varasdi hozzászólása nagyon is helyénvaló, hiszen központi problémára mutat rá: tudományos kérdéseket csak a tudományon belül lehet vizsgálni. Salamon viszont tudományellenes:
Quote:
A filozófusoknak ennél azért súlyosabb kifogásaik vannak nem egyszerűen a szaktudományokkal, de általában a tudománnyal szemben. Alapvetően kétfajta ellenvetést fogalmaznak meg. Az egyik, manapság népszerű, a posztmodern szemlélet részévé ízesült ellenzéki nézet szerint a tudomány messze nem olyan ártatlan, céljai távolról sem olyan tiszták, mint azt első ránézésre hinnénk. Az egyszerű megfigyelő, leíró tudós nem azt írja le, amit lát, hanem amit látni szeretne; megfigyelési posztját nem a gyermeki naivság tágra nyílt szemével foglalja el, hanem az elméletektől összeszűkült, elhomályosult tekintettel; nem felfedezi a világot, hanem konstruálja.
Nádasdy számára a nyelv a természet részeként, mint természeti jelenség képezi az objektív leíró tudomány tárgyát. Neki nyelvtudósként nincs és nem is lehet más feladata - mondja -, mint tanulmányozni a nyelv (langue) szerkezetéből adódó törvényszerűségeket, valamint a gyermeki naivság egyszerű, elméletmentes kíváncsiságával, jegyzetfüzettel a kézben szaladni a nyelvhasználók mellett. Ha a tudománnyal szemben támasztott posztmodern kifogás jogos, akkor ez a feladat teljesíthetetlen. A naiv megfigyelő alakja merő fikció: mindenki mindig valamilyen előzetes elképzeléssel, valamilyen értékeknek elkötelezetten, valamilyen elmélettel felfegyverkezve érkezik az "értékmentes" megfigyelés helyszínére, ahol azután nem tetten éri, hanem magán-, csoport- vagy osztályérdeke szerint konstruálja az igazságot: minden elmélet ideológia.
Az elméletmentes tudós megfigyelő valóban fikciónak tűnik, de én nem találok ebben semmi kivetnivalót, mert nem gondolom, hogy minden elmélet ideológia lenne. Nádasdyval mint nyelvtudóssal tehát nem az a bajom, hogy elméletekkel terhelve érkezik megfigyelési posztjára, hanem csak az, hogy ezek viszont valóban ideológiák. Közülük a két legszembetűnőbb és legerősebben vitatható az, hogy a nyelv természeti jelenség, s hogy a nyelvhasználat egyetlen értelmezhető funkciója a kommunikáció.
[...]
A nyelvet természeti jelenségként, kizárólagos funkcióját pedig kommunikációként tételező két elmélet adaptálásának közös célja és közös oka van: a cél a nyelvhasználattal szembeni lehető legteljesebb tolerancia fenntartása, az ok pedig a rossz történelmi tapasztalatokon alapuló félelem az erőszaktól, bármiféle hatalmi alapú beavatkozástól. A leíró nyelvtudós, úgy is, mint a progresszív intellektuális elit képviselője, a tolerancia címerpajzsát mutatja fel annak a közösségnek, melynek véleményét tudományos ismeretterjesztő tevékenységével formálja.
A baj csak az, hogy a rossz történelmi tapasztalatokra adott mechanikus reakció, az erőszaktól való félelem éppoly kevéssé lehet indoka a feltétlen tolerancia elvéhez való ragaszkodásnak, mint a halálfélelem Isten bizonyos létezésének. Az agresszív ösztön - mint Freud mondja - nem vész el, csak átalakul. A progresszív intellektuális elit a toleranciaelv tüskön-bokron át való, folyamatos érvényesítése közben kényszerűen visszafojtott agresszivitását önmaga, saját természetének lényege ellen fordítja: a fizikai erőszaktól való félelmében a saját intellektusán tesz erőszakot. Így születik meg a társadalom-lélektan vagy kultúrszociológia négyszögesített köre, sétáló paradoxonja: az antiintellektuális, antielitista intellektuális elit.
Salamon "csak" a következőkben téved:
1. Először is naivan azt hiszi, h a nyelvészek (kutatók általában) nincsenek tudatában az előfeltevésekkel kapcsolatos problémákkal. Ezzel csak azt bizonyítja, h nem ismeri a nyelvészetet (tudományt), annak önreflexióiról mit sem tud.
2. "Az egyszerű megfigyelő, leíró tudós nem azt írja le, amit lát, hanem amit látni szeretne" -- ez egyszerűen abszurd, hiszen rengeteg példa van, amikor a kutató azzal ül le, h bebizonyítja X-et, és végfül azzal áll fel, h bebizonyította nem-X-et. Furcsa lenne Nádasdyról vagy akármelyikünkről azt feltételezni, h azzal vágtunk neki a pályánknak, h bizonyítsuk: a nyelv "természeti" jelenség (sőt, alig hiszem, h ezt bármelyikünk vallaná: inkább arról van szó, h ugynaúgy kell vizsgálni, mint a természeti jelenségeket).
3. Nem tudom, honnan szopja, h a nyelvi jelenségek egyenértékűségének "a rossz történelmi tapasztalatokon alapuló félelem az erőszaktól" lenne az oka. Az az oka, h értékkülönbséget nem tudunk kimutatni. (Azt pedig, h a "fizikai erőszak" hogy jön ide, végképp érthetetlen.)
4. Végig adós marad Salamon azzal, h ha szerinte a nyelvi jelenségek között értékkülönbség van, akkor hogyan határozható ez meg, akár nyelvtudományon belül, akár nyelvtudományon kívül.
5. Hasonlóképpen ír a "cél"-ról is:
Quote:
Mire jó például a fiziológia leíró tudománya, ha segítségével csak azt tudhatja meg, hogy többek között csontok és inak építik fel a testét, de azt már nem, hogy mi végre? Arra használja-e ezeket, hogy Athénban maradjon és engedelmeskedjen a törvénynek, vagy arra, hogy elszaladjon előle Megarába vagy Beóciába? A fiziológia által leírt csontok és inak szükséges feltételei a maradásnak és a menekülésnek is, de nem elégséges feltételei az etikai döntésnek: maradni vagy menni? És mire jó a csillagászat, kérdi a csalódott Szókratész, ha ez a tudomány csak azt tudja leírni, milyen viszonyrendszerben állnak egymással a csillagok, de hogy miért jobb, hogy ilyen rendszerbe szerveződtek és nem másba, arról mélyen hallgat.
A kérdés azonban az, h egyáltalán indokolt-e ilyen célra rákérdezni. A fiziológiának ugyan van egyértelmű haszna, pl. ismereteink alapján a kirándult bokát helyre tudjuk tenni, de ez Salamonnak nyilván nem elég etikai, hiszen a gyógyult ember mehet gyilkolni is.
Salamon írásából mindössze valami etikai bizonyosságra való vágy tűnik, ki, de hogy ez a bizonyosság hogyan szerezhető meg, az már nem. Egyetlen egy dolgot vet el, a kérdések racionális, intellektuális megközelítését. És még pofátlanul ő mer antiintellektuális intellektuális elitről beszélni. (Azt meg, h az intellektuális elit miért és milyen értelemben antielitista, nem is kapisgálja.)