Szemere Gyula, Az akadémiai helyesírás története 1832--1945, 62. sk. o. wrote:
Benkő Loránd szerint nemzeti nyelvünkben a XVIII. században váltotta fel az ly-ezést a j-zés (LyTört. 75, HIK. 54). Ennek számos jele mutatkozik a kor irodalmában; például Dugonics Etelkájából számos j-s alakot mutat ki. Fábián (AkHElőzm. 69). Az 1832 előtti évtizedek grammatikusai azonban egyértelműen tiltakoznak az ilyen írásmód ellen (Fábián i. m. uo.). A j-zés terjedése és a hagyományos írásmód ellentéte a XIX. század utolsó negyedében egyre élesebb lesz. 1888-ban Szigetvári Iván föl is veti a kérdést: ,,... miért írunk és tanítunk mi egy betűt, a melyet kimondani nem tudunk, mert neki megfelelő hang nem létezik'' (Nyr. XVII, 360). Balassára hivatkozva állítja, hogy ,,a mit az írásban így [=ly betűvel] jelölünk, az a legtöbb vidéken vagy j-nek, vagy l-nek hangzik'' (i. h. 361). Vajon nem volna-e itt az ideje --- folytatja ---, hogy az ly ,,külön írásjelét megszüntessük és helyette j-t írjunk'' (uo.). --- 1894-ben Albert János nyilatkozik az ly betűről: ,,Részemről idejét mult hagyománynak tartom, a mit legcélszerűbb volna minél előbb kiküszöbölni az ortografiánkból'' (Nyr. XXIII, 492--3).
Szarvas Gábor, aki súlyos hibának tartotta, hogy korának színészei a pályá-t és a Mihály-t pájá-nak és Miháj-nak ejtik (Nyr. II, 102), természetesen védte az ly-t. Szigetvári Iván cikkére reflektálva megállapítja, hogy ,,az ly a két uralkodó kiejtés között közvetítő szerepet visz, mindaddig, valamíg a j-s ejtés az l-esen teljesen nem diadalmaskodik, valamíg általánossá nem válik, mindaddig az irodalom e betűt, mint a mely különben is egy érvényben levő hangot jelel, köteles megtartani'' (Nyr. XVIII, 32; hasonlóan: XXI, 237). Albert Jánosnak válaszolva pedig azzal érvel, hogy az ly hangja a palócság nagy részében és a dunáninneni vidékek egyes pontjain ,,teljes erejében díszlik... Kiküszöbölése ellen tehát már maga ez az eggy tény is erősen tiltakozik.'' Egyébként is ,,fojó legyen-e ezután mindenkire nézve a folyó..., vagy pedig foló?'' (Nyr. XXIII, 565--6). [...] Az Msn. hasábjain N. J. B. [=Nagy József Béla] veszi védelmébe az ly-t. Hivatkozik az l-es és a j-s kiejtés közti áthidaló szerepére a palócban meglevő ly hangra (I, 55); megemlíti, hogy j-vel való pótlása esetén hej, bojt, fogja-féle homonimák keletkeznének (III, 16). Harmadik cikkében --- korábbi érveinek megismétlése mellett --- arról is szól, hogy sokan tiltakoznának ,,a Göre Gábor módjára írt'' mej, mejj, pisztoj, veszéjes stb. formák ellen. ,,Igaz --- írja ---, hogy a hagyományos ly betű eggyel szaporítja helyesírásunk nehézségeinek számát, de utóvégre azért vannak az iskolák, hogy erre is megtanítsák a gyermekeket'' (XII, 94).
62--63. o.,
64--65. o.