Hedvig wrote:
De akkor most ha C-comm. van magyarban is akkor vannak olyan mondattani szabályok amik nyelv specifikusak?
szigetva már megpróbálta elmagyarázni, de úgy látszik, h még mindig félreérted. C-command egyfelől nincs egyik nyelvben sem, másfelől mindegyikben van. Ez ugyanis nem egy olyan nyelvi elem, ami "megfoghatóan" van a nyelvben (nehéz ilyet mondani, de legyenek ilyenek pl. a palatális mássalhangzók vagy a zöngés obstruensek: az azért eldönthető, hogy a felszínen vannak-e ilyenek egy nyelvben), hanem ez egy elemzési eszköz. Megfigyelsz a nyelvben bizonyos dolgokat, és úgy magyarázod őket, hogy van a nyelvnek egy mögöttes, a felszínen nem látható szerkezete (ami a beszédfolyamatban lineárissá lapul), és ebben valami vagy c-commandol valamit, vagy nem.
Namármost az ilyen elméletek akkor jók, ha minden nyelvre, de legalábbis minél több nyelvre alkalmazhatók. Ettől függetlenül persze a nyelvek egy csomó mindenben eltérhetnek. Pl. a magyar pro drop, azaz a mondatból a személyes névmás elhagyható (
Almát eszem, és nem
Én almát eszem), az angolban viszont nem:
I am eating an apple, és nem *
Am eating an apple. Ez persze összefügg azzal is, hogy a magyarban az igealak azonosítja az alanyt, az angolban általában nem, de ez azért nem minden nyelvben ilyen egyszerű (és mint ez a példa mutatja, az angolban is időnként azonosítható az alany a (segéd)igéből, de a személyes névmás akkor sem hagyható el.
Ha a nyelvek közötti különbségek és hasonlóságok érdekelnek, akkor olvass bele a tipológiai szakirodalomba.