NYELVÉSZ

Április 13-ai számukban Kovách Ágota Gyulay Endre püspöki körlevelének állítólagos helyesírási, nyelvhelyességi és stilisztikai hibáin <strike>igyekszik kifigurázni</strike> gúnyolódik. Azért kell puszta gúnyolódásnak neveznünk, amit tesz, mert minősítéseit nem támasztja alá a püspök szövegéből vett példákkal.

Természetesen a közéletünket meghatározó személyiségektől és intézményektől azt várjuk, hogy nyelvileg érthetően és a szituációnak megfelelő stílusban fejezzék ki magukat —amennyiben ennek nem tesznek eleget, nem is érezzük mondanivalójukat meggyőzőnek. Gyula<strike>i</strike> y püspök úr konzervatív gondolatait archaikus nyelvi formában próbálja meg kifejezni, ami adekvátnak tekinthető — más kérdés, hogy mennyire sikeres és hiteles ez az archaizálás. A püspök úr gondolataival természetesen lehet, sőt, érdemes vitatkozni, de a stílusán gúnyolódni éppen akkora taplóság, mintha egy törvénymódosítási javaslatot kapcsán elsősorban azt kifogásolnánk, hogy az azt beterjesztő képviselő raccsol („először tanuljon meg rendesen magyarul”), vagy hogy milyen színű nyakkendőt vesz fel. Az azonban, aki egy neki nem tetsző tartalmú püspöki körlevelet arra használ fel, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyen a főpap ruházatára, saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

Kovách Ágota talán abban a <strike>hiszemben</strike> tévhitben él, hogy aki nem tud magyarul szépen fogalmazni, aki nem ismeri alaposan a magyar helyesírás szabályait (nem tudja kívülről a Toldit, nem fújja a hét vezér és az aradi vértanúk neveit stb.), az nem is lehet jó magyar. Ez az elgondolás legalább annyira téves, mint azt gondolni, hogy aki nem hisz <strike>i</strike>Istenben, az minden gaztettre képes. Az előbbi a tudást, az utóbbi a vallást azonosítja az erkölccsel — s így alkot igaztalan ítéletet más emberekről.

De ha már az ember taplóskodik, tegye szakszerűen. Kovách Ágota kijelenti, hogy „Őszentsége [...] a magyar helyesírás, stlisztikai érzék [...] gyötrő és kongó hiányát” érezheti magában, „[a]z úgynevezett magyar nyelv- és helyesírásórák ugyan nem tartoznak a teológiai stúdiumok közé” stb., de nem utal a körlevélben egyetlen helyesírási, nyelvhelyességi vagy stilisztikai hibára sem. A szórendről megállapítja, hogy „azért rendszer benne nem árt, ha van”, de nem hivatkozik egy szabályra sem, és nem mutat rá, hol vét a püspök úr e szabály ellen. Utal rá, hogy a körlevélben „szótákolmányok”, hiányos mondatok vannak, de egy ilyet sme mutat fel. Nem hajlandó (képes?) megnevezni egyetlen konkrét helyesírási hibát sem. Ráadásul az általa alkotott szöveget sem tekinthetjük sem stílusmintának, sem paródiának: az előbbihez elég siralmas, az utóbbihoz közel sem elég szellemes.

Rejtély, hogy egy olyan intellektuális igényű lap, mint a Narancs, miért közöl ilyen írásokat. Ennyi erővel mellékelhetnének a laphoz egy fingásokat és böfögéseket tartalmazó CD-t, amelyet az ember hallgathatna a püspöki levél olvasása közben. A véleménynyilvánításnak ez a formája, ha nem is lenne igényesebb, mint Kovách Ágota írása, legalább némi eredetiséget mutatna.

Fejes László, MTA Nyelvtudományi Intézet
Kálmán László, MTA/ELTE Elméleti nyelvészet szakcsoport
[...]

Én sajnos nem olvastam az eredeti írás, de most már megnézném. Merre keressem, feléled vajon a Narancs honlapja?

Szerk.: ahogy nézem, még nem

Tisztelt Szerkesztőség!

Április 13-ai számukban Kovách Ágota Gyulay Endre püspöki körlevelének helyesírási, nyelvhelyességi és stilisztikai igyekszik kifigurázni. Természetesen a közéletünket meghatározó személyiségektől és intézményektől azt várjuk, hogy nyelvileg érthetően és a szituációnak megfelelő stílusban fejezzék ki magukat -- amennyiben ennek nem tesznek eleget, nem is érezzük mondanivalójukat meggyőzőnek. Gyulai püspök úr konzervatív gondolatait archaikus nyelvi formában próbálja meg kifejezni, ami adekvátnak tekinthető -- más kérdés, hogy mennyire sikeres és hiteles ez az archaizálás. A püspök úr gondolataival természetesen lehet, sőt, érdemes vitatkozni, de a stílusán gúnyolódni éppen akkora taplóság, mintha egy törvénymódosítási javaslatot kapcsán elsősorban azt kifogásolnánk, hogy az azt beterjesztő képviselő raccsol ("először tanuljon meg rendesen magyarul"), vagy hogy milyen színű nyakkendőt vesz fel. Az azonban, aki egy neki nem tetsző tartalmú püspöki körlevelet arra használ fel, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyen a főpap ruházatára, saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

Kovách Ágota talán abban a hiszemben él, hogy aki nem tud magyarul szépen fogalmazni, aki nem ismeri alaposan a magyar helyesírás szabályait (nem tudja kívülről a Toldit, nem fújja a hét vezér és az aradi vértanúk neveit stb.), az nem is lehet jó magyar. Ez az elgondolás legalább annyira téves, mint azt gondolni, hogy aki nem hisz istenben, az minden gaztettre képes. Az előbbi a tudást, az utóbbi a vallást azonosítja az erkölccsel -- s így alkot igaztalan ítéletet más emberekről.

De ha már az ember taplóskodik, tegye szakszerűen. Kovách Ágota kijelenti, hogy "Őszentsége [...] a magyar helyesírás, stlisztikai érzék [...] gyötrő és kongó hiányát" érezheti magában, "[a]z úgynevezett magyar nyelv- és helyesírásórák ugyan nem tartoznak a teológiai stúdiumok közé" stb., de nem utal a körlevélben egyetlen helyesírási, nyelvhelyességi vagy stilisztikai hibára sem. A szórendről megállapítja, hogy "azért rendszer benne nem árt, ha van", de nem hivatkozik egy szabályra sem, és nem mutat rá, hol vét a püspök úr e szabály ellen. Utal rá, hogy a körlevélben "szótákolmányok", hiányos mondatok vannak, de egy ilyet sme mutat fel. Nem hajlandó (képes?) megnevezni egyetlen konkrét helyesírási hibát sem. Ráadásul az általa alkotott szöveget sem tekinthetjük sem stílusmintának, sem paródiának: az előbbihez elég siralmas, az utóbbihoz közel sem elég szellemes.

Rejtély, hogy egy olyan intellektuális igényű lap, mint a Narancs, miért közöl ilyen írásokat. Ennyi erővel mellékelhetnének a laphoz egy fingásokat és böfögéseket tartalmazó CD-t, amelyet az ember hallgathatna a püspöki levél olvasása közben. A véleménynyilvánításnak ez a formája, ha nem is lenne igényesebb, mint Kovách Ágota írása, legalább némi eredetiséget mutatna.

Fejes László, MTA Nyelvtudományi Intézet

[...]