martonfi wrote:
Ellentétes értelmű igekötőket egymáshoz kötőjellel kapcsolunk, és az igétől különírjuk.
Ez rendben van, de sztem az oda nem ik. a szóban forgó kifejezésben, ui. nincs odavágó főnevünk, de még az odavág igénk sem a visszavág ellentéte, amennyiben ez utóbbinak azt a jelentését nézzük, amellyel szerepel a kifejezésünkben. Itt az a visszás (= nem odás 
) helyzet alakult ki, hogy az oda csakis a vissza ellentéteként szerepel a kifejezésben, és az igével nem áll semmiféle kapcsolatban.Az általad javasolt "szabályos" oda-vissza vágó alaknak sztem – mindenfajta okoskodás, rációkeresés nélkül is – az a hibája, hogy az ember önkéntelenül is az odavágó és visszavágó rövidítéseként értelmezi, s rögtön kibukik, hogy az első nem létezik. Ezért én fő- és mellékszabályok keresgélése és ráerőltetése helyett az oda-visszavágó-t valamiféle szóképzési unikumnak tekinteném, s így is íratnám. Egyrészt, mint leho írja, így rögzült (tudom, a Gugli nem isteni kinyilatkoztatás), másrészt meg – hát hogyan másképp? El lehetne bíbelődni a két szóba jövő pozíción az egybe-, a külön- meg a kötőjeles írás különböző kombinációival, de jobbat sztem nem találnánk. Szóval akár kizárásos alapon is mehetne a dolog.
Egyébként pontosítok. Van odavágó főnevünk, pont a visszavágó-val ellentétes értelemben. Van legalábbis a Gugli szerint, de nincs meg semmilyen általam elérhető szótárban (az újabbak közül: ÉrtSz.; ÉKSz.; Értelmező szt. +; Új szavak, új jelentések 1997-ből; MSzkt.; Új szavak 1.; Magyar ellentétszt.). Úgyhogy nagyon valószínű, hogy egy nagyon friss neologizmussal van dolgunk, és csak "kényszerből", a visszavágó ellentételének megnevezési kényszeréből jött létre. Újdonsült voltát bizonyítja, hogy nagyon sokszor idézőjelben használják – nyilván érzik még az esetlegességet, a nem teljes értékűséget rajta. – Hasonló a helyzet az utózmány szóval is.