NYELVÉSZ
http://seas3.elte.hu/nyelveszforum/

megcsökik, megcsökött, csökött
http://seas3.elte.hu/nyelveszforum/viewtopic.php?f=8&t=806
Page 1 of 2

Author:  Akitlosz [ 2013. March 8, Friday, 13:28 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

tucyka wrote:
azt tapaszlatam Budapesten, hogy nem ismerik a

megcsökik, megcsökött és a csökött

szavakat. Igaz, hogy nem nyelvészettel foglalkozókat kérdeztem. Ezért kiváncsi vagyok arra, hogy Ti hallottátok-e már és mit értetek alatta, vagy esetleg használjátok is?
Ha egyik sem akkor mégis mire gondolnátok?

Természetesen egy székely-magyar szótárban rögtön meg lehet nézni.


A budapestiek megdöbbentően sok mindent nem ismernek a magyar nyelvből.

A Dunántúlon ismert, bár ritkán használt, aminek szerintem a szó jelentése lehet az oka. Nem túl kedves valakit csököttnek nevezni, még ha valóban az is. Jelen időben még kevésbé az.

Author:  Akitlosz [ 2010. September 9, Thursday, 0:47 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Nem hiszem, hogy ennek a szónak a Székelyföldhöz lenne köze.

Simán közismert a nyugati végeken is, legalábbis a csökött forma.

Amolyan fejlődésben visszamaradottat jelent.

Nyilván kezdetben fizikai jellemző volt és abból lett átvitt értelemben szellemi is, mint a csökött agyú.

Author:  fejes.lászló [ 2008. February 11, Monday, 7:56 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Nincs miért, amúgy is kihalt a fórum... inkább mi tartozunk köszönettel.

Author:  tucyka [ 2008. February 10, Sunday, 20:44 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

fejes.lászló wrote:
Basszus, éppen errefelé haladtam, amikor beugrott, h honnan ismerem a csököttet: a csököttagyúban! (Nekem spec. egy szó, de majd martonfi elmagyarázza, h miért nem. :) )


talán ha két szó volna, könnyebben beugrott volna :lol: (bocs, csak a székely humor :wink: )


hálás köszönet minden hozzászólásért :D

Author:  fejes.lászló [ 2008. February 10, Sunday, 19:41 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Basszus, éppen errefelé haladtam, amikor beugrott, h honnan ismerem a csököttet: a csököttagyúban! (Nekem spec. egy szó, de majd martonfi elmagyarázza, h miért nem. :) )

Quote:
egy fórumon a fogyatékosokat (mindegy hogy testi vagy szellemi) csökik-nek nevezték


Az szerintem inkább a csökkent-tel függ össze: csökkent munka/értelmi/stb.-képességű...

Author:  R_Gabor [ 2008. February 10, Sunday, 10:25 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Nekem még a "csökött" is csak egyetlen szókapcsolatban jó: "csökött agyú". Máshogy még nem hallottam...

Author:  tucyka [ 2008. February 10, Sunday, 8:24 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

martonfi wrote:
Pesti születésű vagyok, az én anyanyelvemben csökött mint melléknév van, szlenges stílusértékkel, kb. ’ostoba, korlátolt, hülye’ jelentésben.

az agynövekesédben maradt vissza? :)

egy fórumon a fogyatékosokat (mindegy hogy testi vagy szellemi) csökik-nek nevezték :(

Author:  martonfi [ 2008. February 10, Sunday, 1:39 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Pesti születésű vagyok, az én anyanyelvemben csökött mint melléknév van, szlenges stílusértékkel, kb. ’ostoba, korlátolt, hülye’ jelentésben.

Author:  tucyka [ 2008. February 10, Sunday, 0:39 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

a csökik-et azért nem is irtam a címbe, mert nincs benne a megcsökik-nek annak a jelentésében, amelyben a beáll a csökött (kisnövésû) allapot.

Author:  tucyka [ 2008. February 10, Sunday, 0:00 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

szigetva wrote:
A csökik-et viszont hosszas elemzés után sem biztos, hogy megértettem volna.


a csökik szerintem nagyon közel áll a csökken-hez. Azt jelenti, hogy "vmibôl kevesebb lesz".
"Jancsi bácsi egyre csak csökik." annyit jelent, hogy egyre alacsonyabb lesz. Ez csak akkor helyes, ha Jancsi bácsi vagy idôs, vagy pedig valamilyen betegség következtében alacsonyabb lesz. Hiszen csak az idôs emberekre jellemzô, hogy egy bizonyos kor után megcsöknek :) , vagyis ...ti hogy is mondanátok, mi történik velük?
De rájuk nem mondjuk, hogy csököttek, mert itt természetes folyamatról van szó.
Az egyre csak nélkül helytelen lenne a mondat.

a megcsökik esetében nincs szó semmiféle "fogyásról", tehát nem lesz semmibôl sem kevesebb. Egy folyamatot ír le, a növésnek a lelassult folyamatát, egy olyan utóallapottal, amelyben az illetônek a magassága nem éri el az átlagot. Ez az utóállapot visszafordíthatatlan.
A megcsökött pedig a befejezett múlt.

Példa:
Remélem, hogy Pistike nem csökik meg, habár már sokkal alacsonyabb a barátainál.

vagyis, hogy nem következik be az utóállapot

Author:  szigetva [ 2008. February 9, Saturday, 23:22 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

A csökött nálunk teljesen aktív, kisnövésű jelentésben, és pejoratív is. Erdélyi gyökerek nagyon régről (nagyapám családja a 18. sz.-ban eljött onnan a Jászságba), nagyanyám viszont somogyi, lehet, onnan van, mint kampergnek. A csökik-et viszont hosszas elemzés után sem biztos, hogy megértettem volna.

Author:  tucyka [ 2008. February 9, Saturday, 23:15 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

fejes.lászló wrote:
A csököttet passzívan ismerem (meg nélkül), de őszintén hiretelen meg nem tudnám mondani, mit jelent.

a csökött azt jelenti, hogy alacsony növésû

Author:  tucyka [ 2008. February 9, Saturday, 22:56 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

a "csökött" kissé pejoratív jellegû szemben az "alacsony növésû"-vel, ezért nem akármikor és akárhol használatos. Például:

Egy csökött nyert.
Nekem ne szökdöss, te csökött!
Kata csökött, de legalább esze az van.
stb.

szerintem nem lehetne minden helyzetben a csököttet az alacsony növésû-vel felcserélni

Author:  fejes.lászló [ 2008. February 9, Saturday, 22:32 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

Én mint ősi budapesti kijelenthetem, h nem ismerek (meg)csökik igét. A csököttet passzívan ismerem (meg nélkül), de őszintén hiretelen meg nem tudnám mondani, mit jelent.

Egyébként érdekes módon az értelmező kéziszótár mind a csökik-et, mind a csökött-et tájnyelvinek mondja.

Author:  kamperg [ 2008. February 9, Saturday, 20:08 ]
Post subject:  Re: megcsökik, megcsökött, csökött

tucyka wrote:
a csökik igét így csupaszon, mármint a meg- nélkül, mi is nagyon ritkán használjuk. De jó ha azt mondom:
Nagyapám egyre csak csökik.


Néhány példa az igekötôvel:

Úgy tünik, hogy Kata megcsökik. Már két éve alig nött.

Kata jobban megcsökött mint a nôvére.

Eltudod fogadni öket?


Erre ezek nincsenek egyáltalán.

Page 1 of 2 All times are UTC + 1 hour
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
http://www.phpbb.com/