szomor wrote:
különben is biztos öregszik (azaz kezd meghülyülni - egy népszerű, de mindenképpen lehetséges értelmezés szerint).
Na, ezt én írtam, és viccnek szántam. Asszem tettem szmájlit is ezért. Amúgy nem arra gondoltam, hogy öregszik és ezért meghülyül, hanem arra, hogy öregszik és ezért egyre konzervatívabb lesz. Ezt én sok ismerősömön, sőt néha magamon is látom

De mégegyszer mondom, ez irónia volt, bár így utólag belegondolva könnyen félreérthető.
szomor wrote:
Ezek után a vita azzal folytatódott, hogy a főszerkesztőnek joga van-e saját nevén (!!) glosszát írni a saját lapjába (e nézet megvitatására inkább nem szánok teret)
Érdekes, én annak idején azt hittem, hogy azon agyalunk, vajon a főszerkesztő írta-e a glosszát, vagy egy másik KZ. Nem tudom, mért baj, hogy minket ez izgatott.
Egyébként pedig, ami az egyik fő kritikád, ha jól értem, hogy kevesen írnak sokat, sokan keveset, mint alább írtam is, általában jellemző a fórumokra.
szomor wrote:
Szóval így akarjátok ti meggyőzni a magamfajtákat arról, hogy nektek van igazatok. Bár sokmindennel rokonszenvezek a véleményeitek közül, ez így nagyon nehezen fog menni, mert senkinek nem lesz kedve vitatkozni veletek. (Látjátok, hogy én is egy csoportként írok nektek, azaz rólatok?)
Sajnálom, hogy ezek szerint elutasítva érzed magad itt.