NYELVÉSZ

Most látom, van itt más is, ami rám vonatkozik, bár boldogult kenesei fórumtársunk már kinyilvánította, hogy nem kíván a felvetéseinkre (itt) válaszolni. Még arra se tért ki, hogy akkor hol (kérdeztem, hogy bíróságon vagy fegyelmi tárgyaláson-e).1) Az anyanyelvi nevelés nem tartozik az Intézet kutatási körébe, éppen ezt panaszoltam többek között. 2) Már régen benne kellett volna lennie az Intézetnek ebben az iskolai anyanyelvi nevelés-dologban ahhoz, hogy legyen esélye ilyesmire pályáznia, legkésőbb akkor kellett volna lépnie, amikor először szóltam. 3) Magyarországon sem a munkálatban való részvétel, sem az ilyen pályázatok elnyerése nem úgy működik, hogy egy hatodik senki, mint én, "pályázgat". Ehhez rengeteg háttérmunkára, zizegésre lett volna szükség a vezetők részéről. Ahogy az előbb írtam, az elejétől fogva jelen kellett volna lenniük mindenféle helyeken, deklarálniuk kellett volna, hogy az Intézet bekapcsolódott ebbe a munkába, és mindenféle jelét kellett volna adniuk, mivel nagy pénzekről van szó, amiért sokan harcoltak. 4) Természetesen nem állt módomban (belső vagy külső) csapatot toborozni, meg nem is tartozik a feladataim közé. Egy pedagógus-továbbképzéshez például az oktatókat meg tudnám szervezni, de azt a rengeteg adminisztratív munkát, amit még igényel, semmiképp sem, az csak intézményi szinten lenne (lett volna) lehetséges. 5) Sőt, egy ilyen szintű pályázatnak már a megírása-beadása is olyan munkaerőket igényel, amilyeneket én nem is ismerek.

Még hosszan sorolhatnám, de nem is ezt tartom olyan lényegesnek, hanem hogy fórumozótársunk csak a kioktatásra tart méltónak, arra már nem, hogy a kérdéseimre válaszoljon.

1) Nem írásban fordultam hozzájuk, hanem személyesen. Nem csoda tehát, hogy nincs nyoma, ez már évekkel ezelőtt történt. 2) Érdekes, hogy hazugsággal vádolsz, meg hogy egyáltalán arra gyanakodtál, hogy hazudok, nyilván ezért kérdezted őket, voltam-e ott. Nyilván ilyen hazudós vagyok. 3) Szintén érdekes, hogy viszont (ezek szerint) elmondták volna, ha emlékeznének, mert ez, gondolom, nem tartozik másra. 4) A legérdekesebb, hogy neked (esetleg) mást mondtak, mint nekem. 5) Ha azt mondták, hogy egy évre szerződtetett munkatársnak nem szokás hároméves megbízatást adni, az persze más, nekem se azt mondták, hogy szokás, hanem azt, hogy ez nem formai ok a pályázat elutasítására, hanem hogy elnyerhettem volna egy évre, és újra ki kellett volna írni, ha nem hosszabbítjátok meg a munkaviszonyomat.

Na nem tudom, mit jelent a letárgyalás, én mindenesetre nem találom kenesei elnzéskérését, de lehet, h én vagyok ügyetlen.



Sajnos ez az érvelés nagyon félrevisz. Ilyen alapon Kenesei akkor is mentegethető lenne, ha verné a munkatársakat, mert őt is verték valaha. Hát ez nem így működik.



Számomra ez itt nem lényeges, mert jóhiszeműen feltételezem, hogy az igazgató(ság) legalábbis ezt hitte. Ha viszont rosszhiszeműen jártak el, akkor arról nincs mit mondanom, mert azt feleslegesnek érem leírni, hogy "ha én lennék az igazgató, nem járnék el rosszhiszeműen".



Izé, most itt tényleg kezdjem kiteregetni, hogy mire költ az intézet teljesen feleslegesen? Meg az egy dolog, ha nincs pénz nagyobb fizetésre, de miért kell elvonni annak a fizetését, aki ráadásul extra munkát végez, akinek a pályázata állást és eszközöket hoz az intézetnek stb.? Miért nem lehet véglegesíteni azt, akinek évekre előre van kerete?



Vicces (szánalmas, tragikus), hogy kenesei állandóan másra tereli a válaszadás felelősségét. Közvetlenül nem tárgyal azokkal, akiknek ötleteik, problémáik vannak, hanme beiktat egy köztes személyt, aki ne ér rá, nem elkötelezett, akinek válaszolni, lehet, hogy tivábbítsa a választ, továbbíts a viszontválaszt, előbb-utóbb majd megunja, és nem lesz hajlandó közvetíteni, és akkor Keneseinek nem kell csinálnia semmit, hiszen a megkeresésekre ő "válaszolt", ráadásul nem is ő az, aki leállítja az elégedetlenkedőt. Persze szabályszerűen csinálta, de mire jó ez, ha nem csupán a saját kényelmét nézi?



Ez azért őszintén érdekelne, mert csak az ellenkezőjéről van tapasztalatom.



Szerintem senki nem itt akarná megtárgyalni, ha lenne rá fórum...

Különben azt megértem, hogy ezt a fórumot tegyük zárttá az intézeten kívüliek számára (kivéve varasdit, érdemeire való tekintettel), elvégre valószínűleg senki nem kívülállóknak szánja ezeket a gondolatokat.

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

1. A moderátorok tevékenységének bírálatát tiltja a szabályzat.
2. Nem a moderátor jelöli meg "a szál szerzőjét", hanem a program írja ki automatikusan a szál első hozzászólóját.

Ez magánügy, a jelek szerint mások igen, ezért választottam ezt a címet.

Ironikus hamisításnak tartom, hogy boss engem jelölt meg mint az új szál szerzőjét és a „Nyelvtudományi Intézet” címet adta neki. Tényszerűen ez nem igaz, mert nem kezdeményeztem semmit, és ez benne a hamisítás, ironikus pedig azért, mert boss is jól tudja, hogy az intézet belső ügyeit nem itt kívánom megtárgyalni. A szálban az első posztom pedig arról szólt, hogy hogyan működik a tudomány (egy piciny szelete), milyen kommunikációs eljárásokat célszerű betartani, ha már azonos munkahelyen dolgoznak az érintettek, stb., nem pedig arról, hogyan működik az intézet. Nem vitatom, hogy bossnak ehhez joga van, csak mulatok, hogy ezzel kíván piszkálni (vigyázat! ez is inszinuáció).

És továbbra is a tényekről. Ha fejes lenne az igazgató, akkor nyilván elővenné a tarsolyából a varázspálcát, megérintené az intézet falát és állások, fizetésemelések és pénzek garmadáját fakasztaná belőle. Én kerestem a rámhagyományozott szekrényekben, de ilyesmit nem hagytak rám az előző igazgatók. Talán érdeklődhetne az OV-jénél, milyen szabályozások között működik az intézet.

A kálmán által nem először említett „jogsértés” pedig tiszta eset: nem lehet az egy évre szerződtetett munkatársnak három évre vezetői megbízást adni. Miután ezt a vádját kb. egy hónapja írott (és a honlapjára is feltett) levelében megfogalmazta, érdeklődtem az MTA Jogi Főosztályán, és azt a választ kaptam, hogy 1) semmilyen (írásos vagy másmilyen) nyoma nincs annak, hogy Kálmán László őket annakidején megkereste volna, 2) véleményük megegyezik az itt kifejtettel.

Nem értem, miért nem tud kálmán „pályázgatni” anyanyelvi nevelés vagy akármilyen más téma ügyében „intézeti támogatás nélkül”, amikor mindenki így pályázik: összeállítja a csapatát (intézeten belülről és/vagy kívülről) és usgyi. Ez is törvényadta jogai közé tartozik a munkatársaknak. Az intézeti támogatás minden az intézet kutatási körébe tartozó témánál automatikus.

Végül, varasdi téved. A nekem és vezetőtársaimnak címzett vádak és sértések ellenére bennem nincsen sértettség, csak értetlenség, dehát annyi mindent nem értünk a körülöttünk lévő világból, ahonnan pedig annyi információ zúdul ránk (mint ahogy ezt annakidején Chomsky az „Orwell-probléma” név alatt illusztrálta), hogy eggyel több már meg se kottyan.

És, ha csak újabb ténybeli hamisítások nem keletkeznek, ezennel szivélyes búcsút veszek, legalábbis ettől az – úgymond – általam kezdeményezett száltól. Béke veletek!

Ez még a legelején volt, de ha már új szál van, akkor hadd kommentáljam:Kéne látni a vonatkozó törvényhelyet, de teljesen kizártnak tartom, hogy az Intézet ne dönthetne önállóan arról, hogy milyen előadásoknak ad fórumot (még ha a jelentkező a saját dolgozója is). Teljesen téves ezt cenzúrának nevezni, hiszen a cenzúra azt jelenti, hogy egy külső hatalom (pl. állam vagy egyház) beleavatkozhat abba, hogy ki vagy mi jelenhessen meg a nyilvánosság előtt. Ezen az alapon "cenzúrával" vádolhatnánk bármely kiadót vagy szerkesztőséget, amelyik megválogatja, hogy mit ad ki (márpedig mindegyik ezt teszi).

Másrészt, ha már itt tartunk, azért legyen leírva az a közelmúltbeli esemény is, amikor a szak három szakdolgozó diákja tartott előadást az Intézetben (olyanokat, amik nemzetközi mércével is kiemelkedő színvonalúak voltak), egyetlen délutánba összesűrítve. Ott rögtön a helyszínen megkérdeztem Bánrétit (aki a szokásokkal ellentétben se bevezetőt, se zárszót nem tartott), hogy miért kellett egyetlen délutánba összezsúfolni őket, azt válaszolta, hogy ezért ő a felelős, úgy gondolta, hogy nem lett volna jó az Intézetet azzal égetni, hogy a szak három előadási alkalmat is ilyen színvonalasan ki tud tölteni, az Intézet dolgozói meg egy évben se hoznak össze ennyi jó előadást. (Nem biztos, hogy szó szerint ezt mondta, de lényegében igen.)
Nos, az én szememben ez emblematikus demonstrációja annak, hogyan működik az Intézet PR-ja. Felteszem, a tanszék még dicsőséget, sőt, akár pályázati pénzeket is hozhatna az Intézet számára, azonban a kisebbrendűségi érzés és a hiúság abba az irányba tereli a Vezetőséget, hogy (a saját "égetésének" megelőzésére) megpróbálja eldugni a tanszék teljesítményeit. Ennek a tendenciának már tényleg csak kisstílű és szánalmas mellékkövetkezményei az olyanok, mint hogy a tanszékkel kapcsolatos események ki lettek tiltva a 108-as szobából (én így hallottam, nyilván nincs írásba foglalva), hogy a Bánréti szobájában nem vizsgáztathatunk (szintén nem lett leírva, gondolom). Folytassam?

Ez általában nem lehet feltétele a megbízásnak, ezt megkérdeztem az MTA Jogi Osztályán. Nem szerepelt annak a konkrét pályázatnak a kiírásában sem, amire célzol.

Ezt azóta letárgyaltuk, és én úgy könyveltem el, hogy kenesi itt egyszerűen csak félreérthetően fogalmazott. Előfordul az ilyen, period. Egyébként pedig nagyon jó lenne már a rám vonatkozó szégyenteljes személyeskedő vonalat lezárni, nekem sem kellemes.

Részben megértem a mély sértettséget is, ami keneseiből árad, hiszen egy olyan tudományos rendszerben létezünk mind a ketten (én pillanatnyilag nem, de ez irreleváns), ahol ez a normális és elfogadott modus vivendi. Talán nem is értik, hogy mi ezzel a baj, hiszen "ez így működik". Nem értik, hogy miért baj, hogy "ez így működik". És azt sem értik, aki ezért nem hálás eléggé, nem érzi a helyzetet megoldva általa. Tényleg mély válságban van a magyar kutatásszervezés, és mi ennek a konkrét következményei felett vívunk itt egy konkrét csörtét.

Mindjárt megnézem, mit írtál a másik szálban, engem az jobban izgatna, hogy abból lehetne-e valami.

Amit erre válaszolhatnék, ezt részben kalman már leírta. Mindenesetre ez kb. olyan, mintha a közbiztonságra való panaszokra az illetékes azzal válaszolna, hogy hol lehet feljelentést tenni és mi a rendőrségi eljárás menete.

Különben meg mit várjunk egy olyan IT-től, amely megszavazza, hogy ha az "arcpirítóan kicsi" (kenesei) fizetésű kolléga ösztöndíjat nyer, aminek segítségével végre olyan kutatásokat végezhet, amelyeket az intézet képtelen támogatni, akkor ettől a munkatárstól még ezt az "arcpirítóan kicsi" összeget is a töredékére kell csökkenteni. Ilyen lelkiismeretlen, szolidaritástól és józan belátástól mentes emberektől mit várjunk? Azt, hogy gondolkodni fog az ötleteinket? Ugyan már, max. az ellenkezőjére fordítja.

Szabályokkal takarózni könnyű. Ha én lennék az intézet igazgatója (mivel maga a jelenlegi igazgató szólított fel arra, hogy játsszak el a gondolattal, remélem, senki nem fogja ezt nagyratörésemnek tulajdonítani), és valaki kitűnő pályázatot adott volna be egy osztályvezetői pozícióra, és csak annyi hiányzott volna hozzá, hogy az illető véglegesítve legyen, akkor véglegesítettem volna. Ha varasdit komolyan meg szerettem volna tartani, akkor nem három évre szerződöm vele, hanem véglegesítem, és úgy gazdálkodom, hogy három év múlva, amikor ez a pénz kifut alóla, legyen alá más. Három év alatt amúgy is mennek annyian nyugdíjba, vagy hagyják ott az intézetet más okból, hogy így is, úgy is tágul a bérkeret.



Na, ez egy külön szépség. Én három ilyenről tudok. Ezek közül hármat olyankor hirdettek meg, amikor külföldön voltam. Ebből egy évben valóban elég sokat voltam távol, de a másik kettőben nem. Az igazgatóság tudhatta, hogy egy emberre biztosan számíthat, hogy elmondja a véleményét és ötletelni fog. Ebből a szempontból vagyok olyan hírhedt, hogy az igazgatóságnak aligha kerülhette el a figyelmét, hogy három egymás utáni évben éppen az az ember nem jelenik meg, akitől várhatnak valamit. Nem kell tehát túlságosan egoistának lennem ahhoz, hogy arra gondoljak: az igazgatóság szándékosan cselekedett így. És itt a személyes mellőzöttségem a legkevesebb: valójában azt mutatja, hogy az ötletek iránti érdeklődés nem volt őszinte, és az igazgatóság inkább félt bármilyen ötlettől, mint várta őket. Attól pedig végképp féltek, hogy ha én megszólalok, akkor mások is felbátorodnak, és ötletlavina zúdul rájuk.



Nézek ki a fejemből. Vajon hogy kell érteni ezeket a sorokat? Én csak úgy tudom, hogy kenesei szerint varasdinak szüksége volt arra, hogy a védési bizottságában "osztálytársak" (mire utal az idézőjel? haverok? spanok? ivócimborák?) üljenek. Magyarul: varasdi képességei nem voltak elégségesek ahhoz, hogy segítség (csalás???) nélkül fokozatot szerezzen. Ahogyan Fejes teljesítménye sem éri el Heltainéét, aki pusztán rangos külföldi folyóiratokban megjelent publikációi alapján is a tisztes középmezőnyben van, ugye? Hát erre csak annyit, hogy aki szarral dobálózik, az utána a tíz ujját is nyalja meg!

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Épp most fejeztem be egy munkát, és most még valamit hozzá szeretnék tenni az előzőekhez, mert fontos, és mert több mondanivalóm ebben a szálban nincs.

Valóban roppant hálátlannak tűnhetek annak fényében, hogy az eddig hallott beszámolók szerint mennyi erőfeszítés történt azért, hogy engem, úgymond, pályán tartsanak. De nézzük meg a puszta tényeket: az intézetben kifejtett minden erőfeszítésem arra nem volt elegendő, hogy egyetlen egy apró fokozatot is elmozduljak egy olyan létrán, ahol az első két fok között még sokkal kisebb a különbség, mint a többiek között. És nem azért, mert egy tehetségtelen vizesnyolcas vagyok, hanem mert a kutyát nem érdekelte, hogy ezt az elmaradást számba vegye. És bizony tessék figyelembe venni azt is, hogy ezeket a --- nyilván emberileg jószándékból eredő, bár azért természetesen az intézetek jól felfogott önző érdekeit (publikációk száma, stb.) is erősen szem előtt tartó --- megtartási gesztusokat az ember egy idő után már inkább megalázásként éli meg, mint segítségként. Elfogadja, mert szeretne kutatni, mert szereti a szakmát, és mert él benne a remény, hogy egyszer, talán, valami csoda folytán mégis csak megváltozik ez a helyzet.

Nyilván egyesek számára furcsa, hogy valakinél a harmadik ilyen ciklus vége felé pattan el a húr (pedig milyen jó ajánlatokat kapott arra nézve, hogyan maradhatna egyáltalán életben), és a negyediket már nem szeretné elkezdeni, hanem ehelyett hirtelen összecsomagol és azokat a képességeit, amikkel rendelkezik, teljesen máshol kezdi kamatoztatni. De ez csak annak furcsa, aki igazából nem gondol ilyenkor bele, hogy egy idő után a legjobb szándékkal nyújtott szalmaszál is mennyire megalázó. Nem alamizsnát kell a jól teljesítő embereknek adni, hanem egy olyan konzekvens rendszert kialakítani, ahol mindenki számára tisztán és világosan látszik már igen hamar, hogy a tudása és teljesítménye alapján menni fog-e a dolog hosszú távon, avagy nem. Mert végső soron a kutatókat azért fizetik, hogy a tudásukat használva teljesítsenek azon a területen, ahol vannak. Ilyen rendszer híján (pl. amilyet még 2006-ban megfogalmaztam, bár ez nyilván sok helyen még vitatható) viszont sajnos nem megy a dolog. Ez az, ami ma már fájdalmasan hiányzik ebből az egészből, amit tudományos életnek nevezünk, és ha lenne, akkor én, és talán még mások is, még mindig az Intézet publikációs listájának a bővítésén dolgoznánk.

Kedves kenesei, ez most legalábbis egy emberi hangú poszt volt a részedről, és nem éreztem benne, hogy manipulálni akarsz. Rendben, akkor hadd vessek számot én is egy kicsit, mert így illendő.

Minden épeszű ember előtt nyilvánvaló, hogy mindaz a keserűség, ami bennem (és még néhányunkban) felgyülemlett, nem írható egyedül a ti (=vezető beosztású kutatók) számlátokra. Nyilván kevesek vagytok ahhoz, hogy ennek az országnak a tudománypolitikával kapcsolatos mély válságát megoldjátok, nonszensz lenne ezért titeket felelősségre vonni. Az is nyilvánvaló, hogy attól, hogy valaki vezető lesz, még nem kell, hogy az ördög cimborája legyen, és igenis csinálhat jó és akár önzetlen dolgokat is. Nekem jóban és rosszban is volt egyaránt részem, amíg az Intézetben dolgoztam. Ebben a szálban most csak a rossz dolgok jöttek elő, de ez a helyzet erről szólt. Nyilván nem csak ilyenek léteztek, hiszen akkor 1999-ben leléptem volna én is.

Nekem azonban borzasztóan hiányzott az, hogy nem érdeklődtök igazán az iránt, hogy -- mondjuk -- a főmunkatárstól lefelé levő réteg mit gondol a dolgokról. Tudom, nem kell emlékeztetni, régebben volt egy olyan éves összejövetel, ahol az igazgató és valamelyik helyettese leült a 35 éven aluliakkal egy beszélgetésre. De ennek a helyzetnek a pszichológiája is már olyan, hogy nem engedi meg a személyes és őszinte eszmecserét. Olyan beszélgetésre lenne szükség, ami rendszeres és (mondjuk) négyszemközti. Ahol megkérdezheted, hogy hogy érzi magát az illető, ahol van, mik a távolabbi tervei, hogy áll a PhD-jával, stb. Tudom, hogy ez időben marha sok elfoglaltság lenne a részetekről, de azt gondolom, hogy nagyon megérné a fáradtságot. Az emberek hálásak, ha őszinték velük és őszintén érdeklődnek irántuk azok, akiktől az egész hajó iránya függ (modulo gazdasági válság és hasonlók). És ez egyébként nem túl sok, ha a morális hasznát nézzük a dolognak. És még valami: az értelmes embert iszonyúan tudja frusztrálni, ha úgy érzi, hogy ignorálják és egyszerűen nem tekintik partnernek. Annak a frusztrációnak nem kis része, ami ebben a szálban szinte minden ponton megjelent, ebből az egyedüli forrásból táplálkozik, azt gondolom.

Nem varasdi, nem én csinálok belőled bohócot: ehhez csak el kell olvasnod azt, amit írtál.
Csodálkozom, hogy egy állítólag szemantikával foglalkozó nyelvész "a doktoriját kéne írni" kifejezés alatt azt érti, hogy "befejezte a doktoriját és tovább kutat a doktorija témájában". Aha.
Továbbá beszéljek meg egy nyilvánvaló hamisítást valakivel, akit nem nevezel meg.
2006 júliusában megkérdeztelek, vállalnád-e a tud. titkárságot: nemet mondtál.
Nem azt várhattam volna el (utólag persze), hogy 2008 őszén nemet mondjál a felkérésre, hogy a közvetlen munkatársam legyél abban az országos projektben, ami a nyelvtudomány számára is fontos volt, hanem hogy közöld velem, hogy folyamatban van ez a pályázatod, aminek a megnyerése esetén nem maradsz a Nytud-ban. Ha ezt elmondod, akkor lehet, hogy nem kérlek fel. De felkértelek és a lényeg az, hogy te (szemben a másik kettővel, akik valóban nemet mondtak) elfogadtad. Az, hogy amikor már tudtad, hogy elmész, velem az elsők között közölted, ebben a kontextusban teljesen lényegtelen. Valamint egyetlen szóval sem mondtam, hogy a kutatásaidhoz köze volt. Ezek azok a feladatok, amelyeket a tágabb szakmájuk érdekében, az új kutatási irányok, lehetőségek és eszközök meghonosítása érdekében szoktak vállalni az emberek. Ezt akkor világosan elmondtam neked.
Itt egyetlen egy posztomban sem állítottam, hogy rossz véleménnyel voltam/vagyok a tudományos teljesítményedről, képességeidről, sőt. Hiszen mindaz, amit korábban felsoroltam, épp az ellenkezőjét mutatja. De (vigyázat! inszinuáció következik!) ma már számomra is világos, hogy a tudományos képesség csak egy tulajdonság az ember sok különböző attribútuma között.

Játsszunk el a gondolattal. Kálmán felveti az osztályértekezleten, hogy az Intézet vegyen részt az iskolai nyelvi nevelés megreformálásán (számtalan értekezleten felvetettem), rendezzünk róla vitafórumot (volt ilyen -- mindenki egyetértett velem és a többi hasonló szellemben megszólalóval). A kifogásaim éppen azt érintették, hogy mindennek semmi hatása nem volt (például a magyartanárok számára rendezett előadássorozaton, vagy bármi másban). Vagy: Kálmán felveti az osztályértekezleten, hogy az Intézet reagáljon az AkH 12. kiadásának tervére. (Hivatalosan fel lettem kérve, hogy szóljak hozzá az intézeti állásfoglaláshoz; lényegében szó szerint az én fogalmazványom lett az Intézet közös állásfoglalása.) Alakult bizottság is ezzel kapcsolatban. Ebben a bizottságban mindannyian egyetértettünk ugyanazzal az állásfoglalásommal, amit már az Intézet is magáévá tett. Hatás? Lópikula. Az Intézet nem hozta nyilvánosságra az állásfoglalását, az AkH12 pedig békésen meg fog jelenni. Vagy: Kálmán felveti az osztályértekezleten, hogy az Intézet vegyen részt az országos tudománynépszerűsítő eseményeken. (Számtalanszor megtörtént.) Hatás? Továbbra is csak az MTA által szervezett lidércnyomásos rendezvényeken veszünk részt (tudománytalanság napja). Az idén pl. én és szerzőtársaim együtt 10 percet (!) kaptunk arra, hogy számoljunk be róla, mi minden érdekeset csinálunk.

Akkor most mégis, miről beszélünk? Minden út nyitva áll kenesei szerint. Valóban, minden út nyitva áll azelőtt, hogy az ember elmondja, hogy mit tartana jónak, amivel aztán mindenki más is egyetért, és aztán semmiből nem lesz semmi. Nekem azokon kívül, amiket mindezért megtettem, semmi más eszközöm nincs. Az intézeti előadássorozattal kész helyzet elé állítottak, a többi ügyben csak komoly intézeti támogatással lehetne bármit megszervezni (én nem tudok a saját szakállamra például pályázgatni anyanyelvi nevelés ügyében, így aztán más intézmények akasztják le azokat a milliárdokat, amikből például az Intézet is kaphatott volna, ha időben hisz nekem).

Ismétlem, mindezek az ügyek nem az én érvényesülésemet vagy dicsőségemet szolgálták volna, sőt, személyesen én név szerint legfeljebb az anyanyelvi neveléssel kapcsolatban fordultam volna ezekben elő, de ott amúgy is előfordulok, ahhoz nekem nem kell Intézet (ld. amit az előbb mondtam azokról a más intézményekről, amik a pénzt leakasztják). Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mindezek az Intézet és a köz érdekeit szolgálták volna. Akikről pedig (képzelt vagy igazi érdekeik miatt, és meggyőződésem szerint minden racionális ok nélkül) mindezek leperegtek, azok még az én viselkedésemet kifogásolják, össze-vissza hazudoznak nekem és másoknak, és felhívják a figyelmemet a hivatalos út követésére és arra, hogy ők milyen bölcsen intézik az ügyeket. Én ezt tapasztalom, nem tudom, más mit.

[töröltem, mert én nem akarok lemenni erre a színvonalra] Ezen a ponton azt gondolom, a veled való tárgyalás némileg zátonyra futott, hiszen egyetlen konkrét kérdésre sem válaszoltál eleddig, viszont annál több részletet igyekszel úgy összerakni, hogy a vitapartnereid a lehető legrosszabb színben tűnjenek fel. Jönnek-e majd válaszok a konkrét kérdésekre is? Eddig ugyanis egy konkrétumra se jött. Gondolom, azért, mert még csak tanulgatod az internetet...


No és szerinted azzal, hogy megírja valaki a doktoriját, vége annak a kutatásnak, amibe rengeteg időt és energiát ölt? Te ezt várod el a hallgatóidtól, ezzel bocsájtod őket útra? Engedd meg, hogy gratuláljak ehhez az (akaratlanul is elárult) szemlélethez. Hiszen e szerint a doktori pusztán egy eldobható lépcső a karrierépítés emberpróbáló útján, amit, ha a továbbiak kívánják, ripsz-ropsz a szemétbe kell tennünk, mert csak akadályoz a további alkalmazkodásban.


Ezt viszont nem velem kellene megbeszélned, hanem azzal, aki nekem azt elmondta, amit fentebb írtam. Nem, nem fogom kiadni a személyét, úgyhogy erről nincs mit mondanom neked a továbbiakban.


A legmélyebb tisztelettel: nekem soha nem ajánlották fel a tudományos titkári jelölést. Ellenben volt róla szó, hogy majd esetleg felkérnek rá. BTW, most már kezdem érteni az inszinuációs taktikáid szerkezetét. A recept ez: végy egy tényállást, majd válaszd ki egy olyan részét, amit a kontextus nélkül is többé-kevésbé egy adott módon szoktunk leírni, majd ezt a leírást önállóan dobd be a diszkurzusba. Mivel a hallgató nyilván nem feltétlenül ismeri a kontextust, két legyet is ütsz egy csapásra: befeketíted a vitapartneredet, illetve látszólag magyarázkodásra kényszeríted, amivel tovább feketedik (hiszen aki magyarázkodik, az gyanús). Ügyes, ügyes...


A magyarázat igen egyszerű: akkor még nem tudtam, hogy januártól megyek. Csak nem képzeled, hogy ha tudom, akkor nem utasítottam volna el ezt a felkérést (még esetleg úgy is, hogy nem adom meg a valódi indokot)? Amikor megtudtam, hogy el tudok menni, gyakorlatilag az igazgató volt az első, akinek ezt megmondtam. Egyébként, nyájas olvasó, itt egy, a nyelvészethez már az ontológiánál is kevesebb közös pontban (lényegében egyben sem) érintkező projektről volt szó, és én voltam, azt hiszem, a harmadik(?) megkörnyékezett ember ebben az ügyben (a többiek már beintettek előtte).


Szarva közt a tőgyét, mi?

Kedves kenesei, nyilvánvalóan csak magadat járatod le azzal, ha az én képességeimet próbálod meg inszinuálni. Hiszen eddig azzal koptattad a billentyűzetet, hogy megpróbáltad kimutatni, mennyit is tettél értem. Te, a színvonal éber őre. Tényleg nem belőlem csinálsz most bohócot.

Hanem hol? Bíróságon? Fegyelmi bizottság előtt? A ti tisztességeteket és emberi méltóságotokat nekem nem kellett sértenem, ti magatok voltatok, akik ezekkel mit sem törődtetek. Én csak tényeket írtam le. Ha bármelyik ezek közül az állításaim közül valótlan lett volna, azt gondolom, már rég leírtad volna, mint ahogy varasdi és fejes.lászló állításait részletesen pertraktáltad.