NYELVÉSZ

Well-known exemplars include the grammatical descriptions produced in the UK [...] and in the former USSR by the many publications of Izdateľsto Nauka, such as those series [...]. [...] when I was working on my PhD dissertation, [...] I knew that I could pick up any grammar book by Nauk, [...]

De a Bigfoot meg a jeti az két különböző szőrös valami, nem? A Bigfoot az amerikaiak saját legendája, a jeti meg valahol a Himalájában él állítólag.

[...] egy rejtőzködő természetű, egész Észak-Amerikában előforduló hominimida. [...] (látták) a nagylábút vagy közeli rokonát, a jetit.

több mint egy évtizede

Más: Klubrádió, washingtoni tudósító: Condoleezza Rice szerinte azt nyilatkozta, hogy "az USA semmi olyan információt nem hoz nyilvánosságra, ami kompromittálná a titkosszolgálatait". A lehalkított eredetiben véletlenül hallottam, hogy "which would compromise the efforts of...". Ez csak egyszer ment le, mert beírtam nekik, és a következő hírekben már nem adták le.

Tóth szerint a több mint egy évtizede szinte naponta frissülő Gyurcsány-blog "jónéhány bejegyzése államtitkokat tartalmaz, mások közjogi méltóságok biztonságát kompromittálják, és majdnem mindegyik aláássa a Szociálliberális Párt és a Miniszterelnöki Hivatal nyíltkommunikációs erőfeszítéseit".

Ezekkel mi bajod? Szerintem simán beleférnek, az előbbi nyilván alkalmi alkotás, ...

"Akkor látlak később" (tippeljetek, ez mi lehetett)

"Matracakrobatika"
"Ez a ruha túl drága munkába menni."

Volt egy magyar Perl könyvem, abban frankó dolgok voltak.

a magyar szöveg szerint egy fénymásolókezelő-segédi állást ajánlanak fel neki. Az eredetiben azonban copywriter van

Az angol eredeti első mondata így hangzott: A viharvert, ódon kastélynak mind a harminchat ablaka tündöklött. Fönn az első emeleten a táncteremben négy kristálycsillár ontotta pazar fényét... A magyar fordításban ez állt: A viharvert, ódon kastélynak mind a tizenkét ablaka tündöklött. Fönn az első emeleten két kristálycsillár ontotta pazar fényét... Tág szemeket meresztettem, és tovább olvastam. A harmadik oldalon az angol regényíró ezt írta: Viciszláv gróf gúnyos mosollyal kiverte tömött pénztárcáját, s odavetette a kért összeget, ezerötszáz fontot... Ezt a magyar fordító ilyeténképpen tolmácsolta: Viciszláv gróf gúnyos mosollyal kivette pénztárcáját, s odavetette a kért összeget, százötven fontot... Most már baljós gyanakvás töltött el, amely a következő percekben - sajnos - szomorú bizonysággá erősödött bennem. Lejjebb, a harmadik oldal alján az angol kiadásban ezt olvastam: Eleonóra grófnő a táncterem egyik sarkában ült, estélyi öltözetben, s régi családi ékszereit viselte: a gyémántokkal rakott fejéket, melyet még ükanyjától, a német választófejedelemnétől örökölt, hattyúkeblén igazgyöngy füzér csillogott opálosan, ujjai pedig szinte merevedtek a briliáns-, zafír-, smaragdgyűrűktől... A magyar kézirat a fönti színes leírást nem kis meglepetésemre ekképpen adta vissza: Eleonóra grófnő a táncterem egyik sarkában ült, estélyi öltözetben... Több nem volt. A gyémántokkal rakott fejék, a gyöngyfüzér, a briliáns-, zafír- és smaragdgyűrűk hiányoztak.

Értitek-e, mit művelt ez a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes írótársunk? Egyszerűen ellopta Eleonóra grófnő családi ékszereit, s hasonló megbocsáthatatlan könnyelműséggel rabolta ki a különben annyira rokonszenves Viciszláv grófot is, akinek ezerötszáz fontjából csak százötvenet hagyott meg, és ugyanígy emelt el a táncterem négy kristálycsillárjából kettőt, ugyanígy sikkasztotta el a viharvert, ódon kastély harminchat ablakából huszonnégyet. Kerengett velem a világ. Döbbenetem csak akkor hágott tetőfokára, mikor minden kétséget kizárólag megállapítottam, hogy ez végzetes következetességgel vonul végig egész munkáján. Amerre csak járt a fordító tolla, mindenütt megkárosította a szereplőket, akiket csak akkor ismert meg, s ingót, ingatlant egyformán nem kímélve, belegázolt a magántulajdon alig vitatható szentségébe. Különféleképpen dolgozott. Legtöbbször szőrén-szálán eltűntek az értékek. Azoknak a szőnyegeknek, páncélszekrényeknek, ezüstneműeknek, melyek az angol eredeti irodalmi színvonalát vannak hivatva emelni, a magyar szövegben hűlt helyét leltem. Máskor csak elcsent belőlük valamit, a felét vagy a kétharmadát. Ha valaki az inasával öt bőröndöt vitetett a vonatfülkébe, ő csak kettőt említett meg, a másik háromról alattomosan hallgatott. Számomra mindenesetre az volt a leglesújtóbb - mert ez már határozottan rosszhiszeműségre és férfiatlanságra vallott -, hogy a nemesfémeket és drágaköveket nem ritkán értéktelen és silány anyagokkal cserélte föl, a platinát bádoggal, az aranyat rézzel, a gyémántot csehgyémánttal vagy üveggel.

Lógó orral vettem búcsút a kiadótól. Kíváncsiságból elkértem a kéziratot, s az angol eredetit. Minthogy izgatott ennek a detektívregénynek igazi rejtélye, otthon tovább folytattam nyomozásom, s pontos leltárt készítettem az ellopott tárgyakról. Déli egytől hajnali fél hétig dolgoztam szakadatlanul. Végül kiderítettem, hogy megtévelyedett írótársunk a fordítás során az angol eredetiből jogtalanul és illetéktelenül 1 579 251 font sterlinget tulajdonított el, 177 aranygyűrűt, 947 gyöngy nyakéket, 181 zsebórát, 309 fülbevalót, 435 bőröndöt, nem említve a birtokokat, erdőket és legelőket, hercegi és bárói kastélyokat, s más apróbb-cseprőbb tárgyakat, zsebkendőket, fogpiszkálókat és csengettyűket, melyeknek fölsorolása hosszadalmas és talán céltalan is volna.

Hogy hova tette ezeket az ingókat és ingatlanokat, melyek végre csak papíron, a képzelet birodalmában léteztek, hogy mi célja volt ellopásukkal, annak vizsgálata messze vezetne, és így nem is firtatom. De mindez meggyőzött arról, hogy még mindig rabja bűnös szenvedélyének vagy betegségének, gyógyulásához semmi remény, és nem érdemes arra, hogy a tisztességes társadalom támogassa. Én erkölcsi fölháborodásomban levettem róla a kezem. Átadtam sorsának. Azóta nem hallottam felőle.

Karinthynál van egy műfordító, aki ellopja a fél regényt... Nem találom a neten, pedig bizonyára ott van.