NYELVÉSZ

Népünk egyik legfőbb okosítója, Vágó úr előkerült már egy másik topikban is, de tegnap megint akadt egy édes. A versenyzőnek (egyébként erdélyi illetőségű hölgy volt) ki kellett választania négyből, melyik van helytelenül írva. Fene emlékszik, mi volt a négy szó, de mindegyik a "hív" ige valamiféle származéka volt. Akadt pölö ilyen, hogy "hivatal", meg a rossz válasz az volt, hogy "hivatlan". Merugyanis hogy ezt hosszú í-vel kell írni. Vágó felolvasta a négy választ, majd ijedten a szájához kapott, hogy reméli, nem segített. Szóval ő úgy gondolta, attól, hogy akkor "hívatlan", ő most biztosan úgy ejtette ki, mer hát hiszen azt akkor úgy mondjuk.
Nem tudom, látta-e valaki. Nekem határozottan volt egy olyan érzésem, hogy rájött, hogy valami nem stimmel, és a "hívatlan"-t is röviddel modja ő maga is, de vér kínos lett volna neki bevallani. Egyébként méreteset szívott egy-két évvel ezelőtt a csembalóval, amit népünk helyesírása egy l-lel jegyez. Kábé ötvenszer mondta kis szép hosszú l-lel rávezetve a játékost, hogy jelölje már meg a "csemballó" írásmódot helyes válaszként. Megjelölte. Vesztett.
Most heppi end lett, mert a nő ugyan nem tudta, de a közönség vágta a megoldást. Remélem fp elégedetten hátradőlt a remetelakban, ahová visszavonult. Van remény. A nép hetvenvalahány százalékban le tudja írni, hogy "hívatlan".

Elnézést, a héber helyesírással kapcsolatos hozzászólásokat áttettem egy másik témába. Ritkán élek ezzel az eszközzel, csak akkor, ha magatoktól nem nyittok új témát az új témáknak

Ebben valószínűleg igazad van, bár én nem akartam ezt az összemosást. A norvég és az eszperantó példa attól akart szólni, hogy egy helyesírási elv, konkrétan a kiejtés szerinti írás elve, akár (ki)alakítani is képes egy nyelv rendszerét. Itt az írásbeliség konzerváló (vagy konstituáló) ereje szerintem a helyesíráson keresztül nyilvánul meg.
De a pédák csak példák, a lényeg, hogy "a helyesírásnak semmi köze a nyelvhez" kijelentés túl sommás, h.d. nem igaz; a helyesírásnak (nyelvművelésnek, nyelvescsóknak stb.) a nyelvészethez nincs köze, és a kettő nem ugyanaz.

Én úgy érzem, kicsikét egybefolyt itt két különböző dolog. Amiről vad beszél, az nem a helyesírás, hanem az írásbeliség maga. Ennek, mint kalman is utalt rá korábban, nyilvánvalóan eleve van egyfajta konzerváló szerepe, és ez szerintem többé-kevésbé független attól, hogy az az írásbeliség mennyire egységes (nyilván bizonyos keretek között szükségképpen az kell hogy legyen.) Ennek is egészen más szerepe van egy normál előéletű nyelv esetében, mint a magyar teszem azt, és egészen más, ha mondjuk az eszperantóról van szó.

Nem sok konkrétumot tudok a norvégok huncutságairól, de kétlem, hogy ha ennek az írásbeliségnek valóban szerepe volt a nynorsk formálásában (nehezen képzelem én is, hogy a létrehozásában), akkor ott az egybeírás-különírás, vagy esetleg a hosszú-rövid mássalhangzó kiejtésében konkrét befolyása lett volna. Meg akkor nincs is hosszú magánhangzó, mer nem írnak olyat? Simán elhiszek bármilyen választ erre, mert mondom, nem értek hozzá, de így elvben nehéz ezt elképzelni. (Tényleg, és az eszperantóban?)

A szeretve tisztelt és őszintén hiányolt fp által igényelt helyesírás egy tök másik kérdés.

Ha a származásuk (teljesen) azonos, akkor azonosak (bocs:)). Én a származásuk körülményeiről állítom, hogy hasonló. És hogy köze van a helyesíráshoz. Nem többet, de ehhez ragaszkodom.

Ha a származásuk azonos, akkor rokonok. Bocs.

Kedves Kálmán! Bármennyire igyekszem jóindulatúan interpretálni, de szerintem vad kolléga itt azt állítja, hogy az eszperantó / héber / nynorsk helyesírás hozta létre az eszperantó / héber / nynorsk nyelvet. De lehet, hogy nekem vannak hermeneutikai problémáim.

Szerintem a provokáció előhívott néhány megfontolandó gondolatot. Vö. a fiesztai vitákat.

Nem biztos, hogy azokban a "más szituációkban" bevállalom.

Csak annyira rokonok, mint a sumér és a magyar. Attól, hogy két nyelvnek vannak közös sajátosságai még nem biztos, hogy rokonok, ugye?

kalman elmondta, mit gondolok, ezt talán más szituációkban is inkább rá kellene bíznom.

Igazságtalan vagy "vad"-dal. Annyit mondott, hogy a helyesírásnak igenis van konzerváló funkciója (hozzáteszem: az írásbeliségnek eleve van, ha egységes, akkor még inkább). A héber és az eszperantó arra példa, hogy a mesterségesen egységesített (vagy egységesnek megalkotott és úgy tartott) írás valamennyire védhet a sok alternatív kiejtés ellen is, mert az emberek (nézzünk szembe a tényekkel) hiperkorrektek és betűejtôk.

"fejes"-t is értem, igaza is van sztem abban, hogy a beszélt nyelv elsôdleges, de azért el kéne ismernie, hogy a másodlagos írott nyelv vissza bír hatni rá.

Mondjuk ki, amit mindannyian gondolunk: fp valószínűleg provokátor volt (van?), maga sem gondolta komolyan, amit írt.

De vad kolléga hozzászólásában csak most tűnt fel, hogy az eszperantót és a hébert is helyesírásból származtatja. (Egy nyelvcsaládba is tartoznak?) Kíváncsi lennék, mi is volt leírva, amikor nyelv még nem volt, csak helyesírás. Én naivan úgy vélném, hogy a hangzó nyelv ott volt mögöttük, legfeljebb nem vagy ritkábban használták, mint az írottat.

Vagy ez is valami provokáció volt, hogy idegesítsük magunkat a szakszerűtlen megjegyzéseken?

Nem becsültük meg eléggé, míg itt volt velünk. Most pedig csak a fájó űr maradt, és a bűntudat meg az önvád izzó parazsa szívünk rejtett zugaiban.

Én meg hülyén halok meg j-ly témakörben.

Aggódom érte.