kalman wrote:
Az ábrádban pedig csak egy spekulatív osztályozást látok, a hanghullámok nem oszlanak négy osztályra semmilyen dimenzióban.
Persze, a hanghullámok, ahogy a nyelv mozgása is, fokozatmentesen változnak, de valamilyen ésszerű és praktikus osztályozás csak kell, mert Hz-eket mégsem lehet megadni egy átírásban
Az IPA 4×3-as felosztása (plusz néhány közbülső hang) nem nyújtja a szükséges pontosságot. Még egy-egy nyelv leírásához sem, pláne nem nyelvek összehasonlításához. A magyar [ɒ] nem annyira hátul képzett, mint a brit [ɒ], ez mégsem derül ki a jelölésből, pedig elég jól hallható köztük a különbség. A képen látható 6×5-ös osztályozással, ami az összes rácspontra definiál szimbólumot, már nem akadály a megkülönböztetésük, így nem veszik el annyi fontos részlet. Az az érzésem, hogy az IPA szellős táblázata visszahatott a megfigyelések pontosságára is, hiszen ha nem volt mivel jelölni, nem volt miért megkülönböztetni a hasonló hangokat, lásd a schwa esetét. Aki tudományos megfigyelést végez, miért korlátozná saját magát a szerényebb jelölésrendszerrel, ha rendelkezésére áll egy nagyobb pontosságot nyújtó is? Miért forgatna Koltai Lajos mobillal filmet, ha HD kamerát is használhat?Gondoljunk csak bele, mennyi holtverseny lenne, ha az úszók, futók, autóversenyzők idejét csak tized mp-ben mérnék, amikor sokszor századok, vagy akár csak ezredek döntenek. Miért elégednénk meg azzal, hogy a németben meg az angolban is [ɪ] van, amikor a német bin és az angol bin kiejtése könnyedén megkülönböztethető? Az angol bin kiejtése Canepari jelölésével: [bɩn] (iótával), mivel hátrébb képzett a magánhangzója, mint a német [ɪ] (kiskapitális I).
Még egy gondolat merült fel bennem az [ø] és az [ə] IPA táblázatbeli viszonyához szigetva korábbi hozzászólása kapcsán: mit jelöl az ə a táblázat közepén? Mert a schwa-t biztos nem, max. egy mid-central hangot. A schwa fonémaként valami középtájt képzett, hangsúlytalan hang. (Az viszont már nem olyan egyértelmű, hogy a schwa egy nyelvben önálló fonéma-e, vagy csak egy (vagy több) fonéma hangsúlytalan allofónja.) Az IPA táblázat beszédhangokat hivatott jelölni, ezért azon a schwa fonéma nyilván nem tüntethető fel. Beszédhangként azonban – ahogy kalman is utalt rá – számos realizációja van, akkor pedig erősen félrevezető és ellentmondásos egy hangtartományt egyetlen szimbólummal egyetlen ponton jelölni a táblázatban. Így tehát az ə nem lehet azonos a schwa-val, legfeljebb csak egy lehet annak lehetséges realizációi közül. Mivel azt nem tudjuk (vagy ti tudjátok?), hogy Nádasdy konkrétan milyen realizációra gondolt, ezért a táblázat közepén lévő ə és bármilyen más hang (pl. [ø]) pozícióviszonyának vizsgálatából semmilyen releváns következtetést nem lehet levonni.
Ráadásul a schwa fonémát hangsúlytalannak szokás tekinteni, akkor pedig a hangsúlyos lunch-ban nem fordulhatott elő. Persze a franciák nyilván nem egy fonémával, hanem egy beszédhanggal találkoztak, így legfeljebb egy olyan hangsúlyos fonéma lehetett a lunch-ban, amit történetesen hangsúlyos schwa-val realizáltak az angolok – de vajon melyikkel a sokféle lehetséges realizáció közül?