NYELVÉSZ

Elmesélnéd, hogy mi motivál, amikor törekszel a lehető leghelyesebben írni? Ill. mindig ügyelsz erre, akármilyen szöveget írsz a bevásárlólistától a nyílt levélig/publikációig/stb., vagy vannak fokozatok? Tényleg érdekelne!

Akkor a következő tanács az, hogy ne légy kötekedős. A helyesírás nem törvény és nem kéne, hogy szentírás legyen. Írástudó ember nyugodtan engedhet az ízlésének.

Köszönöm a válaszokat, kedves Erik és Kamperg! Az a baj, hogy sajnos én magam vagyok a "kötekedős", de legalábbis kínosan ügyelek arra (igen, lehet, néha már kórosnak is nevezhető módon....), hogy helyes legyen, amit leírok... Szóval sokkal könnyebb nem lett a helyzetem, de azt hiszem, megpróbálok kibékülni a picurkával.

Köszönöm szépen még egyszer!

Miért, nekem a kórháznál mindig gondolkodnom kell, melyik o.




Akkor ezúton is cori a bizottságnak és üdvözlet annak a magyartanáromnak, aki tiltotta a lukat.

A MHSz11-ben bizony benne van a luk és paradigmája.

Nekem meg hosszúval hangzik hülyén az összes, így megy ez.

A picurkánál nyilván játszik az ormánynyúlás˝ is (miszerint r és egy azt követő mássalhangzó előtt a magánhangzó nyúlik)*, az azért hangzik sokaknak furán röviden. Ide délnyugatra ez eddig elég felemásan jött el, nekem ma is fura nagyon a picúrka ejtés, ezért nyilván az írás is.

Erik jótanácsával azonban tökéletese egyetértek, írd úgy, ahogy jólesik. (Hacsak nem kötekedős embereknek írod, akkor rövid.)


* A kedvencem eddig az volt, amikor egy (pesti) ismerősöm ekképp szólt: "A nagyszüleim között nagy a kórkülönbség."

A helyesírási kéziszótár és az Osiris-féle helyesírás is röviddel írja. Egyébként tényleg érdekes, h miért (ezért teljesen helyénvaló a kérdés), hiszen ez még csak nem is egy olyan produktív (a szóvégmutató szótár által ismert -urka végű szavak: picurka, icurka-picurka, hurka, mazurka; az -ur végű szavak: kentaur, gyaur, tambur (???), ujgur -- hol van pl. a picur??? -- bár ez aztán tényleg hülyén hangzik röviden!), az ejtése pedig valóban ingadozó. De hát a helyesírási bizottság szerint akkor sem szabad leírni, h luk, ha így, és nem [juk]nak mondja az ember, úgyhogy semmin nem szabad csodálkozni. Javaslom, h írd úgy, ahogy jól esik.

(És ha netán nem idevaló lenne a kérdés, bocsánat!)

Kedves Itteniek!

Segítséget szeretnék kérni Tőletek. Elsőre talán evidens lesz a kérdés (és remélem, Nektek az is! ), de:

picurka vagy picúrka?

Elsőre picurkának írtam le automatikusan, de elbizonytalanodtam és azóta sem hagy nyugodni. Próbáltam mindehol utánanézni, de hiába...

(És nem igazán hiszek a Google eredményeiben, ott ugyan 24.100 körül van röviddel és csak olyan 3.200 körül hosszúval, de pl. a marketingmenedzsert is 343.000-szer (!!) külön hozza ki és csupán 12.500-szor egyben, márpedig a 11-es szerint is egyben van. Szóval nekem ez a forrás nem igazán hiteles.)

Tehát rövid vagy hosszú

Köszönöm szépen előre is!

Kindé

elektronikusadatfeldolgozórendszer(gazda)

Jóminűségűhasználtruhavásár?

Négylevelűlóhere-gyűjtemény.

Muhaha.

Kedves nyelvelők!
Rebrus pajtás fölvetését, miszerint az ortográfiát utaljuk egyenest a tipográfiai tudományok/művészetek (vagy egyszerűen csak: gyakorlat) tárgykörébe, régóta forgatom magamban, s mondhatom, nagyon tetszetős a gondolat. Annak oka, hogy első meglátásra belészeretvén mégsem rohantam üdvözölni, az, hogy magam nem lévén nyelvész, úgy gondoltam, nem is fogok itt regisztrálni. Anélkül viszont nem lehet idehozsannázni. Még szerencse, mert így jó sokáig rágtam ez elméleti alapvetést, s így már nem is vagyok vele oly nagy szerelembe'. No, de hogy bőbeszédűségemmel (-írásosságommal?) ne lopjam tovább a helyet, igyekszem tömören, s a tárgyról...
Először is, nézzük, hol volna a tipográfia (s ha lehet, ezen belül a helyesírás) helye:
1. Fontos elkülönítenünk a tipografikától, amit talán úgy is meghatározhatnánk, hogy a nyomtatásban használt jelek alakjának szépészeti, grafikai megközelítése, magyarán betűtervezés. Noha azt gondolhatnánk, ennek már semmi köze az ortográfia népeket nemesítő eszméjéhez, föl kell hívjam a figyelmet, hogy egy betű (főleg mellékjel) nem lehet akármilyen. Kedves példám egyes lengyel kollégák hosszas eszmefuttatása arról, hogy a szerintük francia á vesszője (úi. m. acute) miért nem jó _lengyel_ szövegben, lengyel betűn. Nekik erre van külön kreskájuk, ami nem dől annyira, fölül szélesebb, és mindig szögletes (?). Öntudatos lengyel tipós, ha belgebed is, így csinálja. (És akkor most tessenek lemenni alfába, és a _francia_ két-pontos-i-re gondolni! Elfogadhatjuk ennek ékezetét mi és a németek az ö-re, ü-re, s tovább: a hungarumlaut = doubleacute? No és a csehek a d meg a t után tehetnek-e aposztrófot, vagy az a betű része? És ez nem is érdektelen csepürágás: vajon használjunk két kódpontot a számítógépes szövegben, vagy minden lehetséges variációnak legyen külön unikódja? És ki fogja eldönteni, hogy más-e a kreská meg az acute, a latin és a cirill breve, a caron és a haček, illetve az az aposztróf vajon haček-e, s tovább: a kettős meg hármas betűk vs. ligatúrák, betoldó elválasztás? Szóval, sok gondja van az informatikusoknak, programozóknak, kihez forduljanak hát?)
2. Meg kell különböztessük a paleográfiától (meg a kriptográfiától), mégpedig azért, mert inkább de-, mint preskriptívek (khm...), vagyis kutatják és értelmezni igyekeznek, s nem pedig előírják a szövegkép formai jegyeit.
3. És persze külön téma az összes többi, íráselemző és -értelmező régészeti meg egyéb tudomány és tudományoskodás. Nevesítsük itt most a példa kedvéért a grafológiát: mégha leginkább kézírással foglalkozik is, szintén az írott szöveg külalakjára vonatkozó megállapításai vannak.

Akkor hát, mi a tipográfia? Sok helyen találhatjuk ez örökkön kínzó kérdést, megnyugtató válasz sehol. Leginkább gyakorlatnak vagy hagyománynak lehetne tekinteni, hiszen a rengeteg tankönyv, (nyomdászat-) történeti szakmunka, kiadói stylesheet (= stíluslap???) ellenére nem állíthatnánk, hogy van akár csak egy is, ami átfogó szabályrendszert adna, rögzítené a legfontosabb szempontokat, amikhez képest nemzeti/vallási/etc. elhajlások és sajátságok volnának. Ugyan történtek ilyen leírásra kísérletek, valójában talán a lipcsei soresést említhetnénk egyedül. Tehát az ortográfia lépéselőnyben van.
Vagyis a tipográfiát mint gyakorlatot kéne elemeznünk, mintegy működése közben, s így megtalálnunk azon sarkalatos pontokat, ahol a tipográfus mintegy hérosz emelkedik a korpusznak fölibe, egyezkedik, illetve megkűzd az ortográfussal az egy igaz megjelenítésért. Bár ez utóbbi három szó nagyjából össze is foglalta, vizsgálnunk kéne azt is, mi a tipográfia célja (s ez alapján élvez-e bármilyen elsőséget), s e cél eléréséhez mily eszközöket alkalmaz/-hat; s nyomtatásbeli ötszázéves múltja során miként is hatott az ortográfiára, és viszont.

Mivel máris sokszorosan túlléptem az illendőség szabta terjedelmi határokat, sokszorosan elnézést kérek; s mivel e kérdéskör még köszönőviszonyba sincs a nyelvészettel (még félreértések folytán sem), ehelyt nem is fecsérlem tovább a szót, legföljebb ha némi érdeklődés mutatkoznék.

Én mostanában depó vagyok. (Az azér kicsit keményebb.)

Nekem pl. nagyon bejönnek az ilyenek (biztos utálnak is érte sokan), bár depcsi helyett én depit mondok (ma pl. olyan depi vagyok, hogy mingyá öngyi leszek...)