MTA — választások előtt
Az elnök

Minden faluban van egy nyugdíjas tanító bácsi, aki varázsvesszővel kísérletezik, és a tömegvonzás egészen új megközelítését meséli a kocsmában; vagy idős állatorvos, aki végleges megoldást talált a magyar és a baszk nyelv titkos összefüggéseire, és már vett is egy páncélszekrényt, amelyben készülő etimológiai szótárának kéziratát tartja; vagy bogaras agronómus, aki Magyarország első és második világháborús részvételére vonatkozóan dolgoz ki gyökeresen új koncepciót. Nos, ezt a lélektanilag nagyon is érthető, ám tudományosan eléggé kétséges szellemi állapotot nevezte az Akadémia most leköszönő elnöke szintetizáló jellegű munkásságnak — amikor az ember nem azzal foglalkozik, amihez ért, hanem ami „érett” korában egyszerre érdekelni kezdi, s amiről úgy véli, kellő intelligenciával és szorgalommal könnyedén elsajátítható.
Ne legyünk igazságtalanok: vannak bölcs emberek, akik szinte bármiről beszélnek, az megfontolandó, továbbgondolandó, megvitatandó. De nem minden bölcs ember (és nem minden akadémikus) ilyen. Erre maga a leköszönő elnök mutatott példát, aki a vízügytől az agráriumig mindenről akadémikusi-elnöki legmagasabb véleményét nyilvánította ki, éspedig legalább egy esetben, a nyelv ügyében, tudományosan aligha minősíthető „tézisei” egyenesen vezettek a tudomány és a politika legrosszabb fajta összekeveréséhez, a nyelvtörvényhez, amely kellőképpen bekente kedvenc Akadémiánkat a populista politika rossz szagú, csúszós-ragacsos, khm, anyagával.

Glatz Ferenc meg tényleg aranyos, a szocializmus klasszikus cukipofája, a Hruscsov-Gorbacsov-Hofi Géza-típus megtestesülése. Meg az akadémia elnöke volt, szóval olyan okos legalább, mint Vizi E. Szilveszter. Történész, bizony. És milyen válság ez itt? Történelmi. Na ugye, itt a szakember. Folyamatosan jegyzetelni fogja, milyen érdekes események történnek.