Szóval fontolgattam már két napja, hagyjam-e magamból kirobbanni ezt itt: elképesztő, hogy mint egykori bíráló meghívást kapsz egy vitára, ahol egy szerzőtrió kétes értékű művéről kellene vitázni. Ehhez képest a szerzők egyike nyíltan
ad hominem kezd érvelni, tudniillik belenézett a bírálók egy-egy régebbi írásába (megértenie már nem sikerült), és azt kezdi el, egyszer teljesen obskurus félmondatokban, másszor az ott kiosztott hendauton írásban (ami van, hogy nem kevésbé érthetetlen) fikázni. Mivel a tagadhatatlanul hiú bírálónak vékonyába csap, hogy ennyi ember előtt hülyének van véve, ostoba módon a saját elképzeléseit kezdi védeni. Az eredetileg megvitatandó mű szerzője így nagyjából elkerüli, hogy művéről túl sok szó essen.
Vicces, hogy egy olyan cikk kíván utat mutatni a fonológiai kutatásoknak, amely arról tanúskodik, hogy szerzői nem ismerik, nem értik a fonológia elmúlt egy-két évtizedének történéseit, eredményeit (vagy ha ismerik, akkor ezt nagyon jól titkolják cikkükben).
Mindezek miatt továbbá úgy gondolom, helyes, hogy ideidézzem a tavaly ilyenkor írt bírálatot, ami a kérdéses cikk
megjelent változatával együtt az olvasó érdeklődésére tarthat számot.
Szigetvári Péter wrote:
Vélemény Szépe György, Szende Tamás és Szépe Judit ,,Mire jó, és milyen a >>jó<< fonológia?'' címû cikkérõl
A cikk tézise, hogy a fonológia jelenleg válságban van, paradigmaváltás érik. Ennek alapja ,,a fonetikával, egyáltalán a nyelvi közlés valóságával'' való kapcsolat újraépítése. Úgy látom, a szerzõk nyitott kapukat döngetnek: jelentõs fonológushad fordult a 90-es évek közepétõl a fonetika irányába (csak néhány szerzõ és cím --- köztük magyarok is --- Archangeli--Pulleyblank 1994, Grounded phonology; Jun 1995, Percpetual and articulatory factors in place assimilation: an Optimality Theoretic approach; Hayes 1996, Phonetically driven phonology: the role of Optimality Theory and Inductive Grounding; Steriade 1997, Phonetics in phonology: the case of laryngeal neutralization; Hayes--Steriade 2003, The phonetic bases of phonological markedness; Hayes--Kirchner--Steriade 2004, Phonetically based phonology; Kiss 2004, Markedness, graduality and closedness in phonotactics --- a phonetically grounded approach; Rebrus--Trón 2004, Fonetikai motiváció a fonológiai mintázatokban; Bárkányi--Kiss 2006, A phonetically-based approach to the phonology of [v]). Másfelõl viszont a valósággal való kapcsolat erõsítése kapcsán éppen egy meglehetõsen absztrakt fonológiai fogalomnak, a fonémának ,,az agnoszticizmus homályába taszításán'' szomorkodnak. Egy autoszegmentális keretben valóban nehéz értelmezni a fonéma szintû egységet, ugyanakkor éppen ez áll jóval közelebb a ,,nyelvi közlés valóságához'', amennyiben az egymást átfedõ artikulációs és akusztikus gesztusokat modellezi, szemben a diszkrét jegymátrixokkal mûködõ korábbi elméletekkel.
A 2. pontban említett célját a fonológiával való foglalkozásnak nyilván ironikusan értik a szerzõk (,,hogy segítsük az embereket abban, hogy helyesen és szépen beszéljenek''), ez azonban nem derül ki egyértelmûen a szövegbõl. Ilyen célmeghatározást legfeljebb pályázati pénzek megszerzésének eszközeként lehet leírni.
Nem világos a jelen lektor számára, hogy mi kapcsolja össze a további két (3. és 4.) pontot. A 3.-ban a szerzõk bemutatnak egy olyan elméletet (Dressler--Wodak 1982), amely szerint az egy nyelvnek egyszerre tõbb változatát használó beszélõk mindegyik változatra külön fonológiai kódot használnak. A szerzõk nézete szerint ez tarthatatlan állaspont. Ennek a következõtõl stílusában jelentõsen eltérõ résznek komoly gyengéje, hogy megfogalmazásai miatt nehezen megközelíthetõ. Nem sikerült megértenem többek közt például a következõ mondatot: ,,...vannak elemek és pozíciók, amelyek erkölcsösebben önazonosak, mintegy rendíthetetlen érvényességet tükrözve a rendszer mûködtetésében is.'' Nem világos az sem, milyen kritériumok alapján dönti el akár Dressler--Wodak, akár szerzõink, azt az érvelésük szempontjából létfontosságú kérdést, hogy a három vizsgált rendszer, a bécsi német, a ,,standard osztrák'', és az irodalmi német egyazon nyelv változatai-e, vagy különbözõ nyelvek, az egyszer így egyszer úgy beszélõ emberek nyelvet vagy csak nyelvváltozatot váltanak-e. Ennek eldöntése persze csak akkor fontos, ha az ,,egy nyelv--egy kód'' vagy ,,egy nyelv--több kód'' kérdését taglaljuk, hiszen ebben az esetben óhatatlanul felmerül az itt nem tárgyalt ,,több nyelv--több kód'' eshetõség is.
A legterjedelmesebb, 4. pontban Szépe György (1969) és Siptár (1995) fonológiai modelljeit hasonlítják össze, az összehasonlítás alapjául egy afáziás betegek produkcióira épülõ korpuszt használva. Módszertanilag erõsen kifogásolható, hogy két olyan modellt vetnek össze a szerzõk, amelyek egyike sem kurrens: mindkettõ kétértékû jegyeket használ, az elõbbi lineáris, az utóbbi autoszegmentális, de újraíró szabályokat alkalmazó rendszerben. A kétértékû jegyek elméleti hátrányai az egyértékûekkel szemben talán csak azért nem kap elég hangsúlyt a mai fonológiai irodalomban, mert a pályát uraló optimalitáselmélet számára az ábrázolás kérdései erõsen háttérbe szorulnak, az elmélet bármit tud manipulálni, akár egy-, akár két-, akár tizenhét-értékû jegyeket. Keletkezési éve önmagában természetesen nem érv egy elmélet mellett vagy ellen, ugyanakkor az ilyesfajta összehasonlításoknak alapvetõ célja az szokott lenni, hogy egy éppen nagy népszerûségnek örvendõ elmélet alapjait kezdjék ki. Itt ezt nem tapasztaljuk. Közvetlenebbül fogalmazva: a bináris disztinktív jegyeket már csak nyelvészet-történetként ismerõ olvasót meglehetõsen hidegen hagyja, hogy vajon [-elöl]-e a /h/ vagy sem. Ezért ma ezeknek a modelleknek a tesztelése ujjgyakorlatként értékelhetõ.
Összefoglalóan: a szerzõk tézise, hogy ti. a (poszt)generatív fonológia-elmélet zsákutcába/szakadék szélére jutott, alaposabb, a friss szakirodalom eredményeirõl is szót ejtõ megindoklást kívánna. Enélkül ez a cikk errõl a jelen lektort egyáltalán nem gyõzte meg, pedig nem zárkózik el a gondolattól, hogy a tézis akár igaz is lehet.
Tipográfiai megjegyzések (b.=bekezdés, 1.b.=a lap elsõ teljes bekezdése, s.=sor, -x.=alulról x.)
3.o., 1.b., 9.s.: rossz elválasztás: kül-//önbsége
7.o., -1.b., 3.s. és lejjebb passim: a mínuszjel helyett gondolatjel van, jóval hosszabb, mint a pluszjel viszintes vonala
7.o., -1.b., -5.s.: rossz elválasztás: [--//elöl]
Egyéb
6.--7.o. passim: a /h/ elõtti határozott névelõ elhagyása nekem furcsa, de mivel következetes, valószínûleg eltér a nyelvjárásunk
10.o.: ,,today's phonology'' inkább ,,contemporary phonology'', ,,be nade'' -> ,,be made''
Login
FAQ
Search
