NYELVÉSZ

Hát igen! Gondoltam elég lesz ennyi is, de aztán sokminden eszembejutott.
Először lecseréltetett az úr elvtársara. És két érdekes (ellentétes) használata volt: (1) a párttagoknak dukált, a nem párttagoknak és a reakciósoknak pedig az úr, (2) a nem párttagokat is leelvtársozták valamiféle fenyegető gesztusként, ha pedig leurazták már tarthatott a csengőfrásztól. (Apám képtelen volt megszokni a tanárpajtás-t.) Eztán jött [1] a Bekeményítés, és az ezt követő [2] Felpuhulás. Kezdett a helyzet etekintetben (is) normalizálódni, visszaszivárgott az úr, és visszaszorult az elvtárs (megszólításban mindenképp, címként pedig csak azoknál akiknek tényleg a rangját jelölte, illetve a nevéhez tartozott, de a legvégén szinte teljesen eltűnt). (A 60-as évek végén a nővérem címezte így a levelet idős franciatanárnőjének: X.Y. úrhölgynek, az elvtársnő szóba se jöhetett, de egyéb helyzetben használhatatlan volt az ilyen.)

Finnugrászok közt ismert történet, hogy a plebejus észt Alo Raun egyetemista volt a háború előtt Pesten, de amikor vidéken --- hallván hogy Pestről jött úrfinak kellett ágyat vetnie --- a parasztanyóka KEZET CSÓKOLT NEKI --- felüvöltött a feudális viszonyok virulása láttán.

De tegyük hozzá, a gyerekeket, falu bolondját és a cigányt mindvégig tegezték.

A többit tudjuk, nagyjából úgy ahogy az a hozzászólásokban jól le van írva és körbe van járva. Azt látom-hallom (ha ritkán emberekkel találkozom), hogy lépten-nyomon mindenütt élénk tegeződés folyik ismeretlenek, például eladó és vásárló közt, és a magázás (illetve 3.személlyel történő igei egyeztetés) már csak a nyugdíjasoknak és a hajléktalanoknak szól, egy másik világ megmaradt hirnökeinek. Jól érzem ezt, vagy csak üldim van? miközben annak sem örülnék ha letegeznének. Vagyis a magázás nem a (felfele irányuló) tisztelet(iség) jele, hanem a távolság tartása, éspedig minél távolabb.

Régebben (“de már most”) történt a rádió 6 óra előtti agrár híradójában, hogy a riporter a juhásszal beszélgetett, (a nevét nem kérdezte meg) és így magázta: “Ehhez mit szól juhász .../... ‹a megfelelő szó keresése alatti szünet, végül› KARTÁRS?” Nem kell magyarázni, hogy nem tudta beklasszifikálni a juhászt a riporter pajtás, és kínjában nyögte ki: KARTÁRS! (: az elvtárs már nem dívik, az úr meg valahogy sok egy alattaállónak!)

Hát igen! (ez egy teljes peri[h]odosz volt.)

"Balogh Eszter úrhölgy"
Ezt már csak a rendszerváltást követő néhány évben próbálgatott Balogh Eszter úrnő tudta überolni.
Egyébként kifejezetten utálom az X. Y. úr/asszony megszólítást a [titulus] úr/asszony helyett. De az emlegetéskori úr/asszonyban is gyomorforgató feudális élt érzek.

Abszolút egyetértek. Amikor exnejemnek először jött így levél, először röhögtem, de másodjára már nekem is inkább bosszantó volt. És igen, végtelenül anakronisztikus.

Ez asszem abból az időből való, amikor még nem mindenkinek ugyanaz a mexólítás járt, volt nagyságos, méltóságos meg még egy csomó. Nekem anakronisztikus és bosszantó (de ugyanígy az is, amikor harmadik személyben uraznak).

A baj az, hogy minden más is szerencsétlen, kivéve a sima "Balogh Eszternek"-et. A kedvencem eddig az OTP, aki a "Balogh Eszter úrhölgy" verziót bírta bedobni még levél címzésén is.

Ilyenkor hiába van jelen, harmadik személyben beszélek, róla, nem pedig neki. Ha hozzá szólok, akkor használom a jó öreg vokatívuszt (uram, asszonyom), oszt annyi.

Van, amikor róla is beszélsz meg vele is:

Ilyenkor még leginkább az "asszony"-nyal szoktak próbálkozni, de ez elég szerencsétlen szerintem.

Nekem a Kovács István úr se teljesen OK, ha nem neki mondom, hanem róla beszélek. De úgy látom, ezzel eléggé egyedül vagyok, mer állandóan hallom.

Nekem nagyon furcsa lenne kiírásban a megkülönböztetés, sőt nem is érezném píszínek. Szerintem csak megszólításokban van ilyen: Tisztelt Igazgatónő!; Kedves Doktornő!; elnézést, tanárnő!, stb.,
Engem az érdekelne, hogy mi van, ha a nevén szólítunk meg valakit formális kontextusban? Ha levelet kell írni valakinek, akinek nincs semmilyen címe vagy beosztása, akkor sokan leírják, hogy "Tisztelt X. Y.", de mintha régebben csak a "Tisztelt X.Y úr/úrnő" lett volna bevett.
Amivel tényleg nem szoktam tudni mit kezdeni, az a hivatalos formájú említése harmadik személynek, akinek nincs címe vagy beosztása. "Kovács István úr ajánlotta Önt" nekem rendben van, de mi a helyzet Kovács Évával?

Képzeljétek, valaki azt kérdezte tőlem, hogy szerintem mit kell kiírni egy tévés riportban a riportalany neve alá, ha az nő: igazgató v. igazgatónő. Elkezdtem ezen gondolkozni, és arra jutottam, hogy ez nagyon érdekes és fontos kérdés. Szerintem nem mindegy, hogy megszólításról, a foglalkozás megnevezéséről vagy a beosztás (rang) megnevezéséről van-e szó. Még az is előfordulhat, hogy a különböző foglalkozások esetében más-más megoldás lehet jó. A titkárnő pl. inkább foglalkozásnév (beosztásként akár titkár is lehet, pl.: a Magyar Tudományos Akadémia titkára, akkor is ezzel a szóval, ha nő), a doktornő inkább megszólításként használatos, ha a foglalkozást akarom megnevezni, akkor inkább azt mondom (írom a bejátszásban): orvos (a doktor tulajdonképpen ezzel egyenértékű, szerintem csak azért nem használatos, mert nem csak az orvosok címe lehet). Az igazgató(nő) esetében nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az sem mindegy, hogy szerkezetben szerepel-e vagy sem: az XY Általános Iskola igazgatója (ez akkor is jó szerintem, ha nő). Ha viszont nem szerkezetben, akkor számomra természetesebb lenne az igazgató, pl.: XY Általános Iskola, alatta: igazgató. Szóval egészen bonyolult a helyzet, amit tovább bonyolít az asszony szóval kiegészített változatok sora. Mit gondoltok erről?

_________________