NYELVÉSZ

A gyűrű, gyűszűvel ugyanez a helyzet, azok vége is diftongus volt (mint lentebb már volt is róla szó).

_________________

Na ehhez, már tényleg nem értek, de ezek valóban olyan régi szavak? Mármint a tő lehet, de a szóvégi hosszú -ú-val együtt? Mert gondolom vmi uw diftongus lehetett, ami pedig nem hosszú mgh.

Azért vannak ilyenek, hogy szomorú, homorú stb. (tehát ahol a Horger-törvény nem irt), és azokban télleg nem nyúlt meg a második [o] (legalábbis nekem ilyen nem jut eszembe).

_________________

Nem gondolom, hogy a háromnak feltétlenül együtt kellene hatnia, de végül is az adott példákban épp bármelyik lehetett, így erősíthették is egymást. Mondjuk ez a hosszúsági hasonulás nekem sem meggyőző, s valóban a hangsúly tűnik a legegyszerűbb oknak.



Jobban belegondolva mégis elképzelhető, hogy a csákánynál és sárkánynál a második szótagi hosszúság korábbi. Egyrészt még akár az átadó török nyelv esetleges szóvégi hangsúlyának hatását is feltételezhetném, de Bárczi (és ő alapján Ligeti) hasonló eseteknél pótlónyúlásról beszél (bár itt mit kellett pótolni?), illetve a szóvégi nazális nyújtó hatásáról.

A gyűszűt pedig Ligeti kilövi Bárczi példái közül, mint ahol visszaható hasonulás érvényesült volna az első szótagi magánhangzónál, s egyáltalán ennek a másodlagos hosszúság voltát cáfolja, hisz a szó török eredetije ǰüksük (s nem ǰüsük) lehetett, amiben mindkét k ugyanazt a réshangúsodás > vokalizálódás > hosszúság folyamatot járhatta be (azért még gondolkodnom kell, hogy eszembe jut-e más példa is nem intervokális k-ra, ami hosszúságban folytatódott)..

Há má hogyne lenne. Nem vagyok egy fonetikus, de sztem mérhetően hosszabbak itt a mgh-k (azt is mondanám, hogy minden szonoráns ilyen). És egy ilyen változás érthető is, hiszen a mgh-szonoráns átmenet detektálása soha nem könnyű (gyakorlatilag mindig átfedésben vannak), könnyű félrehallani, és úgy továbbadni a következő generációnak (ld. ilyenekről Ohala, Blevins).


Ezzel egyetértek. Mindig jobb az egy ok, mint a több. De persze meg kell nézni az adatokat, pl, ha CVCV(C...) alakokban sosincs nyúlás az első mgh-nál (csakis CVCVV(C...) alakokban) , akkor az ominózus "hosszúsági terjedésre" mégis szükség van.


Nem hiszem, hogy ilyen lehetne, mert a Horger-törvény ezeket a második mgh-kat kiirtja.

Igen, ilyenekre gondoltam, köszönöm.


Hát lehet, hogy éppen a gyűrű. Ez persze nem oldja meg a a fennmaradó alakok problémáját.

A Bárczi-Benkő-Berrár féle nyelvtörténetben külön említve szerepel a hasonulásos nyúlás: "Többtagúak hangsúlyos szótagjában nyúlás következhetik be, ha a következő szótagban azonos minőségű hosszú magánhangzó van. E nyúlásban a hangsúlynak is része van (l. alább)." A példák: gyűrű, gyűszű, gyékény, béke (béké-), sárkány, csákány, gyáva, káka, drága, ábráz, pászta. Nekem mondjuk itt némelyik nem egyértelmű, pl. a csákány, sárkány sem, hisz a második szótag hosszú magánhangzója miért lenne korábbi, mint az elsőé, főként, hogy a feltételezett török eredetiben egyikben sincs hosszúság.

A következőkben úgy általában a hangsúly hatására bekövetkező nyúlást írja le a könyv, mely gyakoribb, ha a következő szótagban hosszú magánhangzó van (pl. kígyó, író, békó). Igazából innentől persze nem világos, hogy a hasonulásosnak nevezett miért van szétválasztva ez utóbbi esettől.

A körút/kőrút a gyűszűhöz nem igazán jó párhuzam az r nyújtó hatása miatt. A gyűrűhöz viszont párhuzam lehet még a sűrű (< sür-), illetve a gyűrűvel rokon szérű. Ezeknél a három hatás (hangsúly, visszaható hasonulás, r nyújtó hatása) együttesen érvényesülhetett. A gyűszűhöz még nem jutott eszembe jó párhuzam.

Pestiül [kőrut]. Régi pestitől nem nagyon hallani másképp. (Nekem a vernakulárisomban [kőrut], de átszoktam a „nyelvhelyes” [körút]-ra.)
Zalatnay: „Hogyha én a kőruton megyek, mert az nékem apró élvezet…”
Egy másik dalban a ritmusképlet:

Hajós itt 1'43" leginkább [körut]-félét ejt; ugyanígy tesz a Winkler és Eldée a hajóra mennek című dalban is. (Lehet, hogy Hegyi, aki a szöveget írta, inkább [kőrut]-at hallott magában, mert úgy jobb lenne a prozódia, de ez persze csak tipp. De nem lennék meglepve, ha ki lehetne mutatni egy [kőrut] > [körut] tendenciát az elmúlt 20-30 évből.)

Végezetül idézem a Nyelvművelő kézikönyvet: „A helytelen [kőrut] ejtés az egyik leggyakoribb hiba; igyekezzünk elkerülni, ill. visszaszorítani!” – Szóval tényleg az lehetett a tipikus kiejtés. Csak hát a beszélők elkövették a legnagyobb bűnök egyikét: elhomályosult a fejükben egy összetétel.

Ezt úgy szokják mondani?

Akkor nem csak nekem hihetetlen ez így.

És adatokat is mond? Mer lehet, hogy esetleg télleg olyan mint a kőrut, ahol az r miatt nyúlik (a gyűrű simán lehetne ilyen), és ha a többségük ilyen, akkor már az lenyomhatja a többit is (pl. a gyűszű-t).

ja, bocs, nem vagyok formában...

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

De Abaffy az elsőről beszél: gyürű > gyűrű, szerinte ez hátraható hosszúsági hasonulás.

Nekem már ott gyanús, h a nyelvjárások nagy részében nemelső szótagban eleve nincs ú, ű. Ebből azt gonolom, h lehetz, h csupán helyesírástörténeti szeszély, hol írunk ezt vagy azt. Egyébként mindkét szó végén -k volt, amelyik spirantizálódott, majd vokalizálódott. A hosszúság tehát eleve adott, legfeljebb azt magyarázhatjuk, h miért nem rövidült (ha más esetekben igen).

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)