back home

A Shakespeare III. Richárdjában előforduló angol nevek
a 19. századi magyar színpadon

Mártonfi Attila

A Maladype Színház Zsótér Sándor rendezésében 2016. május 18-án mutatta be a III. Richárdot. Zsótér rendezéseinek a nyelvi vetületei is gyakorta extravagánsak, így volt ez ezzel az előadással is. A megszokott eljárás, azaz új, közel literális fordítás helyett ez esetben Zsótér és a dramaturg Ungár Júlia Szigligeti Ede 1867-es fordítását használta az előadás szövegének alapjaként.

Érdekes és sajnálatos módon ennek a sokat játszott Shakespeare-drámának nincs igazán modern magyar fordítása. Az – ismereteim szerint – legfrissebb, Vas István által készített fordítás is már 1947-es, tehát épp egyidős az ünnepeltünkkel.

Az előadás tehát másfél száz éves magyar nyelven zajlott. Ezzel furcsa kontrasztot alkotott az, hogy a darabban előforduló tulajdonneveket a mai angol kiejtést a mai magyar szokások szerint visszaadva mondták a színészek. Az angol nevek magyar kontextusú kiejtése az elmúlt 2-3 évtized során is jelentősen módosult, tehát a kiejtés anakronisztikus volta az érzékeny, de nem szakértő néző füle számára is világos lehet. Ez adta az ötletet arra, hogy megpróbáljam rekonstruálni azt a kiejtést, ahogy a kiegyezés Magyarországának színházában az angol neveket visszaadhatták.

Minthogy a korabeli angol–magyar szótárak (Bizonfy, Yolland) nem vagy alig tartalmaztak tulajdonnévi szócikkeket (ahogy a mostaniak is hasonlóképp járnak el), a rekonstrukcióhoz nem lehetett igénybe venni az általuk adott, amúgy is sokszor nehezen értelmezhető kiejtésjelöléseket.

Így tehát a feltételezhető kiejtés rekonstruálásához igénybe vettem

Mindezen forrásokból meglehetősen egyértelműen rajzolódott ki az az akusztikai arculat, amelyet a 19. század utolsó harmadának magyar Shakespeare-színpadáról feltételezhetünk. Törekedtem egyetlen eszményi rekonstrukció megadására. Tettem ezt annak ellenére, hogy miként a mai színházi gyakorlatban sem tapasztalunk mindig egységes kiejtést (akár egyetlen dialóguson belül is előfordul, hogy az idegen neveket az egyes színészek másképp ejtik), gyanítható, hogy 150 éve se volt ez másképp.

Az alábbiakban először összefoglaló táblázatban közlöm a shakespeare-i nevet (esetleges írásváltozattal), majd a Pallas, illetve a HEPD kiejtésadását, végezetül a rekonstrukciómat (tekintetbe véve a magyar hangkapcsolódási szabályszerűségeket, tehát különösen a zöngésségi hasonulást, összeolvadást, rövidülést). Kiejtésjelölésre – hiszen a magyaros kiejtéstartományon belül mozgunk – az egyezményes magyar hangjelölés rendszerét használom, így a HEPD adataiból is ezeket veszem át. Továbbá: ha a HEPD-ben szerepel H jelzetű kiejtés, csak azt idézem (egyetlen kivétellel). A táblázatot követően először általános szabályszerűségeket fogalmazok meg, majd végül az érdekesebb, kivételesebb rekonstrukciók magyarázatát adom.

név Pallas HEPD rekonstrukció
Baynard bejnerd v. béjnerd
Berkley börkli bárkli börkli v. börkle
Blunt, Blount blant, blaunt blönt
Bosworth bozvörsz boszvörsz
Brakenbury brékenbörri
Brandon brendn brendön brendon
Brecknock breknok breknokk
Buckingham H bökingem bökingen
Catesby kétszbi kétszbi kédzbi
Chertsey csörtszi cserce
Clarence klerensz H klerensz klerensz
Clifford kliförd klifford
Crosby krozbi krozbi
Devonshire devnsir H devonsír devonsír
Dickon dikön dikkon
Dighton dájtön dájton
Dorset dorszet dorszit dorszet
Edward Courtney edvárd (H) kortni edvárd kortne
Ely éli íli éli
Exeter H ekszeter ekszeter
Ferrers ferrersz
Forrest foriszt forreszt
George dsords dzsordzs dzsordzs
Gilbert gilbört gilbert
Gloster gloszter glosztör gloszter
Grey gré gréj gré
Guilford gilföd gilford
Harford-west herford-… hárförd-veszt herford-veszt
Hastings hesztingsz hésztingz hesztinksz
Herbert hörbört herbert
Hereford, Herford heriförd, hörförd herford
Holborn hóbörn, hól-BORN holborn
John dsón dzson dzsón
lady lédi lédi lédi
Lancaster lenkesztr H lenkeszter lenkeszter
Leicester leszter lesztör leszter
London lonndn H london london
Lovel H lovell lovell
Lucy H lüszi lüszi
Ludlow ladló ludló v. lödló
mayor me’r / mé’r mer; H major mēr (v. mér)
Milford milförd milford
milord mi-LORD milord
Morton mortön morton
Norfolk norfök norfolk
Northampton nór-SZEMPtön norszempton
Northumberland nor-SZAMbörlönd norszömberland
Oxford H okszford okszford
peer pír pír pír
Pembroke pemmbruk pembrók pembrók
Penker penker
Plantagenet plentedsenet plen-Tedzsönöt plendzsenet [!]
Pomfret, Pomfrét pamfröt pomfrét
Ratcliff retklif retkliff
Riceap, Rice ap rísz v. rájsz … rájszep
Richmond ricsmond ricsmönd ricsmond
Rivers riversz rivörz riversz
Robert robört robert
Rutland rötland ratlönd rötland
Saint Albans szent albensz szönt-Ólbönz szent albensz
Salisbury szálszbörri szólzböri szálszbörri
Scales szkélz szkélsz
Shaw sa
Shore-né sórné
sir ször ször ször
Stanley sztenle sztenli sztenle
Stony-Stratford … sztrettförd sztóni-sztretförd sztóni-sztretford
Surrey szörri szari szörri
Talbot tálbot tólböt tálbot
Tamworth temvörsz temvörsz
Tewkesbury tyukszbörri tjúkszböri tyukszbörri
Tower tauer tauör tauer
Tressel treszöl tresszel
Tyrrel tirrel
Urswick örzvik, örzik örszvikk
Vaugham, Vaughan vón vógem [!]
Wales velsz H velsz velsz
Walter vóltör valter
Warwick varrikk H vorik vervik [!] (v. varrik)
Westminster vesztminsztör vesztminsztör vesztminszter
White-Friars vájt … vájtfrájörz vájt-frájersz
William villjem H viliem viliem és viljem
Woodville vudvil vudvil
York jork jork
Yorkshire jorksör jorksír

A legáltalánosabb szabályszerűség az /ʌ/-nak ö-vel való visszaadása. Ez a közelmúltig általános volt a magyarban, az angol → francia → német → magyar átadási útvonal következtében (vö. pl. löncs, tröszt, piköp).

Szintén általános a hosszúnak írt mássalhangzó íráskép szerinti kiejtése, tehát a nevekben az angolul ck, ff, rr betűkkel írt /k/, /f/, /r/ a magyaros kiejtésben kk, ff, rr alakban hangozhatott.

Az s betűvel jelölt /z/-t a közelmúltig sz adta vissza a magyarban (a stratégiaváltás elég pontosan datálható: még megdonálc, de már vindóz).

A svák visszaadása közismerten nehéz probléma, ugyanakkor hagyományosan a redukálatlan változat jelenik meg a magyar kiejtésben. Így tehát az or, er, illetve a szó végi on jelölte /ə/, /ə/, illetve /ən/ magyar kontextusban máig or, er, illetve on formában ejtődik ki. Kivételt a névanyagban a th-t megelőző or jelent, amelyet ör ejtésűnek feltételezhetünk. (Ebben a szótagtípusban azonban az angolban hangsúlyos helyzetben is ö-féle hang állna: /ɜː/.)

Az /eɪ/ magyaros kiejtésbeli megfelelője manapság alapvetően pozicionális (vö. HEPD 17): magánhangzó előtt, illetve szó végén éj, egyébként é. A vizsgált korban azonban valószínűleg egységesen az é ejtés volt használatban (vö. a későbbi bródvé, diszplé ejtésformákat).

A land írású utótag ejtése a magyar fordításbeli toldalékolás alapján (Northumberlandot, Rutlandom, Rutlandnak) egyértelműen land (vö. még klívland az amerikás magyarok szóhasználatában).

A legérdekesebb szabályszerűségnek a mai magyaros angol kiejtési hagyományokban már nem találtam nyomát: a szó végi ey jelölte /i/ megfelelője az e volt (Berkley [?], Chertsey, Courtney, Stanley). A rekonstrukció alapját egyfelől a Pallas kiejtésjelölése (sztenle; de vö. börkli), másfelől a következő két sor, a Chertsey név két előfordulásának ritmikája adja: „Ha e nemes királyt a chertseyi”, „Szent terhetekkel most jerünk Chertseybe”.

Az egyedi esetek magyarázata:

A Buckingham név bökingem ejtésének emléke máig teljesen általános. Ettől eltér a táblázatban rekonstruált bökingen alak. A „rendelje meg valaki, hogy Buckinghamt” sor azonban egyértelműen bizonyítja, hogy a szó végén n-t ejtettek. Ennek több dolog is állhatott a hátterében: az en szóvégződés idegen (különösen német) nevekben jóval gyakoribb az em végződésnél, de általában is előfordul a szó végi m n-né gyengülése (vö. mai kardamom > kardamon); szó végén az m és n váltakozására van példa a magyar morfológiában (luftballon, de: luftbalmot). Ez utóbbi miatt elképzelhető, hogy noha a fenti locusban m-es, a szöveg más pontjain n-es alak hangzott el.

A Ludlow helynév ejtésének rekonstrukciójához kevés a támpontunk. Egyaránt feltehetjük az írásképet követő ludló ejtést (vö. puncs 1783, klub 1790, humbug 1858, plumpuding 1860, mumpsz 1883, bungaló 1911), illetve az /ʌ/-ra alapuló lödló formát (vö. löncs 1831, röss 1870, tröszt 1897). (Az évszámok az első magyar előfordulást jelzik, többnyire az EWUng. alapján – az első írásos előfordulások korabeli kiejtése persze eléggé bizonytalan.)

Arany Jánosnak a Szigligeti-fordítás keletkezésénél épp tíz évvel korábbi keltezésű híres verse ismeretében felettébb meghökkentő, hogy a lord mayort, ha épp nem köttetik fel, nem három, csupán két szótagban ejtik, miként az alábbi jambusi sorok egybehangzóan, kétséget kizáróan bizonyítják: „Ez ő; a mayort is elhozá magával”; „Lord mayor – Nézd meg a felvonó hidat”; „Lord mayor, az ok, hogy érte küldtünk”; „S most, drága lord mayor, éljen boldogul”; „A mayor a városházba megy sietve”; „Ezt látva, korholám őket; s a mayort”; „És nem jön el a mayor és társai?”; „El, az erkélyre fel! a mayor kopogtat”; „S mondjad, hogy én, a mayor, s tanácsosok”. Mindez teljes összhangban van a Pallas kiejtésjelölésével is (me’r, illetve mé’r). Hogy az alsó vagy a középső nyelvállású hosszú magánhangzó volt-e a tipikusabb kiejtésváltozat, nehezen megfejthető. Talán a fair analógiájára az ē-s ejtés valószínűbb.

Szintén meglepő, hogy míg az eredeti Shakespeare-szöveg metrikai tanúsága szerint is négy szótagú a Plantagenet név, és ezt tükrözi mind a Pallas, mind a HEPD kiejtésadása, a 19. századi magyar fordítás alábbi sorai egyértelműen bizonyítják, hogy magyarul három szótagos, ideáltipikusan – ⏑ – ritmusú volt a kiejtése: „Vajjon, ki e Plantagenet Eduárd”; „Nevezd meg. – Plantagenet. – Az ő vala”; „Nagyhírű Plantagenet, kegyelmes úr”; „Kik jönnek itt? – Plantagenet unokám”; „Plantagenet Edvárd, mért haltál te meg?”; „Plantagenetet lerótta Plantagenet, / Halottdíjt Edvárdért Edvárd fizet”; „S a kicsi Plantagenet Edus, fia?”. Ugyanezt a képletet mutatja még Vas István 1947-es fordítása is. A ritmus legjobb megvalósítása a plendzsenet kiejtés mellett valósulna meg, bár a szótagszámot egy esetleges, az eredeti kiejtést árnyalattal jobban visszaadó plentedzsnet is megvalósíthatná (de ⏑ – ⏑ lejtésével éppen ellentétes ritmusú lenne).

A Pomfret név esetében az ékezetes írásváltozat valószínűleg a szándékolt pomfrét kiejtést tükrözi.

A Tower eredeti kiejtése triftongusos, azaz mindössze egy szótagot tesz ki. A magyar fordításban bizonyos helyzetekben egy („Nem a király, ki önt a Towerbe küldi”; „A Towerbe lépve, rája gondolok”; „Megyünk a Towerbe? Az idő mulik”; „A Towerbe akkor én rabúl menék”; „Tyrrel, a Towerben a két korcsot értem”; „Gondolj a Towerre s rám: csüggedve halj meg”), másutt két szótagos ejtésre utal a metrum, utóbbi esetben hol a ⏑ – („Mellém adá, hogy a Towerbe vígyen”; „Hogy Hastings lordot a Towerbe küldje”; „Koczkáztatom, hogy a Towerbe küld”; „Megölted Henrik férjem’ a Towerben”; „Úgy rémle, a Towerből megszökém”; „Hogy a Towerben látogassa meg”; „Hogyan! mylord, ön a Towerbe megy?”; „Én a Towerben nyúgodtan nem alszom”; „S holnapra hivd meg a Towerbe, hol”; „Aztán együtt megyünk fel a Towerbe”; „Mit, ön is a Towerbe megy?”; „Lelkemre, a Towerbe vándorolnak”; „Csak a Towerbe; s úgy sejtem, hasonló”; „Maradjatok még: nézzünk a Towerre”), hol a – ⏑ („A Towerben kereszteljék meg újra”; „Néhány napig magát a Towerben”; „Minden hely inkább tetszik, mint a Tower”; „S a Towert látva, bokrossá leve”; „A Tower papja eltemette őket”; „Álmodj’ a Towerben megölt öcscseidről”) ritmus simulna jobban a metrumba. E mögött a sokféleség mögött az állhat, hogy a tauer ejtéstípus igen változatosan mondható ki magyarul. (Elvben lehetséges lenne azt feltételezni, hogy a kovboj ejtésű cowboyhoz hasonlóan a vizsgált időszakban még egy valamiféle tover ejtéstípus volt a jellemző, de ebben az esetben ennek a tvēr, tovēr és tóver megvalósulásaival kellene számolnunk – ez igen bonyolult lehetőség lenne, így inkább célszerű elvetni.)

Az eredeti Vaughan íráskép Szigligetinél következetesen Vaugham. A Vaughammel szóalak arról tanúskodik, hogy valóban m-es volt a szándékolt kiejtés, továbbá arról, hogy az utolsó szótagban elöl képzett magánhangzó áll. A metrika bizonyítja, hogy két szótagos volt a név: „Izgatni Rivers, Vaugham és Grey ellen”; „S velök Vaugham Tamást, mint foglyokat”; „Grey-, Rivers- s Vaughammel; s még így teszek”; „Jer, Vaugham, Grey; ölelkezzünk; vegyünk”; „A házasságtörő, Rivers, Vaugham, Grey”; „Hol a nemes Rivers, Vaugham, Grey?”; „Vaugham, s ti mind, kiket gyalázatos”; „Gondolj Vaughamre, s bűnös rettegéssel”. Mindezeknek a kritériumoknak a vógem ejtés felel meg leginkább.

A Warwick név („Majd Warwick ifjabb lányát elveszem”; „Szegény Clarence, apóság Warwicket”; „A nagyhirű Warwick, ipam vala”; „Ki szólt, hogy a hatalmas Warwicket”; „S ő gyűlöl is atyámért Warwickért”) elöl képzett toldalékos adataival eléggé valószínűtlennek tetszik a drámaszövegben a Pallas által dokumentált varrikk kiejtés. Ha az első magánhangzó e, akkor viszont joggal tehetjük fel, hogy a második w is kiejtődik, nyilvánvalóan v-ként. A név végi k rövid voltát ugyanakkor a jambusvers sor végi ritmuskényszere valószínűsíti.

A William névnek mindössze két előfordulása van a drámában: „Sir Gilbert Talbot, sir William Stanley”; „Sir William Brandon, zászlómat te hordod”. Itt a versritmus az egyik esetben a viliem, a másik esetben a viljem kiejtésre utal.

Mindennek a kavalkádnak csak az vethet véget, ha majd megjelenik ez a Shakespeare-mű is ünnepeltünk kiváló fordításában, a tőle megszokott gondos, a magyar irodalmi hagyományokat pontosan tükröző, mégis korszerű kiejtésjelöléssel.

Irodalom

EWUng. = Benkő Loránd (szerk.) 1993–1997. Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–III. Akadémiai Kiadó, Budapest.

HEPD = Nádasdy Ádám – Szigetvári Péter 2000. Huron’s angol kiejtési kézikönyv magyarajkúak számára. Biográf Kiadó, Budapest.

Pallas nagy lexikona I–XVIII. 1893–1900/1998. Pallas / Arcanum Adatbázis, Budapest.

Shakespeare, William 1886–1891/2002. Összes művei I–VI. (Szerk. Csiky Gergely.) Ráth Mór / Arcanum Adatbázis, Budapest.