A japán drámaírás legkiemelkedőbb alakja, Csikamacu Monzaemon (1653–1725) rendkívül termékeny író volt. Több mint száz darabbal ajándékozta meg a japán színműirodalmat. Eleinte bábszínpadok számára kezdett dzsóruri
Búcsúzzunk el a világtól…
Ó éj, és te, kedvesem, bocsáss meg!
Amikor a halálhoz vezető utat választottuk,
dérré váltunk, mely a temető felé tartó utat borítja,
s amely elolvad, ha rálépsz…
Ó, szomorú álom! Igen, az egész világ, az egész élet
szomorú álom!
Csikamacu — amellett, hogy kabuki darabokat is írt — dzsóruri darabjait később a jóval népszerűbb kabuki színpadra adaptálták. A kabuki szó eredetileg a ’megszokottól való elhajlás, feltűnő viselkedés, öltözködés’ jelentéssel bírt. Mint a legtöbb drámajáték, vallási eredetre vezethető vissza. 1603-ban a Tenmangu sintó szentély előtt, a Kamo folyó kiszáradt medrében O-Kuni táncosnő táncba kezdett. Ezt a táncot nenbucu odorinak, ’vallásos tánc’-nak nevezték. O-Kuni papi talárba öltözve, fején fekete lakksapkával járta el a táncot, miközben a nyakába akasztott kis gong segítségével a ritmust ütötte. Táncával azt kívánta kifejezni, hogy csak Buddha nevét kell kiejteni, s máris meglelhetjük a földön az örök nyugalmat. Ebben az időben terjedt el az Amida-kultusz. A Namu Amida Bucu ’Amida Buddha kegyelmezz!’ ima ismétlésével meg lehetett szabadulni az összes bűntől és irgalmat lehetett nyerni a Paradicsomban. Ezután O-Kuni bíborvörös és aranyszínű férfikimonót öltött, kardot kötött az oldalára és egy teaház háziasszonyával kezdett el táncolni. A siker kirobbanó volt. A Tokugava sógunátus legszívesebben betiltotta volna O-Kuni táncát, de ezt mégsem merte, mert mindenki lelkesedett az obszcén táncért.
Eleinte csak nők szerepeltek a kabukiban, de mivel egyre inkább pornográf jelenetek előadásával kezdték szórakoztatni a közönséget, 1629-ben ez a fajta kabuki, az onna kabuki ’női kabuki’ vagy júdzso kabuki ’kéjnő kabuki’ be lett tiltva. Ettől kezdve a nők szerepét 14–16 éves fiúkra bízták. Így jött létre a vakasú kabuki ’fiú kabuki’. Ebben viszont elég hamar elszaporodtak a homoszexuális jelenetek, s 1652-től tilos lett ez az előadás is. Ettől kezdve csak meglett férfiakat engedtek szerepelni a kabukiban. Hajukat leborotválták. Amikor női szerepet játszottak, fejükre parókát húztak, hangjukat elváltoztatták. Akit arra szántak, hogy onnagata ’nőimitátor’ legyen, már kis korától ezt a mesterséget kezdte tanulni.
A kabuki kollektív műfaj, nem a szerző a lényeges, hanem az előadó társulat. A színészek akkoriban csak a darab rövid tartalmát ismerték, nagy jelentősége volt az előadás során az improvizációnak. A darab cselekménye általában az örömnegyedekben játszódott. A kabukiban nem szerepel kórus. Itt a gidajú, a ’narrátor’
Hosszú évszázadok során létrejöttek a sminkelési szokások. A kumadori ’árnyékolás’ szabályai igen szigorúak voltak. Ezeket a szabályokat I. Icsikava Dandzsuró alakította ki. Ő döntötte el, milyen legyen a smink színeinek jelképes rendszere. Így például a vörös az igazságot, a szenvedélyt jelentette. A sötétkék a gonoszság szimbóluma lett.
A színészdinasztiákban apáról fiúra öröklődtek a mesterség titkai. Ha valamelyik színésznek nem volt utóda, egy tehetséges fiatal színészt fogadott örökbe, hogy a híres család nevét továbbvigye. A színészdinasztián belül az uralkodóházak tagjaihoz hasonlóan tartották számon a színészeket. Edóban például a már említett I. Icsikava Dandzsuró alapított színészdinasztiát. Az általa kialakított ún. aragoto stílust a hősies, romantikus vonások jellemezték. A másik iskola Oszakában jött létre. Vezéregyénisége Takemoto Gidajú volt, aki a kamigata stílust vitte tökélyre, melyet realista törekvések jellemeztek. Az Edo-korszakban (1603–1868) nagy divatnak számított a kabuki színészek arcképének megfestése. A színházak folyosóit híres színészek portréival díszítették. Az emberek előszeretettel olvasták a színészek magánéletéről szóló történeteket is.
Mind az aragoto, mind a kamigata iskolában a színészeket egy évre szerződtették: novembertől októberig. Az évad során be kellett mutatniuk magas fokú technikai tudásukat. Minden hónapnak megvolt a maga jellegzetes műsora. Novemberben mutatkoztak be a színészek. Újévkor általában Csikamacu Szoga fívérekről szóló kabukiját adták elő. Májusban a vezető színészek vakációzni mentek, ekkor nem voltak annyira érdekesek az előadások. Nyáron a bon ünnep, a halottak ünnepe alkalmából kísértet-históriákat mutattak be. Szeptembertől október közepéig rendezték meg a búcsúelőadásokat. Egy-egy sikeres darabot százszor, százötvenszer is előadtak. A színészek nem kapták meg írásban a szerepüket. A szerző akkoriban csak szövegkönyvet készített. A próbákon, a darab megbeszélése után, addig olvasták fel a színészeknek a szöveget, amíg hallás után sikerült azt memorizálni. Később, amikor egyre több kabuki-darab született, a kezdősorok lejegyzésével igyekeztek a színészeknek segíteni.
A kabuki színháztechnikai szempontból kimagasló sikereket ért el. A 9300 négyzetméter alapterületű épület mindmáig őrzi a 16. századi stílust. Tornyaira, felépítésére jellemző a barátságosság, a harmónia. A színpadról a nézőtérre hosszú palló nyúlik be, melyet a vezető színészek gyakran használnak. Ez a hanamicsi, a ’virágos út’. A hanamicsin és a színpadon süllyesztő található. Ezt először a világon a kabukiban alkalmazták. Így a színész könnyebben tudott alakot változtatni. S még egy technikai bravúr, amelyet a japán színpadon alkalmaztak először: 1758-ban valószínűleg Namiki Sózó (1730–1773), a híres rendező 19 méter átmérőjű forgószínpadot készített. A kabuki színpada harminc méter széles, hat méter magas. A színpad jobb oldalán foglalnak helyet egy emelvényen a zenészek, akik a samiszenen, fuvolán, dobon és nagydobon játszanak. Tőlük balra helyezkedik el a narrátor. A többi zenész a színfalak mögött játszik. A színpadot a függőleges csíkozású, fekete-zöld-vörös színű függöny fedi el.
A kabukiban nagy szerepe van a látványnak, pazar díszletei elkápráztatják a nézőt. A rendező célja, hogy például a cseresznyevirág szirmainak hullása, a holdfény csillogása szebb, tökéletesebb legyen, mint a valóságban.
A japán drámaírás legkiemelkedőbb alakja, Csimamacu Monzaemon magas rangú szamuráj családból származott. Születési neve Szugimori Dzsirókicsi, először használt neve Szugimori Nobumori volt. Írói álneve onnan ered, hogy az Ómi tartományban (ma: Siga megye) található Gonsó-dzsi buddhista templomban hosszabb ideig tartózkodott lelki gyakorlaton és a templom nevének kínai olvasatát (Gonsó) japán olvasattal Csikamacunak ejtik
Apja, Szugimori Nobujosi az Ecsizen tartomány földesurának háziorvosa volt. Akkoriban ezzel szamuráji rang is párosult. Csikamacu öccse is az orvosi hivatást választotta. Maga Csikamacu többek között írt egy gyógyászati értekezést is. Az apát azonban később megfosztották hivatalától és földnélküli szamuráj, rónin lett belőle. Emiatt a család 1664 és 1670 között Kiotóban telepedett le, ahol a későbbi drámaíró apródként szolgált egy arisztokrata házban. Csikamacu 1671-ben publikálta első irodalmi alkotásait, amelyek haikuk voltak.
1683-ban mutatta be a kiotói Udzsiza színház Csikamacu első bábjátékát, Jocugi Szoga ’Szoga örökösei’ címmel, amely ugyan híres történelmi problémát dolgoz fel: a Szoga-fivérek apjuk halála miatt elkövetett bosszúját, de a darabban az író egyszersmind a prostituáltak kiszolgáltatottságával, a szerelmesek tragikus sorsával is együtt érez. Az író a történet alapját a Szoga monogatari ’A Szogák története’ című epikus írásból vette, de szabadon bánt a cselekménnyel, ezáltal izgalmas helyzeteket sikerült teremtenie. Stílusa közérthető és mégis kifinomult. Már ebben a darabban is sok szójátékot alkalmazott.
Csikamacu történelmi drámái közül gyakran mutatják be a Heike nyógo ga sima című darabot, azaz Pathosz átváltozásait, vagyis az Ördögszigetet (1719), amely Taira no Kijomori történetét beszéli el, aki ellen a magas rangú pap, Sunkan szervezett összeesküvést. A pap tragikus sorsát így énekli meg Csikamacu ebben a dzsóruriban:
Bár a sors Sunkan útját már kijelölte,
szíve úgy ver, mint bármely halandóé.
Tengerparti magaslatra felmegy utoljára,
lábujjhegyre állva kezével búcsút int,
majd a dombtetőről a parti homokba veti magát.
Bármennyire bánat emésztette,
bármennyire kiáltozott, fájdalmát senki se hallotta,
csak a rikoltó sirályok,
csak a vadludak, ott fenn a magas égen.
Mindenki elhagyta, madárként elszálltak,
nagy magányában társra nem találhat,
szökőárban lelte hullámsírját.
A kimonók ujját attól fogva
a patakzó könnyek szétáztatják.
Történelmi drámái a császárok életéről, az udvarról, belviszályokról, vérbosszúról szólnak. Mivel az Edo-korszakban tilos volt a Tokugava-családról drámát írni, a szerzők a múltban kerestek analógiákat, hogy a jelen eseményeit bírálhassák.
Csikamacu legsikeresebb történelmi drámája a Kokuszenja kasszen ’Kokuszenja csatái’ (1715). Ez egyetlen olyan darabja, melynek zenéje fennmaradt az utókor számára. A műben az író a realitás és az irrealitás keskeny mezsgyéjén teremti meg a kényes egyensúlyt. A mindennapi életből ellesett párbeszédek és fennkölt stílusú részek ötvöződnek egymással. Színpadtechnikailag és rendezői szempontból is igen látványos jelenetek, trükkök jellemzik. Az egy álló napig tartó színdarab olyan sikert aratott, hogy másfél éven keresztül játszották a Takemoto színház színpadán. A dráma hőse egy kínai férfi és egy japán nő közös fia, aki elhagyja Japánt. Vissza akarja szerezni jogos örökségét, a kínai császári trónt, amelyet a tatárok bitorolnak. A lélekábrázolás itt is rendkívül árnyalt. Látjuk a főhőst, amint szinte emberfeletti erővel küzd a csatában, s mélységesen együtt érzünk vele, amikor anyja halálos ágya mellett zokog.
Csikamacu történelmi drámáinál sokkal élvezetesebbek a társadalmi kérdéseket boncolgató darabjai. Drámái tele vannak meglepő fordulatokkal, heves érzelmi kitörésekkel, a nézők, a hallgatóság szívéhez szólnak. A drámaíró olyannyira rabul ejtette a közönséget, hogy az előadás alatt eksztatikus kiáltások törtek fel a nézők torkából. „Monzaemon, Monzaemon”, kiáltották a szerző utónevét innen is, onnan is. Az 1708-ban íródott Tambai Joszaku éji dala című dráma különösen alkalmas arra, hogy a hallgatóságot katartikus állapotba hozza. A három felvonásos dzsóruri az egyetlen olyan polgári dráma Csikamacu tollából, amely nem tragédiával zárul. Az elveszettnek hitt fiú rátalál apjára, és az előkelő udvarhölgy is megleli régóta keresett gyermekét. Csikamacu témái mindig a valóságban gyökereznek. A Tambai Joszaku sem kivétel ez alól. Egy népdal hatására keletkezett, amely mindjárt a darab elején fel is hangzik. Joszakuról szól, a darab főhőséről, aki kocsisként szolgált egykoron, most azonban kardot visel az oldalán, szamuráj lett belőle nem is akárhol, hanem éppen a fővárosban. De nem ilyen gyorsan mosolyog a szerencse Joszakura. Sok kalandon kell keresztülmennie, sok akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy ne a halál jusson osztályrészéül, s szerelme, a talpraesett, okos és csinos Koman se kényszerüljön meghalni, sőt, az úr fia, a kis Szankicsi se bitófán végezze. Mint minden Csikamacu drámában, a Tambai Joszaku éji dalában is az igazi konfliktus a kötelességteljesítés (japánul: giri) és a szenvedély (japánul: nindzsó) érzésének összeütközésekor robban ki. Sigenoi, az arisztokrata származású dajka, képes feláldozni fia életét is, hogy a sógun lánya, Sirabe életben maradhasson. Már-már mindenki felkészül a halálra, a hősök páratlanul szép utolsó útra, micsijukira indulnak, melyben álmaiktól búcsúznak el, az álmok útját járják végig. Szerencsére azonban minden jóra fordul, előkerül egy amulett, amely mindent megmagyaráz.
A Tambai Joszaku című drámában a váratlan fordulatok állandó izgalomban tartják a hallgatóságot. Az író stílusa rendkívül árnyalt, gyönyörű lírai részek követik egymást, az első felvonásban például gondolatban végigjárhatjuk Japán legszebb tájait a híres-neves Tókaidó-útvonalat a mai Kiotó és Tokió közötti távolságot.
VAKANA Milyen érdekeset láttam! Az egyik hajtó, egy leborotvált fejű, olyan tízéves forma lovászfiú nagy térképet teregetett ki. Hát az nem más, kérem, mint egy társasjáték. A tábláján ott van ni, hogyan kell Kiotóból Edóba menni. Tudja, a híres Tokaidó útvonal. És ott van az összes állomás, mind az ötvenhárom, bizisten! Kinn játszanak vele a kapu előtt! Az győz, aki először jut el Edóba. Olyan csudamód szórakoznak! …
SIGENOI Hé, ti szolgák, gyorsan! Figyelem, figyelem!
Mutassátok azt a Tokaidó társasjátékot, de tüstént!
Hozzátok ide a fiút, a hajtót is! …
SZOLGÁK (kórusban) Igenis!
NARRÁTOR Itt a fiú, megjött, látszik, hogy nagyon mérges, amiért a játékát megzavarták. Egyik válla fedetlen, nincsen rajta ruha. Varkocsa égnek áll, borzas, fésűt rég nem látott. És egyáltalán nem zavartatja magát az előkelő környezetben! Komótosan helyet foglal az udvar közepén, lábát maga alá húzza, s máris pereg a nyelve:
SZANKICSI Jajajaj! Tisztelt udvari méltóságok! Hát bizony engem alaposan átráztak! Pont egy játszma közepén tartottunk a haverokkal, persze Tokaidó társast játszottunk. Egész jól álltam, már éppen azon járt az eszem, hogy azon a kevés zsozsón, amit nyerek, majd veszek magamnak egy szalmasarut, amikor a csudába is, jönnek, és elcipelnek ide. Mindent ott kellett hagyni! Nesze neked! Gyí te, hoppsza, hó! Úgy meghajtottak, mint egy lovat!
SIGENOI Hát, eszes kölök vagy, azt meg kell adni! Hogy evezős vagy éppen hajtó, nekem, fődajkának, egyre megy. Hány éves vagy és hogy hínak?
SZANKICSI Most éppen tizenegy. Ötesztendős korom óta lovakat hajtok. Első osztályú kigyúrt gyerek vagyok én! Mióta az eszemet tudom, csak a pejkók érdekelnek. A nevem is könnyen megérti bárki: Bambuszbozótban Született Szankicsinek hívnak.
SIGENOI Ejnye, de furcsa neved van! De én azt hallottam, hogy ott kinn a Tokaidóról szóló társasjátékkal játszottál a többiekkel. Hát akkor lássuk csak, milyen is az a játék! Vedd elő, ne félj, aztán kezdd elölről, játssz az udvarhölgyekkel! A kisasszonykának is mutasd meg, hadd játsszon ő is veletek! No, Szankicsi, gyere ide, és légy ügyes! Cseppet se félj!
SZANKICSI Tessék?
NARRÁTOR S válasz helyett pimaszul pipát húz elő, s füstölni kezd.
(A bábjátékos számára ez komoly feladatot jelent.)
Akkor hát gyerünk, induljunk az útra,
járjuk be együtt a híres útvonalat.
Nyugatról keletre, Kjótóból Edóba,
vigyázz, ne maradj le, és dobj nagyokat!
Tessék, csak tessék, sorban a bábukkal.
Ki mennyit dob, annyit lép előre.
Mind az ötvenhárom állomás előttünk,
mindenhol betérünk, várnak már ránk.
Itt nincsen hátasló, gyalog kell menni,
térdig lejárjuk most a lábunkat.
Azért csak nyargaljunk előre, előre,
s csodáljuk, élvezzük mily szép Japán!
Fel hát a játékra, figyelj alaposan,
jegyezd meg jól, hogy ki után dobsz.
Ott a dobókocka, perdítsd meg ügyesen!
Talán hatot mutat? Szerencse fel!
Nosza hát a bábut, az utat ne téveszd,
gyí lovam, gyí pejkó, hoppla hó, hopp, hopp, hopp!
Hosszú útra kelünk, de Buddha velünk van,
számtalan alakban vigyáz reánk.
Itt a dobókocka, cseresznyefa munka,
Ég veled, cseresznyevirágok városa,
Kiotóból indul el mindegyik bábu,
erről a hegyről, ím itt van a rajt!
Az első állomás három ri1 ri = 3239 méter távolság,
Ócu a neve a kis falunak,
elő az aprópénzt, itt kell majd fizetni,
Biva-tó partjánál, Jabasi híd mellett.
Hiszen ezt az utat hajóval tesszük meg,
hajóra száll, aki ide betér.
Hullámok hátán jutunk el Kuszacuba.
Az léphet tovább, ki hatot dobott.
Jaj, a kisasszonyka lekéste a hajót,
viszont a fődajka már partot is ért.
Minden állomáson más és más finomság,
más és más ínyencség vár mireánk,
lám, Kuszacu rizsgombócáról híres,
kóstold meg tüstént, és ízleni fog!
Megeszel egyet, és aztán még egyet,
és már ott vagyunk szép Minakucsiban.
Tudjuk Minakucsi nevezetes étke
különleges fogás: táncoló halleves.
Egyet gurítasz csak a dobókockával,
és bábud eléri a meredek Szakát.
Vigyázz most, figyelj jól, ügyesen kell dobni,
mert ha véletlenül Szuzukára lépnél,
visszamehetsz addig, ahol van a rajt!
Egyre nehezebb itt felfelé az utunk.
A lovunk nem bírja, gyalogolunk.
De csak lassan mászunk, mint egy teknősbéka,
Már tudjuk, miért ez a Teknőc-hegy!
A csúcsra felérve meg kell hát pihenni,
a pipát megtömni, aztán csak szívd!
(A bábjátékos számára különleges mutatvány a bábok pipázása.)
Isijakusi a templomáról híres.
Sok hívő zarándok gyakran jár itt.
Benne fényeskedik régi idők óta
egy arannyal ékes Buddha szobor.
A magas hegy ormán újból rápipálunk,
köröttünk hegyeknek sötétlő karéja.
Távolban feltűnik Kuvana kék öble:
ott úszik száz csónak, s hajó is, temérdek.
Ha még továbbmegyünk, egész fel a várig,
messziről tükörként felcsillan Csirifu,
csodaszép pontyokról hírneves tó.
Onnan már könnyű az út a fogadóig,
dal szárnyán repülünk lám Okazakiba.
„Okazaki örömlányok, ó, mily édesek,
Okazaki örömlányok, forró öletek…”
(A dal közben a bábok táncot járnak.)
Megkaphatsz mindent itt, amit csak akarsz,
lesik a vágyadat, gondolatodat.
Gyere, ne tétovázz, pihenj le, pihenj le
vár lilaakácos Fudzsikava.
………………………………………………….
Fenyves-rét környékén fenyőkrémet veszünk,
s mikor felkél a hold Aomi-templomnál,
ezüstös holdsugár mutatja utunkat.
Jui és Kanbara, no meg Josivara
híres ínyencsége: nyárson sült angolna.
Omlós és porhanyós, íze is mennyei,
igazi élvezet, kóstold meg már!
Ideje lovunkat megnyergelni gyorsan,
hogy estig elérjük Misima állomást.
Onnan már csak hármat kell lépnünk előre,
s hegykoszorúk között előttünk terül el
gyönyörű japán föld gyöngyszeme: Hakone!
De hogyha hibázol, hiába volt minden,
visszalépsz Kjótóba, s kezdheted elölről.
Ebben a játékban jó jelnek az számít,
ha nincsen akadály, s vágtathatunk tovább.
…………………………………………….
Kavaszaki után már csak Sinagava,
s messziről feltűnik Edónak kapuja.
Nézzétek, nézzétek, mi történt, figyelem!
Elsőként ért célba a mi kisasszonykánk!
Elsőként bejutott Edóba egymaga,
vígan ugrándozik, nevet, örül, boldog,
arca olyan rózsás, mint az edói cseresznyevirág!
Csikamacu legnépszerűbb polgári drámái a már említett kettős szerelmi öngyilkosságot feldolgozó tragédiák, melyekből tizenegyet írt.
A Sindzsú ten no Amidzsima (1720), a ’Kettős szerelmi öngyilkosság Amidzsima szigetén’ című drámáját alkotóművészetének legérettebb korszakában írta. A váratlan eseményeknél sokkal fontosabbak itt a lélek történései, melyeket az író igen árnyaltan ábrázol. Ez a mű is valóságos eseményt dolgoz fel. Két hónappal a bemutató előtt Dzsihei papírkereskedő és Koharu, az örömlány Amidzsima szigetén véget vetett életének. Ahogy nálunk Romeo és Júlia tragédiája, úgy Japánban e két szerelmes halála a szerelmi szenvedély jelképévé magasodott. Kettős sírjuk a szigeten lévő Daicsó templomban ma is nevezetes helynek számít. A darabban a micsijuki most Oszaka hídjain vezeti végig a két szerelmest.
Örök búcsú a hidaktól
31. jelenet
Elbeszélő Minden gyorsíró hagyományos stílusú kalligráfiával jegyzi le a nó-darabok szerepeit.
Minden női szerepet játszó ifjú halványbíbor színű sapkát tesz leborotvált fejére.
Minden prostituált értelmetlen halállal hal meg.
Talán csak nem erre utalnak Sakja Muni szent tanai a buddhista megvilágosodásról, amikor a sors eleve elrendelésről magyaráz?
Amilyen gyorsan szárnyra kel a rossz hír a világban, úgy röppen szét maholnap Dzsihei papírkereskedő és Koharu kettős szerelmi öngyilkossága is. Aztán cseresznyefa lapokra vésik. Történetükről képeskönyveket készítenek, melyekben részletesen leírnak mindent az elejétől a végéig. Majd különböző kiadványok látnak napvilágot. Ha van az istenek közt Halálisten, akkor Dzsihei most őt követi, hogy megfizessen mindazért a bűnért, melyet életében elkövetett.
Ki képes azonban utólag őszinte lélekkel megmondani, igazságos volt-e, hogy a szenvedés útjára lépett?
De még a fénylő telihold sem láthatja előre azt a sötétséget, amely most a szívében van a tizedik hónap tizenötödik éjszakáján. Oly múlandó minden, mint az imént lehullott dér, amely reggelre elolvad. De még ennél is múlandóbb a szerelmesek élete. Mily könnyen elillant a forró ölelések édes íze a hálószobában!
És itt a Sidzsimi folyó, amely nem apad el sosem. Dzsihei most arra gondol, hányszor megfigyelte, mint kanyarog nyugat felé, ott, ahol a Tendzsin híd van. Hányszor ment át rajta reggel, este! Ó, a Tendzsin híd! Nevéhez méltó! A Mennyek istenének hídja!
Réges régen, amikor Micsizane száműzetésbe indult a távoli Cukusiba, útközben éppen itt pihent meg, a Szilvavirágok földjén. Verssel fohászkodott otthoni kertje fáihoz, hogy soha-soha ne feledkezzenek meg róla. Ekkor csoda történt. Szülőföldjén, Dazaifuban kedvenc szilvafája felröppent a magasba, és egy pillanat alatt ott termett Cukusiban. Ezért nevezik ezt a hidat a Szilvavirágföld hídjának.
A Zöld híd a következő. Nevét arról a fenyőfáról kapta, amely bánatában a szilvafa után indult.
A harmadik kedvenc fája, a cseresznyefa, amely ott maradt Micsizane kertjében, de a vágyakozástól teljesen kiszáradt. Ezért nevezik ezt a hidat Cseresznyevirág hídnak. A legenda szájról szájra jár ma is, vers idézi a hős hírét-nevét. Szugivara Micsizane dicsősége napnál fényesebben ragyog.
Dzsihei Én is abban az egyházközségben születtem, ahol a szent és bölcs Micsizane, és most meg foglak ölni téged, azután végzek magammal is. Hogy miért? Mert még annyi eszem se volt, amennyivel egy kis kagylót meg lehetne tölteni. A Kagyló híd következik. Olyan rövid, mint egy későőszi nap, vagy mint az életünk ezen a földi világon.
Ma éjszaka véget ér az életünk. Te tizenkilenc évet éltél, én huszonnyolc esztendőt. Ma éjszaka két ember eldobja az életét… megígértük, hogy egymást soha el nem hagyjuk, még akkor sem, ha öregek leszünk. De csak három évet éltünk boldogságban. Ezután már a boldogtalansággal találkozunk. Ez hát a Találkozás hídja.
De nézd csak, ott a kis Naniva híd! A csónakok a parthoz kötve sorakoznak, egészen a Funairi hídig. S minél tovább tart a mi utunk, annál közelebb a halál kapuja.
Elbeszélő Panaszkodik Dzsihei, s Koharu hozzásimul.
Koharu Ez már a Halál útja?
Elbeszélő Könnyek függönyén át nézik egymás arcát. Vajon a Horikava hidat nem könnyeik árja mossa?
Dzsihei Ha északnak megyünk, akkor még utólszor megláthatom a házunkat. De nem, inkább nem nézek vissza. Szívem összeszorul, ha gyermekeim jövőjére, feleségem megalázó sorsára gondolok. Forduljunk déli irányba! Ennek a hídnak olyan sok a pillére, hogy talán meg sem lehet számolni. És körülötte is ott a rengeteg ház! Igazán nem értem, miért hívják Nyolcháznak ezt a negyedet. De siessünk, oda kell érnünk, mielőtt megérkezik a hajó Fusimiből. Rajta szerelmespárok ölelik egymást. És most átkelünk a Démon hídon. Ó, még kimondani is rettenetes, amikor ettől a világtól örök búcsút veszünk.
Itt egyesül Oszaka két folyója: a Jodo és a Jamato. Egy nagy folyó válik belőlük. Víz és hal együtt járja útját, ahogy mi ketten, Koharu meg én. Két szerelmes és ez az acélpenge. Hármas folyam a halál felé… Úgy szeretném, ha ez a víz sírunk áldozati vize lehetne.
Koharu Miért búslakodsz? Hiszen ezen a világon nem mehetünk együtt. De majd a következőben… Majd a következőben újjászületve férj és feleség lesz belőlünk. És mindig, minden újjászületéskor, egészen az idők végezetéig.
Minden évben, mikor beköszöntött a nyár, gyönyörűen lemásoltam a Lótusz szútra imádságából a szent könyörületességről és az irgalomról szóló részletet, azért, hogy a síron túl majd egy lótuszkehelyben szülessünk újjá.
Elbeszélő Ekkor haladnak át a Szent Szútra hídon, mely már átvezet a másik oldalra.
Koharu Elérjük a Nirvána paradicsomi partját, gyöngylótusz kehelyben visz tovább utunk, aztán átesünk a mennyországi halálon és felvesszük Buddha alakját. Ez hát az utolsó híd, az Átváltozások hídja. És most következzék az utolsó kívánságom: sorsom intse örökre azokat a lányokat, akik, akárcsak én, prostitúcióból élnek. Egyikőjüknek se kelljen soha többé szerelmi öngyilkosságot elkövetnie!
Elbeszélő Ez a kívánság teljesíthetetlen ezen a földi világon. De a lány panaszából áradó fájdalom megrendíti a lelkünket.
Már pára lebeg a Noda öböl felett, a s lassan fehér ködbe vész a környező hegykoszorú.
Dzsihei Hallod már zúg a templomokban a reggeli harangszó. Gyerünk! Nem élhetünk tovább! És ha már meg kell halnunk, akkor minél hamarabb! Siessünk! Gyere! Erre! Erre!
Elbeszélő Kezükben a száznyolc gyöngyszemből álló rózsafüzér, könnyeik gyöngyeit hullatják, és szüntelenül Buddhához fohászkodnak, míg csak el nem érik a szigetet. Az amidzsimai Daicsú szentély mellett kis patak folyik. Ott a zsilip fölött egy bambuszbozót lesz végső nyughelyük.
34. jelenet (részlet)
Elbeszélő: Hátuk mögött megkondul a harang. A Daicsú szentély harangja.
Dzsihei Ó, Buddha három szent kincse! Még a hosszú éjszaka is rövidnek tűnik, ha csak ennyi ideig élhet együtt férj és feleség.
Dzsihei Szülessünk újjá egy közös lótuszkehelyben! Amida Buddha irgalmazz!
Elbeszélő Szájról szájra járt az eset Dzsiheiről és Koharuról, akik nem tudtak kiszabadulni a sors hálójából, s ezért kettős szerelmi öngyilkosságot követtek el Amidzsimán, az Égi hálók szigetén, hogy azután közös lótuszban újjászületve felvehessék Buddha alakját. Aki csak megismerte történetüket, óhatatlanul könnyeit hullatta a szerencsétlen sorsú szerelmesekért.
Az 1721-ben íródott Onnagoroshi abura no jigoku ’Asszonygyilkosság, avagy az égő olaj pokla’ Csikamacu egyetlen olyan műve, melynek cselekménye gyilkosságot dolgoz fel. E tragédiája meglehetősen keserű hangvételű. Ebben a háromfelvonásos drámában is megtörtént eseményt dolgoz fel. Az 1721-es év ötödik hónapjának ötödik napján, a fiúk ünnepén gyilkosság történt, melyre Csikamacu rögtön egy megrázó tragédia megírásával reagált. A téma feldolgozása szinte már modern, filmszerű. Ebben a darabban is éles konfliktusok, nagy ellentétek feszülnek. Csikamacu lélektanilag pontosan indokolja hősének tettét. Nyomon kísérhetjük életútját: hogyan válik az elkényeztetett gyermekből, a felelőtlen suhancból végül is gyilkos. Tettét vak kétségbeesésében, szinte minden meggondolás nélkül követi el. Mint minden Csikamacu darabban, úgy ebben is a határozottságot, az aktív szerepet a nők vállalják. Itt O-Kicsire, Sicsizaemon olajkereskedő feleségére hárul ez a feladat. O-Kicsi, gondos háziasszony, három gyermek édesanyja válik Johei áldozatává, mert nem enged a becstelen és felelőtlen férfi követeléseinek. A darab egyik legszebb része, amikor Sicsizaemon elsiratja galádul meggyilkolt hitvesét. Johei anyja engedelmeskedik a busidónak, a szamurájok viselkedését meghatározó íratlan törvénynek, megtagadja fiától annak örökségét. Ugyanakkor felülkerekedik benne a fia iránti szeretet, és titokban egy nagyobb összeget ad át neki. Joheinek azonban minden pénz kevés, még gyilkolni is képes azért, hogy Sicsizaemon megtakarított pénzét megkaparinthassa. De tettéért bűnhődnie kell, elfogják, elítélik és Szennicsiben, a vesztőhelyen őt is utoléri a halál.
Bár Csikamacu nem ismerte az európai színházat, mégis, jellemábrázolásának tudatosságában sok rokon vonás fedezhető fel a shakespeare-i alkotómódszerrel. Ahogy Csikamacu ki is fejti: „A dráma tükör, melyben az ember tükröződik vissza jó cselekedeteivel és bűneivel együtt.”