<elôzô * ^tartalom^ * következô>
Nádasdy Ádám
A burjánzó vonatkozó
[Magyar Narancs, 2001/07/12, p. 41]
Igazgató barátom meséli, hogy a gazdaságis hölgy belejavít a leveleibe: elôszeretettel cseréli az ami-ket amely-re. Rádiós ismerôsöm viszont könyörög a kollégáinak, hogy ne használjanak ami helyett amely-t, mert nincs szörnyûbb, mint a hibás irodalmiaskodás.
Kezdjük a legsemlegesebbel: Kiújult a betegség, ami tavaly kínozta. Az ami tavaly kínozta voltaképpen a betegség jelzôje ("az ôt-tavaly-kínozó betegség"), ezért a neve: jelzôi (vagy vonatkozói) mellékmondat, az ami pedig vonatkozó névmás, mely a betegség-re (mint "elôzményfônévre") vonatkozik. Csakhogy a fenti példát két másik névmással is lehet mondani: Kiújult a betegség, amely=ami=amelyik tavaly kínozta. Az amely az irodalmi-konzervatív, az ami a semleges, az amelyik a fesztelen stílusértékû. Mármost akinek emilyen a lelkülete, az az irodalmit fogja semlegesnek érezni, akinek meg amolyan, az a fesztelent. Mint ahogy lehet hangversenyre jönni frakkban vagy farmer-pulóverben. A karmester a frakkot tekinti semlegesnek, a karzatra bekéredzkedô diák meg a farmert. Nem volna helyes, ha fordítva öltöznének fel --- de azt nem lehet en bloc kimondani, hogy a zeneakadémián a helyes öltözet a frakk vagy a farmer volna. Az ember ne kergessen absztrakt "helyességi" délibábokat: nézze meg, milyen a szöveg hangulata, kinek szól, írott-e vagy beszélt, irodalmi vagy értekezô, formális vagy fesztelen, s annak fényében válassza ki a névmást, amely (ami? amelyik?) ott és akkor megfelel.
A fenti hármasság csak akkor áll rendelkezésre, ha az elôzményfônév nem személy. Ha személy, akkor csak két lehetôség van: Visszajött a nôvér, aki=amelyik gyesen volt. Az aki tehát lefedi az ami/amely stílusértékeit. Ezért nincs vita az aki esetében az irodalmi---semleges határvonalat illetôen.
Két különbözô változás zajlik a szemünk elôtt. Az egyik, hogy a nem-fesztelen stílusban az ami küzd az amely-lyel, pontosabban az ami terjedni látszik az amely rovására. Magamon is tapasztalom: bármilyen finnyás stiliszta vagyok is, az amely-t beszédben sosem, írásban csak módjával használom. Érdemes idézni, hogyan ír errôl az 1961-es akadémiai nyelvtan (A mai magyar nyelv rendszere), e mértékadó, konzervatív munka: "Választékos szövegezésben leginkább az amely használatos; esetleg az ami [!]. Az utóbbi a beszélt nyelvben igen gyakori: Ez az a könyv, amit kerestél? Az ami klasszikus költôinknél egészen természetesen járta, az újabb [!] értekezô prózában a gondos fogalmazók mégis eléggé [!] kerülik." Hoppá. Az Akadémia szerint tehát (1961-ben) éppen az amely szorítgatta kifelé az ami-t, a gondos fogalmazók értekezéseiben. Szóval az amely: újkeletû pedantéria. Nem mintha számítana a nyelvben, hogy mi milyen régi; ezt csak azoknak dörgölöm oda, akik szerint a mai nyelv odáig süllyedt, hogy ami-t használnak amely helyett. Mint klasszikus költôink.
E változás mozgatója nyilván az, hogy a mely kérdôszó végleg elavult, már csak írásban, formális stílusban lehet használni: Mely kiadványainkat óhajtja megrendelni? Ám a vonatkozó névmások mind a + kérdôszó alakúak (a+ki, a+mi, a+melyik). Az amely alól a mely eltûnése kihúzza a talajt. A nyelv ôrizni próbálja a rendszert, miszerint "vonatkozó = a + kérdô", s ebben az amely-nek nincs létalapja. Az ami terjedése ún. terapeutikus változás: a rendszeren esett sérülést így foltozza be a nyelv.
A másik változás nagyobb horderejû, mert a rendszer átalakulásához vezethet: ez az amelyik terjedése, ugyanis e névmás érzéketlen a személy/nemszemély különbségre. (A betegség, amelyik...; A nôvér, amelyik...) Az ami/amely pozícióharc ezt nem érinti, hiszen az a nemszemély kategórián belül zajlik. Az amelyik viszont a hagyományos kétkategóriás rendszer helyett --- mely pl. a franciával (qui/que) vagy az angollal (who/which) analóg --- olyan egykategóriás rendszer felé mutat, mint az olasz (che), a német (der/die/das), vagy az orosz (kotóryj). Az 1961-es akadémiai nyelvtan ezt már morcosabban nézi: "Az amelyik a kevésbé választékos beszélt nyelvben újabban rendkívül elburjánzott." (No de professzor urak, hol itt a vizsgált jelenség objektív szemlélete?)
Van azonban egy olyan eset, amikor a konzervatív-irodalmias stílusban is az ami szükséges, nem pedig az amely (és pláne nem az amelyik): jelesül amikor nem elôzményfônév van, hanem elôzménymondat. Elolvasta a levelet, ami felháborított --- ha nem a levél háborított fel, hanem a tény, hogy ô elolvasta. Itt az ami nem vonatkozó névmás, hanem kötôszó: nem a levélre vonatkozik, hanem az egész elôzô állításra. Ha a levél volna felháborító, az pedánsan úgy hangzana: Elolvasta a levelet, amely felháborított (jelzôi mellékmondat, "az engem-felháborító levelet"). A nem-pedáns stílusban mindkettô ami felháborított volna: ez egybemossa a kettôt, s az ilyesmi mindig zavarja a kényes stilisztát, de hát a nyelv sokszor és sok mindent egybemos, és a legtöbb esetben a szövegösszefüggés jól eligazít. Én írásban betartom ezt a különbséget, beszédben nem.
A pedánsak nyaggatása úgy csapódik le az átlagemberben, hogy mindig az amely a "helyesebb" --- mintha egyszerûen az aki/ami/amelyik választékosabb megfelelôje volna. Ebbôl származik a hiperkorrekt amely-ezés, ami a pedánsakat még jobban idegesíti, pedig ôk taszítják bele az embereket. A fôépületben éltek a szerzetesek, amelyeknek száma csekély volt (itt akiknek kellene, hiszen rendes vonatkozó névmás). Leégett a mûvelôdési ház, amely kulturális életünk fô akadálya (itt ami kellene, hiszen nem vonatkozó névmás, a mûvház nem elôzményfônév, nem ô a fô akadály, hanem a tény, hogy leégett).
Én megértem a gazdaságis hölgyet: az ô világában rendnek kell lenni, mindenre egyetlen jó megoldás kell. Egy tételt vagy a "tartozik", vagy a "követel" rovatba kell könyvelni, ott nincs helye a fesztelenkedésnek.
Válasz egy olvasói levélre
2001/09/13
A szept. 6.-i számban Maleczki József olvasónk kemény kritikával illette "A burjánzó vonatkozó" c. írásomat, és kifejtette a nyelvre meg a nyelvészetre vonatkozó (az enyémtôl eltérô) nézeteit. Értékrendjével nem kívánok vitázni, de tárgyi tévedéseire föl kell hívnom a figyelmet.