phurtoo wrote:
A magyar nyelvet pedig, azért szeretem, mert jelenleg még nem bwana nyelv, (Én van megy [hol]nap kert, szed körte, főz pálin[ka]), pedig sajnos (nyelvfejlődésileg?) erősen erre tart (nyelvi egyszerűsödés?) - na és ez tényleg az én "pech"-em.
Amit itt leírsz, azt szakszerűen kb. úgy mondanánk, hogy visszafejlődik a ragozás. Először is, ez pillanatnyilag egyáltalán nem tűnik igaznak a magyarra. Másodszor: ha idővel meg is történne (jó esélye van, hogy néhány ezer éven belül megtörténik, mert a nyelvek fejlődése ciklusokat látszik kirajzolni, melyek során a ragozás hol leépül., hol kiteljesedik -- egyébként pl. a főnévragozás az ómagyar elejére erősen leépült, aztán megint megerősödött), az sem jelentene semmi rosszat: az angolban vagy az olaszban pl. alig van ragozás (külön9ösen a névszóknál), de ettől még nem rosszabb nyelvek. Ha viszont mégis ragaszkodnál ahhoz, hogy rosszabbak, akkor viszont sajnálhatod, hogy magyarul beszélsz és nem eszkimóul vagy egy olyan indián nyelven, ahol egy szóba jóval többet lehet tömöríteni, mint a magyarba (morfológiailag komplexebbek a szavak):
http://hu.wikipedia.org/wiki/Poliszintetikus_nyelv#P.C3.A9ld.C3.A1k (ez volt hirtelen a legkézenfekvőbb példa, bár a cikk elég szörnyű, kezdve azzal, h csukcsinak nevezi a csukcsot).
phurtoo wrote:
Nekem minden fenti esetben a gyakoriak használata lenne kézenfekvő, holott képzésileg a gyakorik is tökéletes.
Én nem nagyon tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol a
gyakorik alakot helyesnek érezném, úgyhogy ez nem igazán jó példa. Sőt, akkor se lenne az, ha ez nem lenen probléma, hiszen semmi nem biztosítja, h a
gyakori úgy viselkedik, mint a
hasonló. (Persze az sem biztos, h a
hasonló úgy viselkedik, mint egy "igazi" folyamatos melléknévi igenév.)