NYELVÉSZ

Nekem nem is maradt más, mint csatlakozni az előttem szólókhoz. Véleményem szerint is csak egy elolvasott cikket szabad visszautasítani. (Megjegyzem, vannak helyek, ahol olyan cikkeket is felvesznek a konferenciakötetbe, amelyek előadásként nem hangzottak el, mert pl. az előadó nem tudott elmenni. Ezt a gyakorlatot lehet bírálni, de engedjük meg, h legalább az esetek egy részében akár ez is elfogadható. Ha ugyanis egy konferencia célja egy bizonyos témakörben eszmét cserélni, akkor ennek ugyanolyan jó eszköze a kötet is. Ha jó a cikk, akkor az se fontos, h volt-e előadás.)

_________________
A hozzászólás tartalma magánvélemény, semmilyen közösségnek vagy intézménynek, legfőképpen pedig a hozzászóló munkahelyének hivatalos álláspontját nem tükrözi. (BIJE)

Minden tiszteletem az oktatóké, akik végigülik ezeket az előadásokat, és feltételezem, hogy legjobb tudásuk szerint véleményeznek. De azt hozzátenném, anélkül, hogy csorbítani akarnám a tekintélyüket, hogy időnként megeshet, hogy valamely előadást témájában nem elég jártasak. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy csak formai jellemzők alapján lehet megítélni egy előadás, ezek pedig, amint az előttem szólók is megjegyezték, nem állnak feltétlenül összhangban a tartalommal, a befektetett munkával.

És varasdi-nak igaza van: akit elutasítanak, az is megérdemelne egy pár soros indoklást (a megírt cikkek írói kapnak indoklást, ha nem kerül be a cikk a kötetbe).

Én azt sajnálnám, ha diák lennék, hogy így nem kapok viszajelzést arról, mi a probléma a tartalmi részekkel abban, amit írok (persze, nyilván az előadás után azért szóba kerül ez, de azért más egy írásos vélemény, mint egy szóbeli). Ha rosszul adok elő, lehet, hogy pont a lényeg nem ment át a közönségnek. Persze erre lehet azt mondani, tanuljak meg először is előadni...

Szivesen megvitatnék itt egy témát, amit már sokszor felvetettem, eddig hasztalanul. Arról van szó, hogy a LingDokKonf-konferenciákon (és még néhány más konferencián is) az a szabály lett bevezetve, hogy a konferenciakötetbe az előadók nem küldhetik be automatikusan a cikküket, hanem egy kiválasztott csoport (diákkonferencia esetén az oktatók, egyébként a szervezőbizottság) résztvevői szavazhatnak (azoknak az előadásoknak az alapján, amiket hallottak) arról, hogy meghívják-e a szerkesztők az előadókat cikk beküldésére. Én már az első alkalommal (ha jól emlékszem, egy pécsi ICSH-konferencián) tiltakoztam ez ellen, különböző érveket hoztam fel, ha jól emlékszem, a következőket:

• Esetleges, hogy melyik kiválasztott melyik előadást hallgatta meg, pl. attól függ, hogy mikor ért éppen rá.
• Több szerző esetén a nem előadó szerzőket büntetjük, amiért előadó társuk vagy társaik nem nyújtottak elég jó teljesítményt, pedig a cikk lehet hogy jó (lett volna).
• Általában nem kíméljük meg a szerzőket a felesleges cikkírástól, hiszen előbb-utóbb úgyis megírják, esetleg más helyre vagy más célból.
• Az előadás alapján nem mindig lehet megítélni a cikk minőségét; az előadói képességek nem mindig járnak együtt a cikkírási képességekkel.
• Nem találom méltányosnak, hogy úgy csökkentsük a cikkeket lektorálók munkáját, hogy bizonyos cikkeket látatlanban elutasítunk, anélkül, hogy annyi fáradságot vegyünk, hogy elolvassuk őket.

Az érveim nem találtak meghallgatásra (szerintem érdemi válaszra sem; azt hiszem, az egyetlen megfontolandó ellenérv az volt, hogy egész neves nemzetközi konferenciákon is létezik ilyen gyakorlat). Ti mit szóltok ehhez a gyakorlathoz és ezekhez az érvekhez?