fejes.lászló wrote:
Vegyünk példának egy múzeumot. A mai gyakorlat a következő. Szépen lógnak kint a képek, kiállítási tárgyak stb. Kommentálva vagy nincsenek (esetleg ki van írva a mű címe, alkotója). Ha vannak kommentárok, akkor azok hatalmas lapokon ömlesztett információk, amik távolról kapcsolódnak a kiállított tárgyakhoz. Fárasztó végigolvasni, nehezen emészthető. A kultúra közvetítéséhez arra lenne szükség, h minden egyes kiállított tárgy mellé tegyenek kommentárt, az viszont emészthető mennyiségű legyen. Ehhez azonban a múzeumi értelmiség lusta, nem ereszkedik le...
A tévében a kulturális műsorok nagy része olyan, h értelmiségiek okoskodnak. Nézd meg, a BBC mit nevez kultúraközvetítésnek: zseniális filmeket csinálnak mindenféle témáról úgy, hogy azok a laikusok számára is emészthetőek. Lehet mondani, h nálunk erre nincs pénz, de ha nem is olyan technikájú, de hasonló filmeket lehet csinálni. Mi nálunk a kulturális sztárműsor? A mindentudás egyeteme. De ez maximum a humánértelmiségtől reálértelmiségig és vissza viszonylatban működik. Ki az a köznép, aki szívesen végignéz egy negyvenöt perces előadást, amit legfeljebb néha szakít meg egy-egy kép vagy ábra? (Persze van a másik fele, a bugyuta ismeretterjesztés is, amiből viszont nem lehet tanulni.)
A tévében a kulturális műsorok nagy része olyan, h értelmiségiek okoskodnak. Nézd meg, a BBC mit nevez kultúraközvetítésnek: zseniális filmeket csinálnak mindenféle témáról úgy, hogy azok a laikusok számára is emészthetőek. Lehet mondani, h nálunk erre nincs pénz, de ha nem is olyan technikájú, de hasonló filmeket lehet csinálni. Mi nálunk a kulturális sztárműsor? A mindentudás egyeteme. De ez maximum a humánértelmiségtől reálértelmiségig és vissza viszonylatban működik. Ki az a köznép, aki szívesen végignéz egy negyvenöt perces előadást, amit legfeljebb néha szakít meg egy-egy kép vagy ábra? (Persze van a másik fele, a bugyuta ismeretterjesztés is, amiből viszont nem lehet tanulni.)
Ez az ismeretterjesztésről szól. Én az alapkutatásról akartam beszélni, nem az ismeretterjesztésről.
fejes.lászló wrote:
Nyilvánvaló, hogy vannak dolgok, aminek a hasznából csak hosszú távon részesül a szélesebb közönség. De pl. én nem bánnám, ha a nyelvtudományra is nehezedne valamilyen nyomás, ami a hgasználhatóság felé nyomná. Pl. h az alapkutatások is olyanok legyenek, amelyet várhatóan számítógépes alkalmazásokban, gyógyításban, oktatásügyben* felhasználhatók, vagy legalább amelyek dokumentációt jelentenek. (*Nem tankönyvírásra gondolok, hanem pl. szociolingvisztikai, nyelvpszichológiai ismeretekre.)
Szerintem az alapkutatásnak megvan a maga logikája, és ha lenyesem azt, amiről nem tudom belátni, mikor lesz belőle termék (akármilyen értelemben) a piacon, akkor lehet, hogy rosszabbat teszek, mintha nem nyúltam volna hozzá. Van, ami soha nem lesz ilyen, de más kutatásokat serkenteni képes, amikből viszont hosszabb távon igen. Például, a filozófiában senki nem gondolta volna, hogy az ontológiának azon kívül, hogy minden filozófus vázolta a maga vízióit arról, hogy mi létezik valaha is lesz bármi szerepe, ma pedig egyre több számítógépes alkalmazás használ gépi ontológiákat. Aztán, mikor Turing meg a többiek írogattak az automatáikról, puszta hóbortnak tűnhetett az egész. Nem folytatom.
fejes.lászló wrote:
Nem mindenből az azonnali hasznot várom, de szerintem tarthatatlan az a helyzet, h kijelentjük: kultúrát, tudományt művelünk, ezért senki nem kérhet tőlünk semmit számon, viszont el kell tartaniuk minket.
Azért ebben a formában szerintem senki vagy alig néhányan mondanák ezt. A számonkérésnek sok formája van --- az, hogy valamiből lesz-e termék (akármilyen értelemben) csak egy kritérium ezek között. Ez a kritérium nem lehet kizárólagos az alapkutatások esetében. Ott inkább azt lehet számonkérni, hogy az állítólagos felfedezés vagy új elmélet mivel járul hozzá a terület egészének fejlődéséhez, ebbe beleértve a más országban dolgozó kutatók kutatásait is. Nem mondom, hogy ez egy világos kritérium, de nem tudok jobbat.
Egyébként hozzáteszem, mielőtt Roquentin vagy valaki más kívülálló azt gondolná, hogy a tudományos pálya garancia a sine cura meggazdagodásra, hogy a legutolsó felmérések szerint szerint a 2007. évi szellemi átlagfizetés nettó 144000 körül volt. A tudományos segédmunkatársi fizetés pedig nettó 105000 forint körül van. Szerinted, fejes, ez azt mutatja, hogy a társadalom hajlandó a kutatókat "eltartani"? Szerintem inkább azt, hogy aki kutatni akar, az lehetőleg először mással alapozza meg az egisztenciáját, aztán adja a fejét ilyen csacskaságokra. Viszont ha ezt a programot sikerül következetesen véghezvinni, akkor senkinek semmi köze nem lesz ahhoz, hogy XY kutató milyen obskurus dologgal foglalkozik, mert az illető ténylegesen nem abból él.
