Elég sokat töprengtem azon, h. szóvá tegyek-e néhány budapesti és pécsi tapasztalatomat. Egyáltalán akarja-e valaki hallani?! De végül is, ha valakit nem érdekel, akkor ne olvassa el
Néhányan közületek tudják, h. egy félévet a Nytud. Intézetben vendéghallgatóként tanultam és résztvettem a pécsi szuperkurzuson.
Azt tapasztaltam, h. a legtöbben nem igazán tudtak mit kezdeni egy vendéghallgatóval, egyszerûen nem értették miért vagyok ott. Most végzem a BA-t
Konstanzon , és a mi “Studienordnung”-unkban az 5. félév az „Auslandsemester“ t jelenti. Ha valaki nem tud külföldre menni, akkor egy 3 hónapos praktikát kell letegyen. Ez a legtöbb egyetemen így van. Csere programok vannak a különbözô országok és egyetemek között, így mi megszoktuk már, h. nálunk is állandóan vendéghallgatók tartozkodnak. Információs csomagok vannak a vendéghallgatók számára kidolgozva és az oktatók tudják, h. az ö dolgozataikat gyorsan kell kijavíttani, és h. az eltérô háttérismeret miatt nem egésszen úgy osztályozni mint a rendeshallgatókat. Habár a vendéghallgatóknak csak a kreditek számítanak, a jegy pedig nem.
Én 12 kreditet kellett felmutassak.
Ezt különösebb gond nélkül meg is szereztem Budapesten. Kellemes tapasztalat volt az h. hajlandók voltak a nytud. tanárai engem külön vizsgáztatni, h. minél hamarabb visszajöhessek.. A tanítás szintjével elégedett vagyok (habár még mindig nem értem, h. mi hasznom a kettôs számrendszerbôl

), de hiányoltam a „tutorokat“ és nagy marhaságnak tartom a kétjegyes rendszert.
A heti 1óra elôadás + 1óra gyakorlat szintén furcsa volt nekem. Nálunk úgy van, h. heti 2óra elôadás, a részvétel általában kötelezô, max. 3 hiányzás, és egy jegyet, meg 6 kreditet kapunk. Egyes tárgyakból, mint a fonológia, szintaxis, szemantika, logika, számítógépes nyelvészet, stb. van még heti 2óra gyakorlat is, amire se jegyet, se kreditet nem kapunk, és nem is kötelözô. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hallgatók 70-80% redszeresen jár gyakorlat órára. Van amikor az oktató is ott van, de az órát tarthatja a tutor is. A tutorok haladó hallgatók, általában ök javítják a házifeladatokat is. Szimbólikus órabérért dolgoznak, hisz kevesebbet kapnak mint bármilyen más diákmunkáért A lényeg itt is a tapasztalatszerzésen van és még mindig tanulnak ök is valami újat. Minden tanár maga dönti el, hogy osztályozza-e a házifeladatokat és hogyha igen akkor milyen százalékban számít bele az EGY jegybe.
vissza a külhoni tapasztalatokhoz:
Quote:
Honnan tudsz magyarul? Hol tanultál meg magyarul?
ez a legkeservesebb tapasztalat! Sajnos ezeket e kérdéseket úgy Pécsen, mint Budapesten túl sokan tették fel a „jövendôbeli“ nyelvészek közül. Csodálkozom, h. nem tudatos a hallgatók körében, h. a magyar anyanyelvûek kb. egyharmada M.o. határain kivül él. Természetesen ki kell hangsúlyoznom, h. ez
nem mindenkire vonatkozik, de sajnos a hallgatók igen nagy részére.
Mindenki rendes és kedves volt velem, de távolságtartó is. Ha egy teljesen idegen városban lettem volna, akkor nagyon nehezen teltek volna el azok a hónapok.
Mindent összevetne kijelenthetem, h. elégedett vagyok és utólag visszanézve jól megválasztottam a „külhoni félévet“. Nagyon megfogott az intézet családias hangulata, a tanárok közvetlensége. Hihetetlenül különleges esemény volt számomra a
Fieszta is. Le a kalappal!
mégegyszer hálás köszönetem
Kingának a kedvességéért és a türelméért.