<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
Jövés-menés
[Magyar Narancs, 2003/03/13]
Egy fordításomat odaadtam nagy tapasztalatú szerkesztô barátomnak Elolvasta, okos javításokat javasolt, de köztük egy olyat is, amin meglepôdtem. A szövegemben valaki azt mondja: "Kérem, jöjjenek azonnal," mire a másik így felel: "Jövünk." Barátom ezt így kommentálta: "A Jövünk válasz helyett én azt írnám: Megyünk (de ez ómódi bakafántoskodás). Jön/megy ügyben én azon a hagyományos állásponton vagyok, hogy ami jön, az közeledik hozzám, ami megy, az távolodik tôlem." Barátom egy példával is alátámasztotta érvelését: "Reggel elmegyek, de estére megjövök (oda, ahol most vagyok). De belátom -- írja --, hogy ma ez már vaskalapos szemlélet, mert ha dörömbölnek az ajtón, tíz emberbôl nyolc azt mondja: Jövök már!, nem azt, hogy Megyek már!"
Az alapjelentés kétségkívül az, amit a barátom mond: jön "közeledik a beszélôhôz, ide mozog"; megy "távolodik a beszélôtôl, oda mozog". Csakhogy a jön/megy jelentését nem lehet úgy meghatározni, mint modjuk az elad igéét: "csereérték ellenében véglegesen rendelkezésre bocsát". A jön és megy ugyanis ravaszul alkalmazkodó, ún. deiktikus (mutató tartalmú) szavak, mint az itt/ott, én/te, most/akkor, stb., és használatuk azon múlik, hová helyezi a beszélô a "deiktikus fókuszt", hova tûzi ki a rámutatás középpontját. Például így kiáltok Y.-nak: (1) Vigyázz, jön a dömper! A dömper nem a beszélôhöz, hanem a hallgatóhoz közeledik. Én nem ott vagyok, ahol, Y., ám a deiktikus fókuszt (a "jövés" célkeresztjét) áthelyeztem Y-hoz. Kvázi azt kiáltom, amit Y.-nak kellene kiáltania, ha látná a dömpert: Jaj, jön a dömper! (ide, énfelém).
Szerkesztô barátom láthatólag úgy véli, a deiktikus fókusz mereven a kimondó személyéhez és a kimondás helyéhez van kötve. Ez nem így van. A fókuszt "átadhatom" a hallgatómnak. Ez történik, ha telefonon azt kérdezem: Jött a postás? (oda, hozzád), nem pedig Ment a postás?. Így ír az 1980-as Nyelvmûvelô Kézikönyv is: "élhetünk a jön igével, ha a hallgató szempontját érvényesítjük, vagyis odaképzeljük magunkat a hallgatóhoz".
De vajon a kimondás helyéhez kötôdik a használat? Így szólok társamhoz Bécsben: Menjünk Salzburgba. Én Linzben leszállok, te menj tovább Salzburgig, ott várj. Estére megjövök. A megjövés helye természetesen társam jövôbeni tartózkodási helye, azaz Salzburg lesz, és nem Bécs, ahol én a mondatot mondom. A deiktikus fókuszt áthelyeztem a beszéd helyérôl a "megjövés" (egyben a saját és társam) várható helyére.
A nyelv éppen azért tud mûködni, mert nem követi sem a logika, sem a természettudomány szabályait. Hogy a most szó (egy klasszikus deiktikus elem) adott esetben a jelen másodpercet vagy a jelen évszázadot jelenti (vagy akár egy elmúlt évszázadot, pl. Kitört a forradalom, Kossuthnak most kellett lépnie.), azt a logika vagy a tudomány nem tudja megszabni, mert a nyelv olyan, mint a gumioptika, folytonosan csúszkáltatja a nézôpontját. Ez a nagy elônye, ez a nagy hátránya is, de a nyelv ilyen. A puristákat, a logikakergetô iskolamestereket ez mindig zavarta, és igyekeztek a nyelvet megregulázni. Ez azonban meddô igyekezet, mert a nyelvnek mindig sokkal több dolgot kell kifejeznie, mint amire mi fel vagyunk készülve, így rugalmasnak ("logikátlannak") kell maradnia.
Gondolkozzunk el, mikor mondom a (2)-es és mikor a (3)-as mondatot. (2) Napi két busz megy Tapolcáról Uzsára. (3) Napi két busz jön Tapolcáról Uzsára. A (3)-as a korlátozottabb használatú, a "jelöltebb", mert a deiktikus fókusznak Uzsán kell lennie ahhoz, hogy mondhassam. Ennek legegyszerûbb esete, ha magam is Uzsán vagyok. Van aztán a fókuszátadás, amikor pl. telefonon beszélek valakivel, aki Uzsán van, s annak mondom, hogy oda, hozzátok, napi két busz jön. De még ez sem szükséges. "Szeretünk Uzsán nyaralni -- mesélem Pesten karácsonykor --, csendes kis falu, csak napi két busz jön Tapolcáról Uzsára." Itt nyilván már csak lélekben helyeztem magam Uzsára -- de a nyelv szempontjából ez mindegy.
A nyelvek különböznek a fókuszáthelyezés lehetôségében. A mai magyar nagyon fókuszáthelyezô, mint azt a példák mutatják, meg a barátom által ("tíz emberbôl nyolc") idézett Megyek már!. Lehet, hogy ebben elmozdulás történt az utóbbi évtizedekben, azaz gyakoribbá vált a deiktikus fókusz áthelyezése. A konzervatív nyelvhasználókat -- mint rendesen -- nem a logikátlanság, hanem az újdonság zavarja, csak ezt palástolandó igyekeznek berzenkedésükhöz logikai "magyarázatokat" találni, ahelyett, hogy nyílt sisakkal vállalnák konzervatív érzületüket.
Érdekes, hogy az angol másképp fókuszáthelyezô, mint a magyar. Például a magyar Jössz velünk a moziba? mondatnak az angol megfelelôje Are you going to the cinema with us?, azaz szószerint "Mész velünk a moziba?". Angolul viszont az, hogy Are you coming to the cinema? (szószerint "Jössz a moziba?") csak olyan értelemben használható, hogy "Odajössz a mozihoz?", vagyis amikor a fókusz már a mozinál (és az addigra oda áthelyezendô beszélônél) van.
A magyar nyelvészeti (és fôleg nyelvmûvelô) szakirodalom sokat vitatkozott azon, hogy -- az ô szóhasználatukkal -- "helyes-e" és "mikor helyes" a jön használata áthelyezett deiktikus fókusszal, a beszélôtôl távolodó mozgás kifejezésére. A legvaskalaposabbak -- mint tanult barátom -- azt óhajtják, hogy a deiktikus fókusz mindig a beszélônél legyen, s ne tevôdjön át a megszólítotthoz. Meglepô, hogy a fent oly józanul fogalmazó Nyelvmûvelô Kézikönyv egy lappal késôbb maga is azt mondja, "nem érezzük (?) helyesnek" a Gyere már! felszólításra a Jövök már! választ, hanem csak a Megyek már!-t. Én nagyonis helyesnek érzem mind a kettôt, csak a kettô nem ugyanaz. Például a fenti (1)-es mondat helyett mondhatnám azt, hogy (4) Vigyázz, megy a dömper! Ennek más a közlési értéke: most nem helyezkedem a hallgató mellé, a deiktikus fókusz nálam (vagy legalábbis Y.-on kívül) marad. Ezért kiáltjuk az építkezésen: Megy a vödör!, mi elindítottuk, innentôl mindenki vigyázzon a fejére. A síneknél viszont az van kiírva: Vigyázz, ha jön a vonat!, mert a vasúttársaság mintegy sorsközösséget vállal az elgázolandókkal. Ha szerkesztô barátom követné a saját iskolamesteri logikáját, akkor egybemosná az (1) és (4) közti finom különbséget azáltal, hogy mindkét esetben a (4)-est használná. Fáj nekem, hogy így szegényítené édes anyanyelvünket.