Mivel az arousal leginkább mozgásos formában "vezetődik le", és a beszéd is alapvetően mozgás, így a kezdetekben én azt tudnám elképzelni, hogy a hangokkal először inkább játszottak az elődeink - ahogy korábban írtam, a manualitással fejlődhetett a hangképzőszervek, de elsősorban az ajak és a nyelv mozgáskészsége, mivel ha úgy vesszük mindkettő finom, és koordinált mozgás. lehet, hogy az újjak, és a tenyér, és a kézfejet a test előtti térben elhelyező karmozdulatok komplexitása valamiféle ingerületi kereszteződés által kiváltotta a beszédszervek fokozott mobilizálásra késztető ingerlését.
vagyis a kezünk váltotta ki a pofázásunkat!
Aztán meg - az ujjak és a kéz mozgatása már csak azért is szorosan összekapcsolódott az ajak és nyelv mozgásával, mert elődeink a kézfej felszabadulásával a kezükkel emelték a szájukhoz az ennivalójukat, azzal szedték fel a földről, azzal vállogatták ki, stb.
Talán nem véletlen, hogy a siketnéma nyelv nemcsak azért a kézzel operál, mert az az arc előtt kényelmesen használható, és így a hangzó beszédű társalgáshoz hasonló élményben van része a feleknek, hanem azért is, mert az ujj-kézfej-kar rendszer alkalmas a hangzó beszédet szimbolikusan eléggé jó közelítéssel leutánozni! (a neten van egy siketnéma jelszótár, bemutató filmekkel!)
De hát izé, a nyelvnek éppen a beszéd a lecserélhetőbb része, ld. még a saját példádat a siketekről, a mögötte álló mentális mechanizmusok nélkül mindig csak játék marad a hangokkal.
Login
FAQ
Search
Szóval az a gondom, hogy a nyelvnek a beszéd valamenniyre akcidenciája, mert nem az egyetlen lehetséges csatornája - erre példa a jelelés. Tehát a nyelvben alapvetőbbnek tűnik az, hogy jelentéseket vagy mentális tartalmakat (legyen ez bármi) kapcsolunk össze valamilyen kommunikálható jelenséggel, legyen az hang vagy kézjelek egymásutánja, vagy krikszkrakszok egymásutánja (bár kétségtelen tény, hogy ez utóbbi igen kései fejlemény).