(Csak nagyon röviden martonfi linkje kapcsán). Elgondolkoztam (mint uralista, finnugrász) a belinkelt anyag jellegén és keletkezésének vélhető okain. Bár károkozásról van szó, és nagyon súlyosról, az amatőr magyar őstörténészek nem közönséges bűnözők és nem intellektuális bűnözők, akik komoly haszonszerzés reményében irogatnak --- hanem leginkább súlyos lelkibetegek, akik saját tudásuk (műveltségük, identitásképességük, stb.) tekintetében is defektesek, és ezt képzelgéssel hárítják. Amikor “a fiú” nem szereti “apját”, gyűlöli és nem bízik benne; mivel vádolja meg, hogy elhatárolódjék tőle? mivel? hogy nem is az igazi apja! Ha kiderül, hogy részben hazugságban él, hogy az apja nem szabadságharcos volt, hősihalott vagy ilyesmi, hanem azért volt évekig távol mert börtönben csücsült, akkor új történetre van szükség: ez itt csak a mostohaapja, valódi apja viszont herceg volt (régebben, gondolom), vagy tényleg hős vagy ilyesmi. Ugyan mi a baj a “hivatalos tanítással”, miszerint finnugorok vagyunk? (Persze nem szokás érteni, hogy ez csak az jelenti, hogy nyelvünk genetikusan rokon néhány más közelebbi-távolabbi nyelvvel; hogy nem vér- és lelki rokonságról, dacszövecsségről, bajtársi összetartásról van szó aminek “közös hősi tettekre” kell sarkallnia minket.) Hát az, hogy ezt is “ők mondják, mondták”, márpedig «a hivatalosság az hazugság, tehát nyilván ez is». A finnugor rokonsággal nyilván az a baj, hogy “ezek” halzsírt esznek, a tajgában bujkálnak, és nem a széles rónaságokon száguldoznak paripáikon és nem retteg nyilaiktól senki. És, zikkurátokat sem építettek «a világtörténelemben először»! Ezeknek az irományoknak “politikai üzenetük” van, illetve hát próbál lenni. «Elég a méltánytalanságból! elég a hazugságokból!» (eddig rendben is van, de) «Ezután magunk választunk, azt akit akarunk és nemcsak képviselőnek, hanem ősnek is; eztán magunk írjuk meg az (ős)történelmünket, és ez is választási kérdés egy/a demokráciában. --- Jogom van hinni abban, hogy apám nem ült dutyiban, hanem HOES volt, hogy én is hős vagyok. Ha apám csak hazudta, hogy hős, akkor inkább én hazudom magamnak hogy én is hős vagyok, ezt be is tudom bizonyítani, hiszen gárdatag vagyok!» --- Valahogy így működik ez. Gondolom én (tbandi). Láthatóan nem nyelvtudományról van szó, sőt ahhoz semmi köze, és más tudományhoz sem, ez bizony (Völker)psycho[pato]logie. Nagyon szomorú dolgok ezek, be is fejezem mielőtt ismét azzá válna a téma, hogy a HATALOM a hatalmát a hazudozásaival rengeti meg, mert az csak a BIZALOMRA épülhet, a hitelesség látszata nem elég. Semmiben sem szabad (vagy célszerű) hazudni ugyebár, még néhány dologban sem, hiszen annak az igazság látja kárát --- “mondta egyszer valaki”. Szó volt itt nemrég a témacímválasztásról. Legyen ennek címe utólag a A tékozló apa/haza története.
|