NYELVÉSZ

Dettó. Véget értek a nyolcvanas évek, nincs felesleg arra, hogy álkutatásokat finanszírozzanak.



Nem siklottam át, hanem tagadom a különbséget. Egy esztergályost ugyanúgy nehéz átképezni, mint egy "nyelvész"-t. Ugyanúgy merev. A szellemi munkakörben dolgozóknak legalább elvben megvolt a lehetőségük, h szellemi kondíciójukat megőrizzék. És ha másra nem alkalmasak, ők is elmehetnek pénztárosnak. Nem értem, miért gondolod, h azért, mert valaki egy akadémiai kutatóintézetben / egyetemen léhűtött néhány évtizedet, már inkább megóvandó a versenyszférától, mint az, aki gyárban dolgozott.



Egyrészt ezt nem hiszem (gyára válogatja), másrészt gyökeresen más az, h ha a társadalom (ill. választott vezetőik) úgy ítélik meg, h hosszú távon megér ennyit a munkám, akkor ennyit kapok, mint az, h nem ér meg ennyit (vagy semmit) a munkám, és akkor jobban meg kell engem védeni, mert nemesi előjogot nyertem.



Meglesz, bár azt nem igérem, h pont biciglis futárnak csapok fel...

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Itt nem arról van szó, hogy sajnálta vagy nem sajnálta, nem tehetett mást. Bezártak a KGST piacok, nem volt mit eladni, ergo nem volt bevétel, vagyis nem lett fizetés. Ezt a helyzetet csak nagyon izzadtságosan lehet párhuzamba hozni az alapkutatókéval, akik nem a közvetlen piacról élnek sehol a világon. Másrészt átsiklottál azon a különbségen is, amit a kutatói képzésről mondtam.


Ugyanazért, amiért te magad is több fizetést kapsz jelenleg, mint egy gyári melós.


Nem erről van szó. Beleszocializálódtak egy olyan helyzetbe, amiről mára kiderült, hogy nem üti meg a mértéket, de ez akkor nem volt világos. (Ki gondolta volna, hogy a szocializmus ekkorát fog tanyálni? Csak néhány közgazdász, de a többséggel elhitették, hogy a két világrendszer boldogabbik oldalán élnek, és hogy a szovjet tudósok találták fel a melegvizet is...)


Szerintem ne aggódj feleslegesen azon, hogy jobb kerül-e a helyedre, hanem ints be ennek az egésznek, és uccu, menj csak el biciklis futárnak még most a télen, aztán számolj be esténként nekünk itt a tapasztalataidról!

Na és, nem mondhatjuk el ugyanezt a bányászokról, textilmunkásokról stb.? Azokat az embereket az állam nem sajnálta "feláldozni", arra kényszeríteni, hogy más munkát keressenek, átképezzék magukat, vállalkozzanak stb., annak érdekében, hogy a gazdaságban ne teher legyenek, hanem ismét húzóerő. (Más kérdés, hogy kinek hogy sikerült, és ebben mennyiben felelős az ember, mennyiben az állam.) Miért van az, h ha valaki valahogy véletlenül "tudományos körök"-be került, akkor onnantól kezdve védettséget élvez, más állatfaj, mint a "kétkezi munkás"?



Azért ne túlozzunk. Először is, ha tisztességes kutatómunkát végez, nincs az a téma, ami egyik pillanatról a másikra elavul. De mondjuk ha a fő problémáját más "megoldotta" (ebben sem hiszek), a tisztességes kutatómunka során felgyűlt tapasztalatok máshol is hasznosíthatóak. Sőt, a rendesen végzett kutatómunka edzésben tartja az agyat, sokkal könnyebb az illetőnek átképeztetnie magát, mint annak, aki elszokott a folyamatos tanulástól, szellemi megerőltetéstől. Persze aki "kutatómunka" címén rizsázós cikkeket írogatott, az nem fog könnyen mást megtanulni... Ezenkívül elmehet pénztárosnak is! Nekem pl. nem derrogálna elmenni biciglis futárnak, ha látnám, h olyan kerül a helyemre, aki jobban végzi a munkámat, mint én végeztem.



Lehet, h félreérthető voltam, de nem arra céloztam, h hú de tehetséges vagyok, hanem éppen arra, h bizonyára lenne, aki sokkal jobban tudná csinálni, csak épp nem látom, talán mert nem vállalja föl mindazt, ami ezzel jár. Emlékszem, finnugor szakos hallgató koromban jött valaki a finnugor szakra az elméleti nyelvészetről, majd hamarosan ott is hagyta a finnugort, h ez milyen színvonaltalan. Akkoriban még nem értettem miről beszél, nekem szerencsém volt, mert a finnugorhoz tanultam hozzá az elméletet, és akkor már nem tudtam elszakadni a finnugortól, így lehetek most ott, ahol. Fordított irányból szakmailag könnyebb lenen, de emberileg nehezebb, mert alapos tudással ki akarna beszállni a kisszerű bénázásokba?

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Szerintem ez a fő baj a phasing out rendszerrel: aki dönt arról, hogy kit veszünk fel, az előfordul, hogy maga is a tehetségtelenek közül való. Ekkor nem fog egy tehetségest felvenni, mert kellemetlen lesz neki a kettejük közt látszó különbség. Olyat is láttam már, hogy a tehetségtelen épp elmegy, és utódjául a másik tehetségtelent akarja, mert ő nem pont úgy értékeli a tehetséget, mint más (mint én, mint a tehetséges, fú, itt mind azt gondoljuk magunkról, hogy mi vagyunk azok, csak talán fejes.lászló nem, de azért ő is: ,,csak azért nem mentem el, mert nem láttam, ki jöhetne jobb a helyemre'' ).

Ez eléggé érzéketlen és egyoldalú nézőpont. Amikor ezek az emberek beléptek a pályára, még nem tudhatták, hogy tíz-húsz-harminc év múlva egy csapásra értékelhetetlenné válik, amit csinálnak. A vasfüggöny meg a cocom-listák világában nem az OUP és a társai jelentették a követendő irányt a kutatásokhoz, mint ma.


Azért a kutatói pálya eléggé speciális. Ha valaki ma a Sparban pénztáros, és holnap a CBA-ba megy át, túl sok átképzésre nincs szüksége. Ha viszont harminc évig foglalkozott egy sajátos, de mint kiderült teljesen érdektelen téma kutatásával, nem biztos, hogy egyik napról a másikra át tudja képezni magát, vagy egyáltalán alkalmas az új feladatra.

Másrészt ez a radikális megoldás nem oldaná meg az alapproblémát, csak áttolná egy másik szintre. Az elbocsátott emberek attól még nem szűnnének meg, hogy kirúgták őket, és a társadalomnak továbbra is módot kéne találni az ellátásukra. Nagyon hajlékonyan átképezni ezeket az embereket nem lehet, kisebb részben a koruk, nagyobb részben a burokban töltött évtizedek hatása miatt.


Ennek a gyökere az a társadalmi képmutatás, ami nem néz szembe ezzel a helyzettel. Ez teszi lehetővé a folyamatos kontraszelekciót, ami a minőség eséséhez vezet. A megoldás talán egy olyan phase out rendszert meghonosítása lenne, ahol azok az emberek, akik nem képesek a mai sztenderdek szerint értékelhető teljesítményt létrehozni --- fizetésük, címeik és egyéb glancaik "honorary" megtartása mellett ---, ki lennének zárva az utódaik kijelölésének folyamatából.

Szerintem ez elvben nem lehet probléma. Lehet mondani, h valaki a korábbi feladatok megoldására alkalmas volt, most ez és ez lenne a feladat, meg tudja oldani? Nem? Akkor sajnos... Más kérdés, hogy az ilyesmire a leghalványabb akarat sincs meg. (Egyébként a "mihez kezdjek?" kérdése nem csak a kutatói pályán merülhet fel, ilyen szempontból miért legyen kivételezett az, aki eddig kutatói pályán volt?)



Ami oda vezet, hogy nem lesz, aki újabb tehetséges fiatalokat egyre kiképezzen, a színvonal zuhan, de mivel a helyek legalábbis részben megvannak, feltöltődnek kevésbé tehetségesekkel, ami részben még leplezi is a folyamatos színvonalcsökkenést. Én pl. mindig úgy érzem, h helyettem sokkal alkalmasabb embernek kellene ott lennie, és eddig csak azért nem mentem el, mert nem láttam, ki jöhetne jobb a helyemre.



Felvesznek, sőt. Tudok olyan esetről, hogy valakinek lejárt a szerződése, és a főnöke egyáltalán nem volt megelégedve vele, sőt, kifejezetten azon a véleményen volt, h több kárt csinál, mint hasznot. Viszont a szerződését újabb három évre meghosszabbították, mondván, h fél év múlva úgyis el akar menni, és addig ne legyen már szegény munkanélküli... (Tudtommal a félév eltelt és még mindig ott van, de ebben lehet, h tévedek, nem jártam utána, és nem is ezt találom itt kruciálisnak...)

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

A phasing out (nálunk asszem "felmenő rendszernek" hívják) csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Kéne még az érdekeltség is.

Ilyen szitukat szerintem phasing out módszerrel lehetne kezelni: aki már bekerült a rendszerbe, azt hagyjuk kifutni, csak újakat nem veszünk fel.

Arról nem is beszélve, h "felelős beosztásban" is van belőlük egy csomó (bocs, így szokták mondani, annak ellenére, hogy igazi felelősségről persze szó sincs).

Igaz, és ez egy jó példa, aminek érdemes a szerkezeti okait is megnézni. Az intézetek marhára ellenérdekeltek abban, hogy egy akár nagyon jól teljesítő kollégát is előre léptessenek, hiszen ez számukra puszta bérköltség növekedésként jelenik meg, amit a központ nyilván nem néz jó szemmel. Jelenthet bizonyos konfliktust a kiharcolása. Ennek felvállalásához komolyabb indokok kellenek ahhoz, mint hogy az illető jól teljesít (ami a hivatalos PR szerint a mindenkitől elvárt viselkedés). Éppen ezért az intézetek vezetősége nem szívesen választja ezt az utat, ami viszont tényszerűen bebetonozza az embereket a meglevő pozíciójukba. Ez az áldatlan helyzet mindenkinek kényelmetlen: annak a vezetőnek is, aki tudja, hogy így elmarad a jogosan várt előre léptetés, és a delikvensnek is, aki meg határozatlan ideig stagnálásra van kényszerítve.

Az egész ostoba helyzet visszavezethető az objektív, átlátható és teljesítményelvű rendszer hiányára. Annak a bevezetése viszont nem csak azért várat magára, mert "nehéz megállapodni a kritériumokban" (nem olyan nehéz az, ha megvan az akarat), hanem azért is, mert olyan pluszfeszültségeket okozna, amikkel nehéz lenne mit kezdeni. Azok ugyanis, akik nem mennének át a mércén túl sokan vannak már ahhoz, hogy egyszerűen meg lehessen tőlük szabadulni, ráadásul ez komoly szociális és etikai kérdéseket is felvetne (miért nem közölték velük még akkor, idejekorán, hogy alkalmatlanok erre a pályára, most akkor mihez kezdjenek, stb.)

Bármilyen cinikusnak is hangzik, egyszerűbb a fiatalabb kutatókról lemondani, mint felvállalni ezeket a kérdéseket. Patthelyzet.

Igen, már mondtam rebrusnak szóban, hogy ezekér nem fizetnek. (Én csak az ÉS-beli cikkekér kapok némi pénzt, de abból nem lehetne megélni.) Az más kérdés, hogy az ismertség közvetve jelent némi pénzkereseti lehetőséget (pl. alkalmi bírósági szakértések), de azokból se lehetne megélni, évente 1-2 ilyenre adódik alkalom. Én ebben semmi elítélendőt nem látok, megértem, hogy olyantól kérnek pl. bírósági szakvéleményt, akinek a médiában elhangzott magyarázatai érthetőek, elfogadhatóak, meggyőzőek.

kalman véleményét alátámasztandó, mostanában egyre többször ilyenekbe ütközik az ember:


A tudománypolitika válsága nem választható el attól a sokkal nagyobb válságtól, amit az elavult és káros, a szocialista időkből megörökölt szemléleti hozzállás virulens továbbélése az egész országban mára "sikeresen" létrehozott.

Ami még egy további gond, és jelentősen akadályoz bármiféle előnyös változást, az az illetékesek által történő hisztérikus tagadása annak, hogy itt bármiféle probléma lenne. Ez a szómágia egy ideig talán hatásos lehet, de ezen a ponton már régen túl vagyunk.

Köszönjük, ó, Mester!


Főleg, ha még vigyáznak is arra, nehogy megnyíljon előtte.


Ezen legalább jót röhögtem. A "szabad értelmiségiek" legnagyobb része csak az establishmentjének és a saját érdekeinek van alárendelve, de annak aztán kövéren.

Az ilyesmiért fizetnek? Én mindig azt gondoltam, hogy itt az a díl, hogy az illető szereplési vágya kielégül, az újság/rádió/tévé meg ki tudja tölteni a reklámok közötti időt.

Látod, most kapsz ajándékutalványt. Persze mindenkinek szigorúan ugyanannyi jár!

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)