fejes.lászló wrote:
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.
No ha ebbe belenéz valaki, akkor látja, hogy ugyan a mai Európában az egynyelvűség a központi hit (már arról, hogy mi a tipikus), de a valóságban a két/többnyelvűség a jellemző. A világban beszélt nyelvek (és most hagyjuk a több milliósokat, mert azok nem jellemzők még az ókorban, középkorban se) beszélői többnyelvűek. A magyarok is azok voltak. 18. századi körözőlevelekben az ország közepéről származó/elszökő magyar pásztorok leírásában szerepel, hogy 3-4 nyelvet beszél.
Szóval nehogy azt higyje már valaki, hogy a kétnyelvűség valami ritkaság, amit meg kell magyarázni. Épp az egynyelvűség érdemel magyarázatot, mert az "nem normális".
A pidzsin mint közvetítő nyelv (a jövevényszavak számára is) szellemes megoldás lenne, de semmiféle realitása nincs, és példákat se tudna senki hozni rá, hogy így történik. Természetesen lehet a pidzsinekből is átvenni szavakat, de ha csak a magyart nézem, sohase volt rá példa, hogy a német, szláv, román stb. jövevényszavaink pidzsinen keresztül jöttek volna.
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy a pidzsinek kialakulásához nemcsak legalább kül. 3 nyelven beszélő beszélők kellenek (a kettő nem elég, ez alaptétel a pidzsinek kialakulásához), de szükségesek meghatározott presztízsviszonyok is, és az érintkezés szűk tematikája. Nem életszerű, hogy a türk--magyar viszony ilyen lett volna.