Quote:
Brain Storming írta:
Ez pedig a határozatlan névelő olyan helyeken való használata, ahol a legtöbben feleslegesnek "éreznénk"
Ebbe van némi ellentmondás, akkor a szinkronszövegek fordítói törpe minoritást alkotnak? (Merhogy ők nem érzik "feleslegesnek".) Smile
nem erre gondoltam, csak arra, hogy a szöveghűség akkor, amikor már az ember FORDÍTÓ, akkor nem annyira elsődleges, mert az inkább a nyelvtanulás folyamán fontos. Igaz, a HELTAI könyv azzal kezdi a fordítás szabályait leírva, hogy "Azt kell fordítani, AMI ODA VAN ÍRVA!", bár sztem ott nem
szószerintiség alapján értette a
szöveghűséget.
Ellenben a FORDÍTÓ munka másik alapelve (erről a virtuson írtam is egy rövidke cikkecskét) lehetne az h "Mindent meg lehet fogalmazni másképpen is". A gond az lehet, hogy az ilyen fordítók az anyanyelvük használatában sem igazán "biztosak", vagyis nem biztosak abban, hogy a formai változás mennyibem csorbítja, vagy egyáltalán csorbítja-e, megváltoztatja-e a tartalmat. Sztem emiatt szaporodnak fel a "felesleges" elemek a fordításokban, és persze azért is, mert tán tényleg nincs akkora jelentősége.
Quote:
Az lehet, h. ezek nem tisztafajú magyar névelők, de a magyar-német érintkezés sok évszázados múltja miatt ma már ilyen a magyar.
Azt én is észrevettem, hogy sok nyelvtani vonatkozásban a magyar nagyon hasonlít a némethez - nem a szókincsre gondolok, amiről írtam is, ez nyílvánvaló, meg nem is bizonyos kifejezésekre, meg nem is a határozói igenevekre, ...hanem pl az elváló
igekötőzésre ... de nyelvtörténeti ismereteim nincsenek (v nagyon hiányosak??) arról, hogy az igekötők, stb hogy néztek ki a német hatás előtt. van erről forrás valahol, v összehasonlító elemzés?