NYELVÉSZ

Elküldöm az anyagot

Pontosabban? De ezt nem úgy értem, hogy a "19. oldal alulról harmadik bekezdés, illetve a 34-35-37 oldalak lábjegyzetei, kivéve a 76-ost".

OK, nem árulok neked zsákbamacskát: nekem nincs meg ez a könyv. Össze tudnád foglalni az érvet röviden?

Azt hiszem, erre kimerítő válasz található itt:
John Taylor: 'Cognitive semantics and structural semantics.' In Historical Semantics and Cognition, ed. A. Blank & P. Koch, Berlin: Mouton de Gruyter, 1999, 17-48.

Zuhanyzás közben az a megvilágosodás ért, hogy ha ezalatt 'az elmében lévő jelentések összességét' értjük, akkor ez magával vonja annak a folyamatos egyeztetésnek a szükségességét, amit kalman is említett, és így ennek is lehet következménye, hogy a nyelv dinamikus rendszer, aminek elfogadása nélkül elég nehéz pl. a gyakoriságot kezelni.

Na, többet nem ugatok itt.

Még néhány megjegyzést fűznék Kalman cikkéhez.
Szerintem a kognitívok egészen másképp látják azt, hogy mi tekinthető élő metaforának. Ha jól sejtem, számukra igenis élő metafora mondjuk az árak felmennek, mert mindenki tisztában van vele, hogy az árnak nincs lába és nem tud menni, tehát az értelmezés metaforikus. Viszont nem igaz az, hogy a metaforák teljesen korlátozatlanok: a nyelvi metaforák egy-egy kognitív metaforára épülnek (ilyen lenne az ELGONDOLÁS = ÉPÜLET), tehát korlátozva vannak általa.
Másrészt, az újonnan megjelent dolgokra új metaforákkal is szoktunk utalni, de ha valaminek van neve, arra miért gyártanánk új és új neveket? A pénz/bankautomatának van neve (szerintem tök általános),* miért keresztelnénk át pénzcsapra?
Szóval röviden amennyire én látom, a kognitív nyelvészetben sincs teljesen szabad útja a metaforák alkotásának, és szükség sincs rájuk olyan gyakorisággal, hogy állandóan újakat alkossunk, tehát nem azért nem "gyártjuk" megállás nélkül az újakat, mert a hallgatóságnak túl bonyolult lenne megkereni a jó megoldást, hanem mert aminek van neve, azt a nevén nevezzük, nincs szükség rá, hogy újat kreáljunk.

Remélem, ez egy fokkal érthetőbbre sikerült, mint a tegnapi

*Szerk.: a google majd' 100.000 találatot ad a bankautomata, és kb. 12.000-et a pénzautomata keresésre.

Mindjárt ideküldöm a Barit. Addig is ez jutott eszembe. De ő ennél többet is tud mondani.

kalman írta:


Szerintem ez az érv rossz: a metafora megalkotása nyilván akkor szükséges(?), amikor valami újat meg kell érteni, de ez nem összekeverendő a metafora használatával, amikor már mások megalkották helyettünk (mint arra később magad is rátérsz). Egyébként ez a konklúzióddal összevág.

Írod, hogy közhely, a gondolkodásunk metaforikussága, ill. hogy a nyelv tele van metaforákkal. Ezzel szemben időnként az a benyomásom, hogy ezt ma is sokan vitatják, utoljára egy irodalmár mondta nekem, hogy amit konvencionális metaforának nevezünk, az valójában nem más, mint közhely:)

Köszi a linket, ami még érdekelne, hogy ezen kívül ismersz-e te (vagy valaki más) erről szóló írásokat.

Hát ez nagyon messzire vezet. Ilyesmiről adtam elő a metafora-konferencián, és itt található az írásos változat, ami a Világosságban fog megjelenni. De javaslom, hogy ha erről beszélgetünk, tegyük azt egy másik topikban.

Igen főleg azt de úgy emlékszem azt mondják, hogy a kettő között nincs éles határ, hanem folyamatos átmenet van. Szóval az érdekelne, hogy bármelyiket (de főleg a konvencionalizáltat) lehet-e formalizálni.

Csak éppen metafora alatt nem elsősorban a kreatív metaforát értik, hanem a konvencionalizált metaforákat.

A metaforák hogyan kezelhetők a formális szemantikában? Mert ha jól értem a kognitív szemantika egyik kiindulópontja az, hogy a metaforáknak központi szerepük van a nyelvhasználatban és a megismerésben.

Értem már! Amennyire meg tudom ítélni, ez a jelenség jól kezelhető a kognitív szemantikában, de mint tudjuk, én sem értek hozzá

Nem, az alapvető intuíció az (és most hagyjuk azt a kérdést, hogy ez mennyire támasztható alá tényekkel), hogy az aranygyűrűm egy bizonyos szemléletből ábrázolja a világ egy darabját, míg a gyűrűm aranya v. ez az arany itt v. iesmi egy másik szemléletből ábrázolja ugyanazt a világdarabot. Ugyanúgy, ahogy a kenem a vajat a kenyérre és a kenem a kenyeremet vajjal szintén ugyanazt a világdarabot ábrázolja két különböző szemléletben.