NYELVÉSZ

Bocs, akkor hüje példa volt.

Emlékszem annakidején nem is értettem, mert nekem a 0-val való szorzásnak sem tűnt több értelmének lenni.

Egy kicsit mellekszal, de en iszonyu ideges voltam/vagyok attol, h matekoran ilyen szabalyokat vert/nek belenk mindenfele magyarazat nelkul (nekem legalabbis ez a tapasztalatom).

Persze nagy kulonbseg a helyesirashoz kepest, hogy VALOBAN van "objektiv" erv, h pl. 0-val miert nem lehet/erdemes osztani (csak ezt altalaban nem kotik az orrunkra). Ezzel szemben a helyesiras tenyleg nagyreszt konvencio (annak ellenere, h az alapelvek egy resze racionalisan indokolhato).

De a ket problema kozos abban, h az iskolaban eloszeretettel oktatt/nak "szabalyokat", "torvenyeket" anelkul, h bmilyen indoklast fuznenek hozzajuk.

Szoal sztem ez a "helyesirasi basztatas az iskolaban" csak egy altalanosabb problema resze, ld. fent.


Egy nem-tanar, aki azert tanit.

Azt bevasalom, gondolkodás nélkül, de pont a határesetekről kérdeztem. Ami a megbízásban nincs benne explicite, de mégis benne van az egésznek a céljában, ti. szerintem csak olyat javítok ki, ami szerintem őrült hüjén hangzik. A baj a szerintem-mel van. Hozhatnám példaként a nyelvészek szerintem agrammatikus, de általuk grammatikusnak ítélt példáit, vagy ennek az ellenkezőjét, amikor egy csillagos mondat számomra teljesen elfogadható. De ezek az esetek egyértelműbbek azoknál, amikkel küszködök.

Szóval, nem tudom, mennyire avatkozhatok a nyelvváltozatukba bele, még egy ilyen kiemelt helyzetben sem, amikor tényelg takarózhatok azzal, hogy hiszen csak az esszére vonatkoztatva mondom mindezt.

Persze, ezt csinálom. Worbe írnak, korrektúrával javítok (azok a hibák). Megjegyzésbe kifogásolok. Néhány javításhoz, pl. "ami--amely", megjegyzést is fűzök, és egy kicsit stilisztikai kérdésnek állítom be a dolgot.

Magyarázni szoktam. Sokat, hogy itt nincsenek olyan szabályok, hogy nullával nem lehet osztani. De sajnos ehhez kevés egy félév, 12 év iskola után. Sajnos. Tök hüjén néznek rám, hogy megengedő vagyok, sokat magyarázgatok, elemezgetek, de keveset állítok. És végén rendszerint megkapom a mindent semmissé tevő kérdést: "Tanárnő, akkor most melyiket tetszett jónak mondani? Hogy kellett volna csinálni? Mi a jó megoldés?"

OFF: A hallgatók túlnyomó többsége vidéki kis-, vagy középvárosokban tanult, érettségizett. Az is nyilvánvaló, hogy nem ők voltak az iskola legjobb diákjai -- ti. ez egy fizetős suli, nem állami főiskola. Mégis, a jókis "iskolás reflexek" annyira megvannak, hogy nagyon nehezen tudok mit kezdeni. Onnantól kezdve, hogy képtelenek tegezni, de magázódni se tudnak, csak a csókolom--tetszik viszonylatot ismerik, odáig, hogy tőlem várják a kőbe vésett igazságot. Tragédia a középiskolai oktatás. Ezzel nem mondtam semmit, de jól esett. ON

Szerintem ha egyszer korrektor/esszéírástanár stb az ember, akkor egyértelműen a megbízója által követel normát kell bevasalnia, hiszen ezért fizetik, nem?

Ilyesmi lehet az is, amikor egy nyelvész helyesírás-ellenőrzőt fejleszt, vérzik a szíve, de azért csak alá kell húzatni azt pirossal, hogy a szobába vagyok.

Egy csomót korrektorolok, és olyankor belőlem is elő próbál bújni a véres tollú preskribátor. Próbálom azzal mentegetni magam, hogy ha javítok, az stilisztika. Időnként nagyon mély levegőt kell vennem, hogy egy eszeket átengedjek, de az ilyesmit azért én átengedem - bár lefogadom, írásban több embert zavar, mint hallva. De a "szobába van" típusúakat pironkodva kijavítom azért. Fura dolgok ezek, el lehet filozofálni rajtuk.

látom, másban is vannak itt preskriptív ösztönök és akkor az egyébb-et még észre se vetted

Hát ez a nagy különbség! Hogy a kiráj vagy a pehej mindenkinek szemet szúr, de az ami/amely-en csak a nyelvvédők lovagolnak, normális magyar beszélő észre sem veszi, ha nem szocializálják rá külön. (Mondjuk az ly is ilyen az olyan szavakban, amelyek [!] egy kicsit ritkábbak: vajon ~ valyon, röhej ~ röhely.



esszéírástanárnak (csak hátha elvárják tőled... )

Szerintem nyugodtan javíts bele. Végülis az ly-t is megtanítod a középiskolában, hiába egy hülye konvenció. Ugyanez áll az ami/amely-re is, meg az egyébb stilisztikai apróságokra meg szórendre: ha a diákodtól később a munkahelyén azt várják el, hogy amelyekkel villantson, akkor erre kell felkészítened, mint esszéírás tanárnak.

(Tanítok magam is ilyesmit, és ott élem ki az elfojtott preskriptív ösztöneimet , nem is olyan rossz )

Szerintem jelezd valahogy, h hol van szó hibáról, és hol csak tanácsolod a módosítást. (Pl. különböző színű tollakkal, vagy egy speciális jellel, mondjuk J for javaslat.) De még fontosabb, h elmagyarázd nekik, h vannak dolgok, amik [azért is!] nem hibák, de bizonyos körök annak veszik őket, ezért célszerű őket úgy csinálni für alle Fälle. Ahogyan az ember bizonyos alkalmakra másképp öltözik, nem azért, mert úgy gondolja, h úgy kell, hanem azért, mert akik ott lesznek, talán úgy gondolják. Ezt megértetni velük talán fontosabb is, mint egy-egy konkrét hibát kijavítani. Ekkor ugyanis ők már nem fogják másoktól is ezt követelni, amint megtanulták. :-/

Esszéírást tanítok 18-20 éveseknek egy főiskolán. Írnak mindenfélét a hallgatók, és én javítgatom őket, próbálok fogásokat tanítani (gyakorlatilag ez a dógom).

Javítás közben sokszor eszembe jut, meddig mehetek el. Világos, hogy az "értelemzavaró" (borzalmas ez a kifejezés, bocs!) szerencsétlen megfogalmazásokat javítom. Világos, hogy a stilisztikai bukfenceket javítom. Világos, hogy a szövegkoherencia megsértéseit javítom. Világos, hogy a helyesírást (pl. központozás) javítom. Van azonban egy-két határeset, aminél először reflexből javítok, majd gyorsan megijedek, hogy milyen alapon is teszem ezt. (Most azért nem idézek példákat, mert nemtom, mennyire illendő.) Olyanokra gondolok, amilyen az "ami--amely" használata, vagy a pl. a szórend javítása. A problemtaikus esetek mindegyikében gyanítom, hogy arról van szó, hogy a hallgató nem téveszt, hanem így használja. Az "ami--amely" kérdést azzal intézem el általában, hogy megpróbálom elmegyerázni, hogy a formálisabb, írott változatban az "amely"-t szokás használni, míg mi mindnyájan, amikor beszélünk, vaszleg nem használjuk. Nem írom elő a használatát, de következetesen javítom. (Nekem érvelő esszét kell nekik tanítanom, hogy tudjanak szépkis házidolgozatokat írni.) Hüjeség? Nem kell ez, vagy mégis? -- Én nemtom.

A szórend még dúrvább ügy, beleavatkozhatok? Szerintetek?

A kérdést azért tettem ide, mert máshova nem illett, és a középiskolában is feltehetőek ugyanilyen jellegű kérdések.