Egyébként szerintem tényleg néha nem a gép a ludas, hanem a lusta tipográfus. Ti. egyre többször látni olyat, hogy hoszszú, ami nyilván azért van, hogy könnyebb legyen elválasztani (ha kell).

Hát még ebbe is belemenni, pláne, amikor a magyarban legalább ez nagyjából egybeesik. Persze tudjuk, hogy nem mindig, de talán így is sok lesz ezt mind apprehendálni.

Köszi!

1) Én azt írnám, hogy "a helyesírást nem változtatják olyan gyorsan, amilyen gyorsan a nyelv változik"

2) Amennyire emlékszem, ez a jóember a szótagolás (!) liberalizációjáról vagy mijéről beszél. (Bocs, nincs időm újraolvasni.) Egyrészt nem szótagolás, hanem elválasztás. Másrészt nem embereket, hanem (egyébként nyilvánvalóan velejükig liberális) gépeket, számítógépes tördelőprogramokat marasztal el.

[3) A címre dúrva javaslatom: "Csakazértis lesz tízmillió magyar nyelvváltozat, sőt több" ]

Comments welcome (este küldeném).

Tízmillió anyanyelvváltozat, sőt több

Mészáros Gyula írása (ÉS 2006/16.) szépen mutatja, a világ megismerésében milyen messzire eljuthat a laikus a józan eszére alapozva. Valóban mintegy tízmillió változatáról beszélhetünk a magyar nyelvnek, sőt, ha figyelembe vesszük, hogy legtöbben sikeresen alkalmazunk egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő szabályrendszereket anyanyelvünk használata közben, akkor még ennél is többről. Egy kis kísérletezéssel belátható, hogy helyzettől függően más-más nyelvváltozatot használva fejezzük ki magunkat. Ezeket a nyelvváltozatokat többé-kevésbé minden magyar anyanyelvű beszélő megérti, éppen ezért beszélhetünk arról az absztrakcióról, amit általában a „magyar nyelv” címkével illetünk.

A nyelvészek dolga egyáltalán nem egyszerű, amikor el akarják különíteni egymástól a nyelveket. Egy látszólag világos ismérve annak, hogy két beszélő egy nyelvet beszél-e, az, hogy értik-e egymást. (Ezért sántít Mészáros Gyula elmekísérlete arról, hogy vajon Hanzi barátja is magyar anyanyelvű-e.) Alappélda: Bécstől Amszterdamig tulajdonképpen egy nyelvet beszél a bennszülött lakosság zöme, hisz a szomszéd falu nyelvét ezen a vonalon haladva értik az emberek. A bécsiek ugyanakkor már nehezen értik az amszterdamiakat, ha egyáltalán. Akkor ez most egy nyelv, vagy kettő (vagy még több, pl. holland, alnémet, bajor-osztrák)? Egy spanyol viszont elég folyamatosan tud egy portugállal beszélgetni úgy, hogy közben mindkettő saját anyanyelvét használja. Az is közismert, hogy a laikusok által kínainak nevezett nyelv sok beszélője egyáltalán nem érti az ugyanígy nevezett nyelv más beszélőit. Hogy mit nevezünk egy nyelvnek, mit kettőnek, az gyakran nem nyelvészeti, hanem politikai kérdés. (Lásd még szerb-horvát, horvát-szerb, szerb, horvát, bosnyák, stb.) Ezért nem lehet a világon beszélt nyelvek számáról olyan egyértelműen nyilatkozni, mint például a föld országainak számáról. A magyar esetében talán azért nem ennyire nyilvánvaló a helyzet, mert a szomszédos népek nem rokon nyelveket beszélnek. Ugyanakkor nehéz nem észrevenni — ill. csak nem nyelvészeti megfontolások kényszeríthetnek erre —, hogy a környező országokban a magyarnak egy a magyarországitól eltérő standardja alakult ki, hiszen az ottani százezrek nyelvváltozatából egy kissé más átlag áll össze.

Mészáros Gyula másik tévedése, hogy összekeveri a nyelvet a helyesírással. (Ez elterjedt hiba, a nyelvművelők is számtalan példáját adják.) Azzal, hogy egy korrektor az írásunkban helyesírási hibákat javít, általában nem a nyelvváltozatunkat kritizálja, hanem annak lejegyzését. (Itt kell megjegyeznem, hogy kissé zokon is vettem, hogy az általam „luk”-nak írt szót a korrektor „lyuk”-ra javította (ÉS, 2006/15): ez már nem helyesírási kérdés, hanem a nyelvhasználatomba nyúlt önkényesen bele.) A helyesírási hibák egy része a már emlegetett performanciahibák kategóriájába tartozik (mellényúltam a klaviatúrán), másik része viszont tudatlanság (nem tudom, hogy amit „igér”-nek ejtek, azt „ígér”-nek szokás írni, mert a helyesírás lassabban változik, mint a nyelv, vagy mert itt éppen egy másik nyelvváltozat ejtését követi). Az viszont, gondolom, Mészáros Gyula számára is nyilvánvaló, hogy a sok újságban és már könyvekben is tapasztalható elválasztási következetlenségek oka nem szándékos liberalizáció, nem is tudatlanság, hanem egyszerűen lustaság.

És végül: örülök, hogy legalább egy anyanyelvtársamat sikerült megnyugtatnom és nyelvi bizonytalanságát valamennyire csökkentenem.

szp

Észrevételeitek egy részét beledolgoztam, ezt küldöm.

Nem tom, én ehhez túl naív vagyok. Mindenesetre írtam. Mit gondoltok?

"Mint ahogyan nem rója ezt [mármint azt, hogy a beszélő sokszor elkezd egy mondatot, majd útközben módosítja, és egy másik mondatot fejez be] fel senki Orosz Józsefnek, jóllehet sokszor az ő esetében ez valóban a kommunikáció hatékonyságának csökkenésével jár együtt. Én még, szívem szerint egy jellegzetes oroszi "mondatot" is idéznék.

Nem tom, én ehhez túl naív vagyok. Mindenesetre írtam. Mit gondoltok?