NYELVÉSZ

(Feltételezem, hogy egy magyarországi tudósításban az általános iskola terminust használnák, habár biztos ebben sem lehetek.)
Viszont az már nagyon érdekes, hogy a nyolcadikosokat tanító tanárnőre folyamatosan tanítónőként utalnak.

általános iskola helyett alapiskolát emleget

„Fogadj örökbe”

Tehetségmentő program Erdélyben

Európa keleti felében, különösen pedig a kisebbségi oktatásban kontraszelekciós hatása van annak, hogy az oktatási fokozatokon fölfelé haladva a tanulás egyre inkább próbára teszi a családok anyagi teherbírását. Sok és egyre több tehetséges fiatal többszörösen hátrányos helyzete miatt kénytelen abbahagyni tanulmányait. Ennek következménye az, hogy egy korábbi adat szerint az erdélyi falusi magyar gyerekeknek csak 5 %-a érettségizik. Az 1992-es népszámláláskor a magyarság felsőfokú iskolázottság tekintetében a 9. helyet foglalta el Románia nemzetiségei között. A helyzet azóta sem változott meg gyökeresen, ha az oktatás lehetőségei bővültek is, és szelleme szabadabbá is vált. Nagyon sok erdélyi falusi családnak – különösen azoknak, amelyek több gyermeket nevelnek, amelyeket munkanélküliség vagy betegség sújt, vagy ahol csak egy szülő van – nem telik rá, hogy gyermekeiket középiskolába járassák, vonat- vagy autóbuszbérletüket, kollégiumi díjukat kifizessék. A szórványokból származó gyermekek elkallódásához a román nyelvi, kulturális környezet, a magyar iskola messzesége, a falusi iskolák és a szórványoktatás alacsonyabb színvonala is hozzájárul. Az iskolázatlan falusi szülők körében kicsi a tanulás presztízse, a tudás értéke; sokuk előtt nem világos, hogy az európai versenyhelyzetben a 8–10 osztályt végzett fiataloknak nagyon nehéz lesz helytállniuk; többségükre munkanélküliség vagy segédmunkás lét vár. A továbbtanulást akadályozó tendenciák a romániai magyar nemzeti közösség jövőjét is veszélyeztethetik.

A „Fogadj örökbe” tehetségmentő program, amelyet erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményeztek 2003-ban, ezen a helyzeten szeretne enyhíteni. A program keretében magyarországi magánszemélyek nyújtanak ösztöndíjat tehetséges szegény sorsú erdélyi falusi magyar fiataloknak. A támogatók hozzájárulása havi 5000 forint. Minden tanulónak két-két támogatója van. A támogató megkapja támogatottjának nevét, címét, fényképét, és félévenként beszámolót kap támogatottjának iskolai előmeneteléről is. Azt a támogató maga dönti el, hogy személyes kapcsolatba kíván-e lépni az általa támogatott gyerekkel. Sok személyes kapcsolat kialakulásáról tudunk; ezek is fontosak lehetnek a szórványhelyzetben gyakran izolálódó, magyar anyanyelvüket, kultúrájukat csak nehézségek árán fenntartó családok számára.

A program működtetését a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vállalta magára, beillesztve már létező „Fogadj örökbe!” programjába. Ugyanakkor a tehetségmentő akciónak nincs semmiféle felekezeti vonatkozása. A Szeretetszolgálat végzi a támogatók toborzását, valamint a támogatások összegyűjtését és Romániába való átutalását.

Az ösztöndíjasok kiválasztása pályázat útján történik. A pályázatok meghirdetésére, értékelésére, az ösztöndíjasokkal való kapcsolattartásra Kolozsváron létrehoztuk a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet. Ma már a Nyilas Misi Egyesület tart kapcsolatot a támogatók egy részével is; ők adományukat közvetlenül az Egyesület magyarországi bankszámlájára utalják. Az Egyesület mindig a tanév vége felé hirdet ösztöndíjpályázatot – olyan 7–9. osztályban tanulók számára, akik falusi vagy szórványkörnyezetben élnek, nagyon jól tanulnak, és családjukban az egy főre eső bruttó havi jövedelem nem haladja meg a hivatalos minimálbért, a 440 lejt (kb. 31 000 Ft). (Az ösztöndíjat ténylegesen elnyerők családjában az egy főre eső jövedelem ennek általában csak töredéke.) Rendkívül tehetséges és ugyanakkor halmozottan hátrányos helyzetű tanuló a lakóhelyi környezetétől függetlenül is pályázhat. A pályázatokat pedagógusokból álló kuratórium bírálja el és rangsorolja. Az értékelésben fontos szerepet játszik az a pályázó osztályfőnöke által kitöltendő kérdőív, mely a tanuló motiváltságára, egy-egy területen megmutatkozó kiemelkedő képességeire kérdez rá. A sikeres pályázók szüleivel a Nyilas Misi Egyesület szerződést köt; ebben a szülők vállalják, hogy támogatás esetén legalább érettségiig taníttatják gyermeküket, méghozzá magyar nyelven. A gyerekek tanulmányi előmenetelét, családjuk helyzetét a Nyilas Misi Egyesület által felkért tutorok kísérik figyelemmel.

A program ötödik éve működik sikeresen. Az első tanévben 100, a következőben 255 volt a támogatottak száma, 2005-ben 387, 2006-ban 533 (közöttük első ízben öt, Csíkszeredában tanuló csángó gyermek). A támogatott középiskolások számát ötszáz körül szeretnénk stabilizálni, azaz minden tanévben nyolcvan-száz új ösztöndíjasnak szeretnénk támogatót találni. A gyerekek tanulmányi átlaga 9,7 körül van (a romániai 10-es értékelési rendszerben); tucatnyian országos tanulmányi és művészeti versenyeken is díjakat szereztek. Az első harminchat ösztöndíjas 2007-ben sikeresen leérettségizett, és huszonheten egyetemre is bejutottak. Most azt tervezzük, hogy – amennyiben a támogatók ezt vállalják – őket egyetemi hallgatóként is segítjük, esetleg az előzőeknél nagyobb összeggel.

A program bővülése és a támogatók lassú cserélődése új támogatók folyamatos bevonását teszi szükségessé. A Magyar Tudomány olvasóit is arra kérjük, csatlakozzanak a „Fogadj örökbe” akcióhoz, és barátaik, kollégáik figyelmét is hívják fel rá. A program biztonságos működtetéséhez tartalékalapot is szeretnénk létesíteni. A program működésmódja, az egyéni adományok személyre szóló jellege ezt eddig nem tette lehetővé. A hosszú távú működés biztonságát garantáló pénzalap megteremtéséhez intézményi, vállalati szponzorok segítségét várjuk.

É. Kiss Katalin
az MTA levelező tagja, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület alapító tagja
ekiss @ nytud.hu

Péntek János
az MTA külső tagja, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület alapító tagja
pentekj @ gmail.com

Ethnic Hungarians were considered by the government to be the largest ethnic minority, comprising 1.4 million persons according to the 2002 census. There are also approximately 60,000 ethnic Ukrainians, 60,000 ethnic Germans, and other minorities in smaller numbers. In the Moldavia region where the Roman Catholic Csango minority resided, the community continued to operate government-funded Hungarian-language school groups; 988 students in 14 localities received Hungarian language classes during the 2007-08 academic year. However, 66 students did not receive Hungarian-language classes following an intimidation campaign waged by the school and local authorities that made the parents withdraw the applications for such classes.

The Bolyai Initiative Group, a group of young professors from the Cluj-based Babes-Bolyai University (UBB) who supported the reopening of the Hungarian-language state-owned Bolyai University, and the Hungarian Civic Union (UCM) had no further success in pursuing allegations of discrimination against ethnic minorities in the teaching of the Romanian language in schools. On August 8, President Traian Basescu stated that ethnic Hungarian students in the counties where ethnic Hungarians represent the majority population should be taught Romanian as a foreign language. The issue of the absence of bilingual signs in Hungarian and Romanian at the UBB was not addressed by the school following the dismissal of two ethnic Hungarian UBB faculty members in November 2006 for trying to install such signs. In January, a UDMR senator submitted a motion to the Council of Europe regarding discrimination of ethnic Hungarians in institutions of higher education.

És arról se árt megemlékezni, hogy a csángó identitásnak nem a "magyar" az alapja, hanem a katolikus

De ez a kérdés amúgy sokaknál tisztességesen is körül van járva, mindenféle "etnikai-nacionalista gőz" nélkül, pl. Sándor Kláránál, aki így kezdi "A csángókat megmentik, ugye?" c. tanulmányát:

A beszélők nyelvi attitűdjeit (...) nemcsak gazdasági és politikai, hanem kulturális tényezők is befolyásolják. Fontos tényező lehet, hogy milyen mértékben kötődnek a beszélők az anyanyelvükhöz kapcsolódó kultúrához (ez azon is múlik, hogy egyáltalán mennyire ismerik azt), mennyiben érzik magukénak (a közös nyelven kívül) az egyéb nemzeti szimbólumokat, hogy mennyire tekintik magukat a nemzet részének, és nem utolsósorban, hogy mennyire tekintik őket a nemzet részének.
. . .
A nyelvmegtartást - számos kétnyelvűségi kutatás tapasztalataiból kiindulva - úgy lehet a leginkább elősegíteni, hogy a beszélőkben saját nyelvváltozatukkal szemben pozitív attitűdöt kell kialakítani, vagyis azt kell tudatosítani, hogy az általuk beszélt nyelvváltozat ugyanolyan jó, csak más, mint az, amit a nyelvterület más részein (...) használnak

A kulturális tényezők viszont befolyásolhatók: az identitástudat egyik kifejezője, a nyelv igazából csak akkor tartható meg, ha a beszélőközösség tagjai a nyelvhez kapcsolódó kultúrával is azonosítják magukat, ehhez azonban először is ismerniük kell az adott kultúrát. Ebbe nemcsak a tágabb értelemben vett anyanyelvhez kapcsolódó kultúra megismertetése értendő bele, hanem a saját nyelvváltozathoz kapcsolódó helyi kultúra megerősítése, sajátosságainak kiemelése, bátorítása is - ez, ha abból indulunk ki, hogy a nyelvhasználatban is nagyobb hatóerővel rendelkeznek a kisebb közösségre vonatkozó normák, még elsődlegesebb is, mint az egyetemes magyar kultúra értékeinek hangsúlyozása.

Ha ezek a gyerekek azt tapasztalják, hogy anyanyelvük sok szempontból „kevésbé jó”, mint az államnyelv, és közben azt hallják, hogy magyar nyelvük nemcsak lakóhelyükön, hanem Magyarországon sem „jó”, mert „nyelvjárásias” és „romlott”, hiszen idegenszerűségektől hemzseg, akkor inkább beszélik az államnyelvet, amelynek különben is „legjobb”, sztenderd változatát tanulják az iskolában. Ha meg az iskolában megtanulják a sztenderd magyart, akkor legtermészetesebb nyelvi környezetükben, otthon nem fogják tudni alkalmazni, hiszen ott más norma az irányadó.

Bákó megyében csak az örmény, a zsidó és a roma közösségeket tekintik etnikai kisebbségnek, történészek és egyházi elöljárók szerint a csángók csupán egy vallási kisebbség

A szakirodalomban szintén gyakran emlegetik, hogy a csángók nem vettek részt a magyar nemzet múlt századi kialakulásában. A nyelv ekkor vált az etnikai tudat egyik legfőbb összetevőjévé, így nem meglepő, hogy a csángó etnikai tudatnak csak mellékes eleme. Közismert tény, hogy a csángók az „Ön milyen nemzetiségű?” kérdésre azt válaszolják, hogy „katolikus”, nemcsak mert leginkább ez különbözteti meg őket a moldvai ortodox románságtól, nemcsak mert a római egyházpolitika saját érdekeinek megfelelően századok óta ezt erősíti bennük, hanem azért is, mert a reformkor előtti szemléletű önmeghatározásnak — legalábbis a középkorban — ez volt, s a csángóknál ez maradt a legfontosabb eleme. Az anyanyelv megtartása tehát nem erkölcsi követelmény, hanem állapot a csángó falvakban.

Hogy a csángóknak milyen keserű sors jutott, közhelyszámba megy a nyelvészeti és néprajzi szakirodalomban, s a napilapok olvasói is újra gyakran találkozhatnak erre vonatkozó írásokkal. Azért újra, mert a csángókat figyelő közérdeklődés hol apályként, hol dagályként jelentkezik, úgy félévszázados ciklusokban. Először a 19. század 30-as, 40-es éveiben tetőzött, következő tetőpontját az 1880-as években érte el; az azt követőt pedig az 1930-as, 40-es években. Magyarországon 1945 után, hasonlóan a határontúli magyarsággal kapcsolatos általános amnéziához, a csángókról sem volt különösebben nagy divat írni. Annál inkább az lett 1990 után. A magyarországi kutatói érdeklődés már az 1980-as években erősödni kezdett; s az 1989-es politikai változások után a tudományos érdeklődés mellé újra fölzárkózott a politikusok érdeklődése is, s nem utolsósorban a médiáé, amely láthatóan ráharapott a témára. Az utóbbi évtizedben persze már nemcsak a napilapok oldalain ütközhetünk egyre-másra valamilyen csángókkal kapcsolatos (többnyire a szokásos édes-bús hangvételű) írásba, hanem természetesen láthatjuk is őket (leginkább népviseletben és imádkozni, ahogy kell).
A politikusi „törődés” lényege összefoglalható egyetlen szlogenben: „magyar misét és iskolát a csángóknak” — így menthetők meg. Csöppet sem meglepő, hogy a megmaradás zálogának „a templomot s az iskolát” tartják. Nem meglepő, hiszen a csángók iránti magyarországi érdeklődés tetőzései idején mindig szóba került a csángók megmentésének kérdése is, s a végkövetkeztetés rendre az volt, hogy a csángókat vagy úgy lehet „megmenteni az elenyészéstől”, ha Magyarországra telepítik őket, vagy úgy, hogy magyar misét és iskolát kell biztosítani nekik. A visszatelepítés reális esélyként legutóbb már nem merült föl — talán mert a korábbi visszatelepítési kísérletek sem sikerültek valami fényesen — maradt tehát a másik lehetőség. A „magyar misét és iskolát a csángóknak” szlogennek tehát története van: ez a követelés már-már toposzként épült be a csángók megmentésének lehetőségein töprengő írásokba, Jerneytől (1844:122) László Mihályon (1877:199) és Györffy Istvánon (idézi Mikecs 1989:313) át Beke Györgyig (1997:88—89).
Másrészt e követelésnek vitathatatlanul megvan az alapja is. Közismert és jól dokumentálható tény, hogy a moldvai csángók évszázadok óta kérik egyházi hatóságaikat, hogy nyelvükön értő papot küldjenek nekik. Jól tudjuk azt is, hogy a csángó gyerekek csak románul, s egyben románná válva lehettek és lehetnek értelmiségivé, s ez közösségük szempontjából kétszeresen is káros: a nem anyanyelvén tanuló gyerek gondolkodásának, képességeinek fejlődését béklyóba veri, ha az ismereteket nem anyanyelvén sajátíthatja el, s ha mégis leküzdi a nehézségeket, a közösségét szimbolizáló anyanyelv, s az összekapcsolódás erejénél fogva sokszor maga a közösség is kolonccá válik számára. Róma és Románia érdekszövetségben, s meg kell hagyni, rendkívül hatékonyan asszimilálja a csángókat (vö. Sándor megjelenőben/1). Ezzel alapvető nyelvi emberi jogokat sért, méghozzá súlyosan: minden közösségnek joga lenne, hogy anyanyelvén taníthassa gyermekeit, és anyanyelvén szólhasson Istenhez.
A szlogen igazsága sajnos mégsem több, mint olcsó szlogenigazság, amely elsősorban nem a csángók helyzetének ismeretéből, hanem a félismeretek biztos öntudatából született. Azt sem okunk, sem jogunk nincs kétségbevonni, hogy a csángók megmentésének e két útja — magyar mise és magyar iskola — is jószándékkal volt, van kikövezve, s ne is azt firtassuk, hogy a 300 ezer moldvai katolikus több, mint négyötödének ma már a román az anyanyelve (vö. Tánczos 1997), hiszen a maradék egyötöd sem kevésbé fontos, természetesen őket is megilleti az anyanyelvű mise és oktatás — ha igénylik. De nem söpörhetjük félre a tényt, hogy az Erdélybe települt csángók román nyelvű misét követelnek maguknak (Tánczos 1996:185), s azt sem, hogy a csíksomlyói búcsún való részvétel egyre kevesebb csángót vonz, dacára annak, hogy a vallási ünnepből lassan összmagyar gyülekezéssé váló zarándoklat résztvevői között a csángók éveken keresztül kiemelt elbánásban — külön köszöntésben, külön nekik celebrált misében — részesültek. Tánczos Vilmos (1996:187) szerint „Csíksomlyó magyarnyelvűsége egyenesen taszító tényezővé lett számukra”; ezt támasztja alá a pusztinai zarándokok 1993-as búcsújárását résztvevő megfigyelőként leíró Gazda Enikő és Benedek H. Erika (1997:261) véleménye is. Megfogalmazásuk szerint a csángók „Somlyón kerülnek először olyan tudathasadásos állapotba, hogy nem tudnak saját anyanyelvükön énekelni, imádkozni”.

Az 1861-ben faragott nagyobbik kő is jól mutatja, hogy Moldvában bizony nem csak szóbeliségben, hanem írásbeliségben is létezett a magyar nyelv ...

(Előrebocsátom: nem akarok megsérteni senkit.)

Én már többször belefutottam abba, hogy a szabad költözés jogának felemlítése sérti a magyar embereket. (Norvégiában nagyon soknemzetiségű kollégiumban laktam és ott nem tapasztaltam ilyet, azért írom, hogy a magyar embereket.) Itt egy fordított példa: egy másik fórumon egy magyarországi magyar fennen hangoztatta, hogy Erdély mennyire jobb hely, mint Magyarország. Erre - teljesen ártatlanul, minden sértő szándék nélkül - megkérdeztem tőle, hogy akkor miért nem költözik oda, ha jobban tetszik neki; Románia EU-tagország, semmi sem akadályozza ebben. Erre ő hihetetlenül megsértődött, hogy miért akarom én őt elküldeni máshova, mint a Gyurcsány [sic]. Én elmagyaráztam neki, hogy eszem ágában sincs őt elküldeni sehova, de ha neki ott jobban tetszik, mint itt, és képes lenne odamenni, akkor miért nincs ott? Erre lehetett volna ésszerű válasz, hogy "a családom nem akar költözni" vagy "nincs elég pénzem" vagy "nem tudnék elhelyezkedni a szakmámban", vagy "nem érezném otthon magam, mert nem ott nőttem föl", stb., de ehelyett jött a megsértődés. És ezt már sokszor tapasztaltam. Gyak. mindig, amikor előkerült az országok közötti költözés mint téma.

Nem lehet, hogy itt is valami hasonlóról van szó? Nekem úgy tűnik.

Az okait nem tudom. ("Itt élned, halnod kell" - akkor is ha belepusztulsz? Vagy honnan jön ez?) Sajnos amikor fölmerül, általában olyan hevességgel reagál aki fölhozta, hogy még sose tudtam megkérdezni. De talán most.

. . . stb., de ehelyett jött a megsértődés. És ezt már sokszor tapasztaltam. Gyak. mindig, amikor előkerült az országok közötti költözés mint téma.

Nem lehet, hogy itt is valami hasonlóról van szó? Nekem úgy tűnik.

Az okait nem tudom. ("Itt élned, halnod kell" - akkor is ha belepusztulsz? Vagy honnan jön ez?) Sajnos amikor fölmerül, általában olyan hevességgel reagál aki fölhozta, hogy még sose tudtam megkérdezni. De talán most.