NYELVÉSZ

Hát, amennyiben a doktori iskolák ügyintézői jelentik a nyilvánosságot, bizonyára erre gondoltam...

A Doktori Adatbázisra gondolsz?

A törvény azt is előírja, h a doktori értekezéseket publikálni kell a neten. Az elektronikus példányt éppen azért kell benyújtani, h publikálni lehessen (emlékeztem szerint ez az okt. min. feladata). Majd szóljatok, ha megtaláltátok őket.

Viszont nem értek egyet kalmannal abban, h a kereseteket kéne figyelni. Pl. egy klasszika filológus aligha fog sokat keresni (vagy keressen, de hogyan?), ennek ellenére szerintem fontos a klasszika filológusok képzése. (Más kérdés, h nincs értelme velük elárasztani az országot.) Úgy gondolom, a hazai kutatói pályán maradóknak elsősorban a nemzetközi tudományosságban elért szerepüket kell vizsgálni. Viszont ha az elméleti szintaxis után az emberek jól el tudnak helyezkedni a versenyszférában, akkor az elméleti szintaxis hasznos dolog, és nem baj, ha több elméleti szintaktát képzünk (ezzel ugyanis a pályán maradóknak teremtünk lehetőségeket az oktatásban).

Bizony, engem zargat is mostanában az első egyetemem ilyen ügyben.

Igen. Egyébként lehet, hogy már nyitott kapukat döngetsz: "Törvény írja elő a felsőoktatási intézmények számára, hogy a náluk diplomázottak pályafutását nyomon kövessék." (Forrás: http://www.tanfolyam.org/hirek/43.html, http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=71&hir_id=4876)

Lehet, hogy igazad van, és a pályaelhagyókat nem szabad beszámítani (bár sokszor még a pályaelhagyóknál is nézik, hol szerezték a diplomájukat). A másik részlet, amit nem írtam, hogy vszleg nem abszolút összegekkel kell számolni, hanem vmilyen regionális/szakmai átlaghoz viszonyított arányokkal, mert pl. külföldön esetleg nagyobb, vidéken esetleg kisebb fizetés is számíthat egyenrangúnak. De ezek mind finomságok, finomítani mindig lehet, de az elv a lényeges.

Várjunk egy kicsit: egy pályaelhagyó bölcsész, aki egyébként -- teszem azt -- igen jó volt szintaxiselméletből, de munkát csak angoltanárként és tolmácsként kapott, pillanatokon belül sokszorosan le fogja kőrözni egyetemen maradó kollégáját, aki tanársegédként (pillanatnyilag) nettó 100 ezer forintból kénytelen megélni. Miért mérné az (anyagilag) sikeres pályaelhagyók csapata a tanszék jóságát?

Különböző más topikokban felmerült, hogy mit lehetne tenni a felsőoktatás szánalmas színvonala, a kontraszelekció stb. ellen. Nos, nagyon röviden (aztán, ha kell, részletesebben is): szerintem ki kell dolgozni egy olyan mérési rendszert, aminek a segítségével objektíven meg lehet állapítani, hogy egy-egy szak mennyire színvonalas, meg kellene szüntetni a fejkvótát, ehelyett az államnak ösztöndíjak formájában egyes diákokat közvetlenül kellene támogatnia, de szigorúan annak arányában, hogy mennyire színvonalas szak(ok)ra jár, ismét teljesen mechanikus számítás alapján.

Hogyan lehet mérni a színvonalat? Ez természetesen nagyon bonyolult kérdés, de én azt gondolom, bármilyen mérés jobb, mint ami most van, vagyis a semmilyen. Elsősorban több éves távon számon kell tartani, hogy az illető szakon végzettek hogyan tudtak elhelyezkedni, vagyis követni kell a diplomásokat. A "hogyan tudott elhelyezkedni" nagyon durván, de nagyon precízen mérhető azzal, hogy mennyit keres. Persze nagyon sok mindentől függ az, hogy ki mennyit keres, de a nagy átlag azért erős korrelációt fog mutatni azzal, hogy hova járt. És nem hiszem, hogy ennyire egyszerűen meg lehet úszni. Például azok az intézmények, amelyeknek sikerül eleve sokkal jobb képességű (vagy jobb kapcsolatokkal rendelkező) diákokat felvenni, kevesebb munkával, kevésbé színvonalas oktatással is jobb eredményeket érhetnének el csak ennek a mérőszámnak az alapján, ezért kombinálni kellene a kimenet sikerességét egy bemenet--kimenet összehasonlítással is (képességmérés a felvételizőknél és a diplomásoknál, ilyesmi).

Ceterum censeo: inkább egy kicsit torz, egy kicsit elégtelen mérés (később lehet még csiszolni), mint a minőség teljes figyelmen kívül hagyása és a kontraszelekció.