prezzey wrote:
Na nehogy már megint sikerült mindenkit elriasztanom!!! Ez a Chalmers cikk tuti módszer. 
De én tényleg szeretném megismerni a ktam-féle nyelvészetet!
De én tényleg szeretném megismerni a ktam-féle nyelvészetet!Na előkerültem, de nem ígérem továbbra se, hogy a közel jövőben szorgosabb leszek. Úgyhogy inkább tisztázzuk gyorsan, hogy ha már -féle nyelvészetről van szó, akkor sokkal inkább (a volt) Sándor Klára-féle, amit mifelénk társasnyelvészetként is emlegetnek. Ebből elég sok minden következik, de azt inkább olvassátok el nála, mert sokkal egyszerűbb, mint itt a fórumon egy-egy kérdésről hebegnem. Nálam (számomra) alapvető olvasmányok az alábbiak:
Sándor Klára: Az élőnyelvi vizsgálatok és az iskola: kisebbségi kétnyelvűség. Regio, 6 (1995)/4: 12146 = In: Kontra Miklós és Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Szerk. Kontra Miklós és Saly Noémi. Budapest, 1998. 368394 = In: Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. Szerk. Sándor Klára. Szeged, 2001. 83110.
Sándor Klára: Szociolingvisztikai alapismeretek. In: Sándor Klára (szerk.): Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. Szeged, 2001. 748 = In: Galgóczi László (szerk.): Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció. Szeged, 1999. 133171.
Sándor Klára: Amiért a szinkrón elemzés foszladozik. In: Sándor Klára (szerk.): Nyelvi változó nyelvi változás. Szeged, 1998. 5784.
Sándor Klára: A nyelv gyenge pontjai. In: (szerk. Károly László és Kincses Nagy Éva): Néptörténet nyelvtörténet. (A 70 éves Róna-Tas András köszöntése). Szeged, 2001. 119135.
Sándor Klára: A hiányzó paradigma. Magyar Tudomány, 1999/11: 13871392.
Sándor Klára: A megtalált paradigma. Magyar Filozófiai Szemle, 1999/45: 595606.
Sándor Klára: A nyelvi arisztokratizmus alkonya. In: Nyíri Kristóf (szerk.): Mobilközösség mobilmegismerés. Bp. 6777.
Sándor KláraKampis György: Nyelv és evolúció. Replika, 40 (2000. június): 125143.
(Amit én ezekből összeraktam, az teljesen másodlagos, és érdektelen.)
És hogy más is legyen itt: Szilágyi N. Sándor: Elmélet és módszer a nyelvészetben (különös tekintettel a fonológiára). Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2004. (Nagyon fontos a könyv eleje, pl. azért, hogy világos legyen, hogy a nyelv miért nem mi?, hanem hogyan?
Ami a Saussure-ös kérdést illeti:
szigetva wrote:
Akkor kezdjük mondjuk ezzel:
(Saussure-nek a 1967-es Gondolat kiadta magyar fordítására hivatkozok.)
Saussure 1967:117 wrote:
A szinkrónia csak egyetlen perspektívát ismer, a beszélőkét, és egész módszere abban áll, hogy tanúvallomásaikat összegyűjtse; ha tudni akarja, mennyire reális dolog valami, akkor azt kell kutatnia --- és ez elegendő is lesz ---, hogy mennyire és a beszélők tudatában.
Na akkor szerintetek Saussure rosszul látja, vagy a beszélőnek tudatában van (nyilván valami implicit módon) a nyelv története, részben, vagy egészben.(Saussure-nek a 1967-es Gondolat kiadta magyar fordítására hivatkozok.)
Ez elől én megint kitérnék. Részben, mert az előbb emlegetett Sándor Klára-tanulmánynál (Amiért a szinkrón elemzés foszladozik) jobbat nem tudok, ha valakit tényleg érdekel, hogy a társasnyelvészet szerint miért tarthattalanok S. dichotómiái (egészen odáig bezáróan, hogy a test/lélek = beszéd/nyelv karteziánus tétel mitől evolúciótagadó=tudománytagadó), az ebben meg a többi tanulmányban (meg Kampis Györgynél) sokat olvashat róla, nem hinném, hogy én náluk erről többet vagy jobban tudnék/tudnám mondani.
Ráadásul az olyan vonatkozási pontok, mint Saussure, azért is problémásak, mert túl sok előfeltevés, ráépült tudás torzítja, hogy mit is mondtak (túl alapműve keletkezésének zűrös körülményein), ráadásul egy-egy mondat önmagában eleve félrevezető, nem elfeledve azt sem, hogy egy S. által meg nem szerkesztett műben vígan maradhatnak önellentmondások is. (De nem hinném, hogy S.-t annyira ismerném, hogy ezt bizton állíthatnám.)
Ezzel a fenti idézettel persze nyugodtan egyetérthetek: igen, jól látja. Meg mondhatom azt is: S. totális tévedésben van, hiszen ő a beszélők tudatát a beszélőkön kívül (= társadalmi tudat) helyezi el, ezáltal a nyelvet mint absztrakt, beszélőktől független valamit értelmezi. Innen egy lépés se kell az ideális beszélő ideális nyelvének a fantazmagóriájáig, a beszélő nélküli nyelvig.
Amúgy ha ennek a topiknak a kiváltó okáig visszamegyünk, azaz odáig, hogy a nyelv története benne van a nyelvben (hisz minden rendszer, legyen ez akár egy élőlény akár egy tárgy, tartalmazza a saját múltját), és hogy a diakróna nem szinkrón metszetek egymásutánja, hanem egyetlen dinamikus, komponens rendszer, akkor Saussure természetesen nem illik a képbe, hiszen szerinte pl. a nyelvi változás nem is a nyelvben zajlik (hanem a nyelven kívül, a beszédben), ráadásul nincs is köze az (amúgy nála statikus) szinkrón rendszerhez: A diakronikus tények semmiféle kapcsolatban nincsenek azzal a statikus ténnyel, amelyet létrehoztak. (109) Egy diakronikus tény tehát olyan jelenség, amelynek létoka önmagában van; a belőle eredő sajátos szinkronikus következmények teljesen idegenek tőle. (111).
de ez szórakoztató és olvasmányos volt. Persze nem vagyok filozófus, baromira nem értek hozzá, szóval az is meglehet, hogy igazából borzasztó és marhaság. 