fejes.lászló wrote:
AZ, h kritizálod mások felfogását, szokásait, gyakorlatát, erkolcseit stb., még nem jelenti önmagában, h rájuk is akarod eröltetni.
Továbbá:
fejes.lászló wrote:
Bár egyetlen erkölcsi igazság nincs, mégis vannak olyan kiindulópontok, amelyeket mindenki elfogadhat. Ilyen az embernek az élethez és a méltósághoz, szabadsághoz való joga. A kérdés ott válik nehézzé, h honnan kezdődik az ember élete (fogantatás, születés), mikortól és mekkora szabadsága (döntési joga) lehet, mi van, ha két személy szabadsága ütközésbe kerül egymással stb. Pl. jó kérdés, h egy államban a többség megszabhat-e erkölcsi normákat, ill. mikor, milyen alapon kényszerítheti ezeket másokra (az államon belül).
Maradéktalanul egyetértünk. Akkor viszont miért biztos, hogy Salamon bizonyos dolgokat "rá akarna oktrojálni az emberekre"? Szerintem sokkal inkább, azt a "jó kérdést" feszegeti, hogy melyek lehetnének azok a normák, amelyeket pl. megszabhatna a nyelvhasználat tekintetében a közösség. Ráadásul ezek nem csupán "jó", de - ahogy írod is - rendkívül nehéz kérdések is - hozzá még jellegzetesen interdiszciplinárisak.
Az is érdekes különben, hogy álláspontod bizonyos pontokon figyelemreméltóan eltér Nádasdyétől, legalábbis én így látom, ha az alábbi két szövegrészletet összevetem.
fejes.lászló wrote:
Bármennyire nem tartom én kívánatosnak Győzikét (nem mint személyt, hanem mint jelenséget) vagy a nákolást a magyar kultúrában, bármennyire okosan tudok érvelni ezek valamiféle alsóbbrendűsége mellett (Salamon nem tud, és Ratzinger sem minden esetben), nem tilthatom el tőlük embertársaimat: egyszerűen azért, mert mások rovására és ráadásul nagyon aránytalanul terjeszteném ki a szabadságjogaimat.
Nádasdy Ádám wrote:
Egyébként ha bárki be kíván avatkozni a nyelv életébe vagy az emberek nyelvhasználatába, én nem állom útját: nekem csak azt kötelességem kipellengérezni (de könyörtelenül!), ha valaki ezt áltudományos nézetek és babonák alapján, hibás „logikára” hivatkozva, az emberek félrevezetésével kívánja megtenni. Ha törvényt terjeszt be, hogy internálják mindazokat, akik azt mondják: Itt fogyassza?, nem állom útját, de azt nem nézhetem tétlenül, ha arra hivatkozik, hogy ez a kifejezés „helytelen” vagy „magyartalan” vagy „összekeveri a kijelentő módot a felszólítóval”, mert ez mind butaság. Én nem a beavatkozás vagy az előírás ellen harcolok, hanem a butaság ellen.
(A leíró tudomány védelmében. Magyar Narancs, 2007, szeptember 27.)
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, nemigen találok jobb kifejezést arra, mi zavar a nyelvészek, vagy egyéb (értéksemleges) (természet)tudósok megközelítési módjában, mint a
képmutatást. Mert persze lehet lehet azt mondani - és (Salamonnál bizonyára sokkal ügyesebben) érvelni is mellette -, hogy "bizonyos fokú erkölcsi relativizmus szükségszerű", vagy hogy a tudomány keretein belül nem lehet helyük "értékterhelt" állításoknak; de akkor legyen bennünk annyi bátorság, hogy viseljük el ennek a konzekvenciáit is. Ha (tudományosan) nincs semmi probléma a sztenderdtől eltérő nyelvhasználattal, akkor (tudományosan) nem lehet semmi probléma a sztenderdtől eltérő moralitással sem.
Elfogadható számomra egy ilyesfajta megközelítés - de csak akkor, ha valóban következetes. Mert akkor utána ne hivatkozzon egy nyelvész a tudomány tekintélyére, ha megbélyegezni kíván általa nem kívánatos viselkedési módokat. Ha a nyelvvédők elítélik az "őszintén megmondókat", akkor ne az legyen a reakciónk, hogy ez tudományosan "helytelen" (bármi is a konnotációja ennek a szónak). Mert akkor nincsen olyan, hogy "tudományosan helytelen."
Befejezem, mert félek, nagyon terjengőssé kezdek válni. Egyetlen szurkát még nem állok meg: őszintén irigylem a szigorúságodat - én igazából elég meggyőzőnek, sőt helyenként kimondottan magávalragadónak éreztem Salamon érvelését. De hát bizonyára te hasonló szigorúsággal ítéled meg a saját hibáidat és gyengeségeidet is, mint ahogyan azokat másokon észreveszed - ehhez pedig nekem, azt hiszem, aligha lenne bátorságom.
Annál azért jobban szeretem magam.