erik.svoboda wrote:
Nyilván mindenki kíváncsi rá, hogy végre bocsánatot kérsz, és belátod, h nem megfelelően viselkedtél, vagy tovább szajkózod a marhaságaidat. Már megbocsáss.
Persze, megbocsátok!
Ha valaki kíváncsi lenne rá, h bocsánatot kérek-e, akkor közlöm: nem fogok, mert nézetem szerint nem bántottam meg senkit.
A "megfelelő viselkedésről" nyílván más fogalmaink vannak, de elismerem, h nézeted szerint természetesen viselkedhettem "nem megfelelően".
A "marhaságaimat" azonban szakmai alapon engedelmeddel tovább "szajkózom".
***
Felteszem tanulságos lehet azoknak is a véleménye az eszperantóról, akik számos nyelven tudói és gyakorlói, akikre azt szokták mondani, h ragadnak a nyelvek. Az ő véleményük persze nem "mérvadó" bizonyos tekintetben, mivel ők valahol magára a tanult nyelvben rejlő foylamatos újdonságokkal való szembesülésre is nyitottak, motiváltak, így náluk a nyelvtanulás, a néha nem megfelelő nyelvi ismeretekkel való kifejezés izgalma is jellemző ... de mindenképpen rendelkeznek azzal a képességgel, amit úgy lehetne nevezni, hogy "verbális exhibicionozmus", már ami a szóbeli komunikációt jelenti. Náluk valószínűleg abszolute nincs meg az, amivel sokszor előhozakodnak az eszperantisták, hogy bénító zavart éreznének, ha valamit nem megfelelően fejeztek volna ki - ez persze náluk eredendően meglevő jellemtulajdonság lehet, mint ahogyan az is, h sokan, akik ugyan írásbeliség tekintetében magas szinten bírbnak egy nyelvet, mégsem nagyon szeretnek szóban megnyilatkozni, néha éppen azért, mert az anyanyelvükön sem különösen szószátyárok. Ha eredendő jellemtulajdonságuk miatt van ez így, akkor ez nem a tanult nyelv miatt van így - nem szoros a kapcsolat a két dolog között, de elképzelhető, hogy akik könnyedén tanulják az eszperantót, és gyorsan jutnak el megfelelő kommunikációs szintig, azoknak megfelelő módszerrel (ami persze csak leírva hangzik ien egyszerűen, hisz valahol éppen ez az egész buktatója) bármelyik nyelv is hasonlóan sikeres lenne. .... de erre még visszatérek!
Az oslói
Kemény Ferenc (20 nyelv) szerint kívánatos lenne egy jól megszerkesztett nemzetközi segédnyelv, de ezzel kapcsolatban nem az eszperantót idézi, hanem azt, hogyan szavazta le az 1894-es kongresszus a modernizáló változtatásokat ... amellett, h még Zamenhof is támogatta a változtatásokat. Ő ezt úgy kommnetálta, hogy "Jellemző adat az emberi nutaságra".
Habsburg Ottó (7 nyelv), aki még híve annak a vaskalapos elképzelésnek, h "a latin gondolkodni tanít", és kijelenti, h az eszperantóról keveset tud és nem vonzza, úgy vélekedik, hogy "kifejezetten helytelennek tartaná, h első nyelvként tanítanák az iskolákban." Ezt azzal magyarázza, hogy "túlságos egyszerűsége kényelemre nevel, márpedig az átlag gyerek az átlag felnőttnél is lustább."
Hát, van benne valami - ez az érvelés talán illik az anyanyelvüket "istenítő"-kre, de azokra is, akik nagy nehézségek árán tanuták meg az egyetlen idegen nyelvüket, és inkább azt támogatnák nemzetközi szinten is. (lásd. az a jellegzetes magyarhonban is gyakran tapasztalható jelenséget, hogy idegennyelvtudás és tanulás szempontjából mennyire szembenállnak néha a "németesek" és az "angolosok" ... néha pusztán azon az alapon, h melyiket tanuták az iskolában. Ez gyakran áll minden további nélkül az eszperantistákra is: első nyelvként tanulva egyrészt hamar kialakul a többi, "bonyolult és rendhagyó hülyeségekkel teli nemzeti nyelvekkel", pontosabban az azok tanulásával kapcsolatos vonakodás, másrészt pedig az eszperantó éppen a mozgalmiságával teremti meg azt, amit a "nagy európai nyelvek" tanulásánál nem igazán lehet tapasztalni - az angolt, vagy a németet tanulót nem fogadja be a nyelvismerete alapján egy nagy, baráti, támogató közösség, ami pusztán a nyelvtudásra alapozottan alakítja ki szimpatizánsainak körét: "ha eszperantót tanulsz, akkor közénk tartozol!"
Folyt.köv.
Login
FAQ
Search
