Ha a sok ponyvatol mar undorodtok, akkor olvassatok melyebb bolcselkedest. Nem konnyu kovetni es hosszu is, de megeri.
http://portal.jobbik.net/modules.php?na ... e&sid=7344
Nehany szem:
Nyelvre átfogalmazva: elvileg minden egyes szó kimondása (a kötőszavaké is!) szertartás.
hanem általánosságban megfogalmazhatunk egy nagyon kemény tételt: nyelvünk szerkezete és működésrendje még mai megnyomorított, lappangásba kényszerített állapotában is képes képletezni, megidézni a Teremtő rendjét, a valóság teljességét, annak nemcsak anyagi, hanem lelki és szellemi szintjein is.
Hangtani síkon a legsajátosabb dolog az, hogy a fogalmak szellemi tartalma elsősorban mássalhangzók révén fejezódik ki és adódik át, vagyis szavainknak van egy igen szilárd és tartós mássalhangzó váza (amit más szempontból hívhatunk a nyelv szellemi szintjének is). A mássalhangzók hat csoportba szerveződnek már egyes 19. századi nyelvészeinknél (hetedik lehetne a magánhangzók csoportja); az egyes csoportokon belül szabadon váltakozhatnak, de bizonyos szabályok szerint csoportok közötti váltás is lehetséges. Így fenti példáinkban a FeCSéRel-PaZaRol páros az ún. befúvó és sziszegő hangok váltakozását szemlélteti (a hangrendi párhuzam mellett), a korondi tányérhoz föntebb említett szavak [SzaRV SZáRNY SziRoM SzeLLeM] pedig a sziszegő-jelíró-nemes hangcsoportokon belüli váltásokat. Ez gyökeresen szembenáll a hivatalos nyelvészet álláspontjával, mely nem tesz minőségi különbséget a kétféle hang között, sőt az ún. megkülönböztető jegyeken alapuló hangtani elméletek (Trubeckoj, Jakobson, ChomskyHalle és követőik) mára teljesen összemosták a magánhangzókat a mássalhangzókkal. Ennek egyik oka az, hogy az indogermán nyelvekben a magánhangzóknak is komoly alaktani szerepük van (pl. tőhangzó váltása az angol rendhagyó igék és főnevek sorában), míg nálunk csak lelkesítenek, vagyis pl. tájegységi különbségeket, rokonértelmű párokat stb. fejeznek ki.
Ebben sikerült igazolni, milyen pontos fedésbe hozhatók szavaink és szertartásaink, sőt keresztény hitünk fontos alaptételei. Kezdetben volt az Íge ez a mondat nem valamiféle szókép, hanem kemény és nap mint nap érvényesülő valóság, amit ideje volna komolyan venni. A Teremtő rendje mindenképpen érvényesül a világban, mai lepusztult világunkban is, s ennek nyelvi kifejeződése lesz még egy olyan sorvadt, elszervetlenült nyelvben is, mint az angol: a World Trade CeNTeR[3] nevű pokoli ikertorony nevének utolsó tagja magyarul SzeNTéLY-nek, angolul CeMeTeRy-nek[4], azaz temetőnek olvasható ki.
Minthogy másféle érveléssel, a szócsaládosítás vonalán RaG1 szavunk a RuHá-hoz köt (s ezáltal a ViSeL-ethez, ViSeL-kedéshez és ViSSZáL-áshoz, azaz viszonyuláshoz), RaG2 pedig a tetőt hordozó (viselő) szarufákat jelenti (ácsmunka), a ragozás valójában illesztési, illeszkedési (vagy ha úgy tetszik: újraszervesítő) művelet. Tehát a valósághoz való viszonyuk egészen más lesz a ragozó (és az ún. bekebelező, pl. az indián nyelvek nagy része) nyelven beszélő népeknek, mint a hajlító (indogermán, sémi) és az ún. elszigetelő vagy analizáló (kínai) nyelveken beszélőknek, akik folyton elhajolnak, eltérnek és elvonatkoztatnak tőle, s így önmaguktól is. Ékezettel pedig a RáG igét kapjuk a ragból: ahogyan a szent áldozásban Jézus testét NyeLV-ünkre vesszük, NyáL-unkkal elkeverjük[5] és le-NyeL-jük, ugyanúgy meg-FoG-juk és meg-RaG-adjuk, azaz hasonítjuk magunkhoz, tesszük anyanyelvünkkel magunkévá a környező világot, melyet nem akarunk indogermán vagy sémi módon uralmunk alá hajlítani és birtokolni, hanem inkább összeépülni, egybehangolódni vele; a magyarság illik a világnak. Annak, aki és amíg Isten tenyerén van, nem kell eltérítenie, megkülönböztetnie magát a világtól, vagy elszigetelnie magát tőle.
Hiányos maradna ez a felsorolás, ha a magyar néphagyomány keretében működő nyelvészként nem hívnám föl a figyelmet az anyanyelv-oktatást közvetlenül fenyegető igen súlyos veszélyre. A Noam Avram Chomsky zsidó származású amerikai nyelvésztől[6] kidolgozott, és transzformációs-generatív nyelvtan néven ismertté vált, föntebb már említett iskoláról van szó. Chomsky olyan nyelvtant akart kidolgozni, mely egyaránt alkalmazható mesterséges (gépi) és természetes nyelvekre. Az eredmény: igen elvont, deduktív elmélet, mellyel a szintén erősen formális (illetve erősen formalizálható) angol mondattan egyes jelenségei jól leírhatók, de teljességgel alkalmazhatatlan szabad szórendű, alapvetően mellérendelő nyelvekre, mint a magyar. Egyetemen eddig is tanították (Debrecenben immár tanárszakosoknak kötelező jelleggel), de most félő és nagyon valószínű, hogy Vegyük át a korszerű nyugati tudomány eredményeit! jelszóval a középiskolás tanárokra és diákokra is rákényszerítik. Talán éppen ezt akarja előkészíteni a föntemlített Új magyar nyelvtan azzal, hogy egyszerűen (és szakmailag teljesen megengedhetetlen módon) kihagyja a mellérendelő mondatokat a tárgyalásból. Igaz, hogy az eddigi helyzet is eléggé torz, hiszen a kizárólagos finnugor rokonság erőltetése és a latin-görög alapozású nyelvtani megközelítés-elemzés sem hagy teret anyanyelvünk lényegi sajátosságainak fölismeréséhez, de a Chomsky-féle nyelvtan uralomra jutásával sokkal rosszabbra fordul a sorunk, mert ez rendkívül erőszakos elmélet, mely gőzhengerként jön és mindent letarol (talán a parlagfűhöz lehetne hasonlítani az is újabb keletű amerikai veszélyforrás). Nagyon súlyos veszély fenyegeti az egész közoktatást és mindnyájunkat, mert szét fogja rombolni a még megmaradt anyanyelvi tudatot is a fejekben. Valószínűleg vannak jelen írásban tanulságok a föntebb leírt pontokban is, ebben az esetben viszont nem elméleti fontolgatásokra, hanem sürgős cselekvésre van szükség, a gőzhengert meg kell állítani, mert eltaposhat mindnyájunkat.