Rebrus fonológussá válásának előtörténete
Történt, hogy a Szentháromság utca (koedukált) tudományostitkári szobájába egy nem intézeti napon a maga utánozhatatlanul szerény, csöndes, mindig megalkuvásra kész és ellentmondást tűrő, kevéssé magabiztos és bocsánatkérő modorában belibbent Szabolcsi Annus. Hozzám intézett szavait, mint mindig, s mint azóta is írásban vagy élőszóban a következőképp kezdte: "Ó, Marianna!" Majd folytatta: "Van itt egy srác, állati okos, majdhogynem zseni, de tényleg. Össztudományos érdek, hogy az intézetbe kerüljön, mégpedig azonnal. Ha nem kerül ide, botrányt csinálok. Támogatsz, ó, Marianna?" Nem mintha a támogatásom sokat számított vona, de azért hogyne támogattam volna: már akkor is nagyon szerettük, ha Annus botrányt csinál... Aztán nem sokkal később a boldog emlékezetű 13-asban megpillantottam egy erőteljesen dörmögő torzonborzot (egyszer, amikor leborotválta a szakállát, átmenetileg nagyon megutáltam) és akkor valaki mondta, hogy ő a KL. Idők múltán kénytelen voltam belátni, hogy Anna nem tévedett (na ez persze azért túlzás
). De botrány azért lett.
