyelvész sem jut át az előtte felállított akadályokon, akkor mi értelme lenne egy olyannak mint én erőltetni ezt a dolgot? Engem még könnyebb lett vona elvágni/ignorálni (mint ahogy Fejest is könnyű).

Miért is mérgeződnek el ezek a dolgok? Miért nem lehetett például őszintén megbeszélni Kálmánnal, hogy mi a probléma a pályázatával, vagy vele személyesen? Miért nem lehet tematizálni és megbeszélni Fejes legalább néhány gondolatát? Hiszen ezeket sokkal többen gondolják így, még az Intézetben is, mint akik itt meg mernek nyilvánulni. Miért nincs őszinte légkör?


Most elmorzsoltam egy könnycseppet. De szögezzük le, nem a fizetés nagyságáról van szó elsősorban, hanem a kilátástalanságról, ami ezt a pályát jellemzi. Kis fizetést is sokáig el lehet viselni, ha van remény arra, hogy valamikor jobb lesz, és én, az alany, tudok is tenni érte kiszámítható keretek között, hogy jobb legyen, nem pedig kafkai erők döntenek a sorsomról. Ennek nyilván meg kell majd változnia, hiszen így nem lesz senki, aki kutatói életpályára akar menni, mert azzal az IQ-val máshol jobban boldogulhat.


Hiszen jó voltam. Azt azonban hallottam, hogy az igazgató a személyemet nem preferálta mivelhogy "túl öregnek" tartott, akit nem kéne kitenni az ablakba. Én tényleg nem igazán voltam megfelelő PR-bábu, ezt elismerem.


Fel nem merült egy pillantig se, hogy esetleg maradhatnék az Elméleti Nyelvészet osztályon. A főtitkári levélben egyébként ez áll:

A kutatott témám viszont az elméleti nyelvészethez kötött (ezt mindenki tudta, előadást is elsősorban ebből a témából tartottam), hiszen az, amit éppen akkor, 2006 elején csináltam (nyelvészként voltam alkalmazva egy ontológiaprojektben), aligha volt az én szakterületem -- soha nem is gondoltam, hogy valaha is ontológiamérnök leszek. (Bár az ontológia nem is áll olyan távol a szemantikától, ha már a stilisztikáról is elfogadtuk, hogy társtudomány.)


No, akkor ezért nem merült fel. És ezt nekem honnan kellett volna tudnom? Közölve lett, hogy a Nytech osztály kebelébe vesz, hiszen előtte úgyis ott dolgoztam az ontológiaprojekten.

Egyébként ez önmagában nem volt baj, hiszen nagyon jó munkakapcsolatom volt a Korpusznyelvészeti (később Nyelvtechnológiai) osztály vezetőjével, akinek már elég hamar dolgozni kezdtem megbízások keretében. Úgy kiválóan működött is a dolog, azt hiszem, mindketten meg voltunk elégedve egymással. Ennek köszönhetően kaptam meghívást az ontológiaprojektre is, ahol egy 5-6 fős munkacsoportot vezettem. Meg lehet kérdezni a résztvevőket, jól csináltam-e. Ezen munkák eredménye az Intézet számára publikációk sorozataként is realizálódott. Nem mellékesen azonban az összes publikációim egy részét (nagyobb részét) elméleti nyelvészeti cikkek tették ki, mivel elsődleges érdeklődésem mindig is az elméleti nyelvészethez (a formális szemantikához és annak határterületeihez) kötött.

Ezután jött ez az ösztöndíj, aminek következtében át lettem téve magára az osztályra is. És az már nagyon-nagyon hamar látszott, hogy ez senkinek sem lesz így jó. Én nem tudtam beilleszkedni abba a szerepbe, amit ott rám osztottak, az osztályvezető lényegében nem tudott velem mit kezdeni, mert én nem éreztem magam nyelvtechnológusnak, hanem elméleti nyelvésznek, akinek --- amellett, hogy van némi affinitása az ilyen dolgokhoz --- azért mégiscsak pl. a doktoriját kéne írni, ami viszont teljesen másról szól, meg kutatni a választott témáját. Másrészt akkoriban kezdtek el kifutni a pályázatok, és előállt egyfajta vákuum magán az osztályon is. Legyen itt elég annyi, hogy egy idő után mindketten igencsak éreztük, hogy ez nem volt jó döntés. Ismétlem: én nem tudtam, hogy vagy a nytech osztályon vagyok, vagy fel van mondva. Ha tudom, biztos, hogy több konkrét helyzetben némileg másképp járok el. De akkor sem fogom megkerülni a saját osztályvezetőmet, hogy a háta mögött elmenjek az igazgatóhoz panaszkodni. Ez így patthelyzet volt, sokan tudtak róla, ezek szerint az igazgató nem; én erről nem tehetek. Egyébként most már nyilvánvaló, hogy teljesen felesleges is lett volna, hiszen vagy-vagy helyzet volt.


És továbbra is ezt teszem, és ezt is tanácsolom mindenkinek.

A kritikusok egyike éppen jól megérdemelt szabadságát tölti (amelyről az intézet igazgatója könnyen tudomást szerezhet, ha egy kicsit is komolyan érdekli, hogy miért nem jelent meg, nem pedig az alkalmat keresi, hogy rossz fényt vessen rá), ráadásul ezalatt is OTKA-rendezvényen vesz részt.



Annyira azért nem kicsi, hogy az intézet ne csipkedjen le belőle ott, ahol tud. Viszont ha a magasabb fokozatok sem járnak több pénzzel, nem kéne inkább azt is megadni? Legalább annak, aki megérdemli? Varasdi (aki feltehetően azonos varasdival) pl. bőven megérdemelte volna. Én magam akkor lettem munkatárs, amikor főmunkatársi kinevezésem kérelmeztem, ugyanis még mindig segédmunkatárs voltam, holott megfeleltem a főmunkatársi kritériumoknak is.



Ez mondjuk elég érdekes felfogása a kutatói munkának, de ám legyen. Mondja meg az igazgatóság előre, és akkor erre fogok koncentrálni, nem dolgozom pl. morfológiai elemzőkön. Mondjuk nem tudom, mit fogok csinálni, mert én az Édes Anyanyelvünkbe nem fogok publikálni, és ha az ÉS lehozza egy cikkem, akkor sem lesz pofám a publikációs listámra tenni, még akkor sem, ha szakmai ismereteimet is mozgósítanom kellett a megírása során.



Namármost:

Fejes (valójában persze fejes.lászló) nem tévedhet, mert a szemében a táblázatok akkor vesztették el végképp hitelességüket, amikor Heltainé kb. a hatodik helyen megjelent. (Ugyebár nem tucatnyi kutató van az intézetben.)

Ha keneseit csöppet is érdekelné a helyet helyes megítélése, akkor tudná, hogy Fejes elsősorban morfológiai elemzők készítésére volt alkalmazva az intézetben, és ez irányú tevékenységét semmilyen módon nem tudja publikációként elszámolni. Tudhatja, és nagyon jl tudja azt is, hogy Fejes csak a Rénhíreken többet és szakmailag kvalitásosabb cikkeket publikált, mint egész életében Heltainé valaha. (Amennyiben Kenesei ezzel nem ért egyet, Fejes azonnali hatállyal benyújtja a lemondását.) Arról viszont nem tehet, hogy ez nem számolható el, az Édes Anyanyelvünk viszont igen. Ha viszont Kenesei (ill. kenesei) ezzel tisztában van, akkor nincs másról szó, mint hogy karaktergyilkosságot akar elkövetni, és minden érdemi vita helyett Fejest (ill. fejes.lászlót) próbálja elhitelteleníteni.



Amennyiben itt tagadva vagyon az, ami nyíltan elhangzott, ti. h a keveset publikáló munkatársak ról lista készül, hogy majd szégyelljék magukat, és ez munkára sarkallja őket, akkor asszem, tényleg nincs esély érdemi vitára. (Bár egyébként sem nagyon látok.) 1984-esdit nem játszom.



Így került Heltainé a tisztes középmezőnybe, igaz? Ennyit kenesei állításainak hitelességéről.



Persze, de ezt ésszerűen kell mérni. És az sem megy, hogy egyszer azt mondjuk, h minél több ismeretterjesztő írás kell, meg társadalmi hasznosság, másszor meg kizárólag a Language-be publikált cikkek számítanak. Ésszerű számítási módját kell kitalálni a társszerzős cikkeknek, ki kell találni, hogyan mérjük az adatbázis-építést, a szoftverfejlesztést stb.



Akkor ezért korlátozod magad a beosztottak kaszálására?



Végre valamiben egyetértünk.

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)