a kötőjel használata ilyenkor az AkH szerint is csak javaslat

Nem sajtóhibáról van szó?

Szerintem nagyon naívan [sic!] közelíted meg a kérdést. Az ide vonatkozó pont (paragrafus?) a 138-as, amely ugyan ír olyanokat, h "általában", meg "többnyire", de ez nem fakultativitást jelent hanem kivételeket. Pl. az egyszótagú igekötő nem számít összetételi tagnak, a többszótagú ilyen. Arról azonban szó sincs, h ízlésed szerint dönthetsz.

(Érdekes egyébként, h a szabályzat Pl1-ban beszél, mintha nem is szabályokat írna elő, hanem a közmegegyezésrőltájékoztatna. Bár szerintem ez inkább "nincs apelláta"-stílus, l. gyere ide! vs. idejössz!)

És én még azt hittem, a helyesírás kőbe vésett, merev szabályok halmaza,

amelyben (kellő érzékkel) jól ki lehet igazodni.

A probléma abból adódik, hogy a helyesírási szabályzat összetétel-fogalma morfológiai alapú.

Az otthon ül határozós szószerkezet, tehát különírjuk. Ha egy képzőt kap egy ilyen alakulat, akkor (némi kivétellel) még különírjuk,

Felvetetted, hogy esetleg lehet étteremtrükköztetni, és szétválasztani egy konkrét és egy jelentésváltozásos esetet. Elvben lehetséges volna, de – szerintem szerencsére – a helyesírási szótári hagyomány ezzel nem él. Azért mondom, hogy szerencsére, mert a jelentésváltozásnak általában aránylag erős mértéke szükséges az egybeíráshoz – ez pedig elég halvány. Az, hogy pillanatnyilag ül otthon valaki, vagy rendszeresen, nem olyan jellegzetesség, ami indokolja az egybeírást.

(az otthon nem "ragos")

tudtommal abban a fajta nyelvtanban, amelyen ez a szabályzat alakul, nem "ilyen alakulatok" (ige + bővítmény alakú szerkezetek) "kapnak képzőt", hanem "szavak", tehát az otthon ülő elemzése "otthon" + "ülő".

ezen a ponton belül ki van mondva (a c) alpontban), hogy "A jelöletlen (rag nélküli) határozós összetételek tagjait mindig egybeírjuk". Márpedig az otthon ülő "jelöletlen" (az otthon nem "ragos").

(Igaz, hogy ebben az összetétel szót használja a szabályzat, de ugyanitt az a) és a b) alpont a kapcsolat szót használja, tehát a rész címének megfelelően az ember joggal gondolja, hogy az a)--c) pontok mindegyike mindkét fajta kapcsolatra vonatkozik (már csak azért is, mert különben hol van szó azokról a "határozós kapcsolatokról", amik nem összetételek?).

Felvetetted, hogy esetleg lehet étteremtrükköztetni, és szétválasztani egy konkrét és egy jelentésváltozásos esetet. Elvben lehetséges volna, de – szerintem szerencsére – a helyesírási szótári hagyomány ezzel nem él. Azért mondom, hogy szerencsére, mert a jelentésváltozásnak általában aránylag erős mértéke szükséges az egybeíráshoz – ez pedig elég halvány. Az, hogy pillanatnyilag ül otthon valaki, vagy rendszeresen, nem olyan jellegzetesség, ami indokolja az egybeírást.

Harmadszor: Ez nekem görögül van.

A szavahihető miért "tartalmaz" "erősebb" "jelentésváltozást"?

(Bocs a sok idézőjelért, de ezek nem a saját szavaim, én csak értelmetlen címkékként használom őket.)

ez az egész jelentésváltozás-dolog nekem humbug

hogy lehet egyetlen szó esetében "változásról" beszélni?

mihez képest?

Plusz nekem egyáltalán nem "halvány" az, hogy ha valaki otthonülő, akkor az egyáltalán nem azt jelenti, hogy otthon ül, sőt, akkor is mondható, ha valaki egész életében nem ült le, csak mindig otthon van, hol áll, hol fekszik, hol meg szaladgál

szóval ez elég durván nem "szó szerinti", hogy a ti kifejezéseteket használjam.

Plusz nekem egyáltalán nem "halvány" az, hogy ha valaki otthonülő, akkor az egyáltalán nem azt jelenti, hogy otthon ül, sőt, akkor is mondható, ha valaki egész életében nem ült le, csak mindig otthon van, hol áll, hol fekszik, hol meg szaladgál,

Ez végső soron fogalmazás kérdése, a szabályzatban keveredik is: 108., 124., 126., 137. (én leginkább ez utóbbira óhajtottam hivatkozni).

Nem ám! Ugyanis az otthon szófaja nem főnév, hanem határozószó, s ily módon maga a szófaj áthidalja a raggal való jelöltséget.

Mert a grammatikai jelentése nagyon más. A szava hihető egy alany-állítmányi kapcsolat, míg a szavahihető egy egyszerű melléknév.

Ismerve a helyesírási szótárak sok száz, sok ezer példáját viszont az emberben kialakul az a készség, hogy elég nagy biztonsággal meg tudja mondani, hogy melyiknél mondható elégnek a jelentésváltozás az egybeíráshoz, melyiknél nem.

már az sem jelent ülést:

Csak az nyugtat meg, hogy (szerintem) a szabályzat se, nem véletlen, hogy felvették a szószedetbe.