fejes wrote:
iandras wrote:
de ugyanígy azt is kétségbe vonja, hogy univerzális constraintek sajátos sorbarendezéseként kellene egy adott nyelvet megragadnunk
Miért? Szerintem itt pont arról van szó, hogy egyik megoldás sem igazán jó, és a körülmények (meg a szubjektív ízlés) döntik el, hogy melyiket választjuk.
Jogos, csak ez már egy nagyon relativizált Optimalitáselmélet lenne (körülmények, szubjektív ízlés). Egy megközelítő megoldás végülis lehetséges: egyrészt lenne egy Input-Output faithfulness constraint, MAX-IO, amely azt akarja, hogy minden Input-beli szegmentumnak legyen Output-beli megfelelője (
Napközbenben), másrészt meg egy markedness constraint, amit már javasoltatok is, *Reduplikáció, amely tiltja, hogy azonos morfémák kövessék egymást (
Napközben). Hogy végül melyik alakot választjuk, az pedig attól függene, melyik constraint dominálja a másikat.
Csak miért van az, hogy esetleg valaki hol az egyiket, hol a másikat választja? És miért van az, hogy esetleg valaki mindkét alakot rossznak ítéli, és inkább parafrázissal él (
Napközben című műsor)? Biztos van valami válasza erre az elméletnek, de gondolom a
Napközben című műsorban alakot nem nagyon lehet versenyeztetni a
Napközbennel és a
Napközbenbennel, pedig intuitíve ez lenne célszerű. Vagy legalábbis egy asszociatív viszonyt kellene feltételezni különböző Inputok között, és az egész rendszert egy ilyen konnekcionista modellbe ágyazni.
De így meg az egész elég ködössé válna, és valami olyasmit kéne mondani, hogy Input = "nagyjából ezt a gondolatot akarom kifejezni", Candidate set = "ezt a gondolatot nagyjából ilyen és ilyen módokon fejezheted ki", Eval = "rendezd sorba a constraintjeidet, de máskor, más körülmények között szubjektív ízlésed alapján más sorrendet is felállíthatsz; a kiértékelés végén mondd ki az optimális alakot vagy kezdj egy új ciklust egy másik Input-beli alakkal, hátha az jobban tetszik"...
Login
FAQ
Search
)
