Tanár Úr, én próbáltam. Próbáltam hónapokon keresztül kitalálni, mit írjak, aminek örülnél, ami méltó hozzád és a kerek évfordulóhoz: írtam fecniket, ragasztottam cetliket, íróasztalom munkafalán (bűntudatom színes tábláján) hol ez, hol az jelent meg. S rájöttem, nem tudok mást, csak olyat, ami személyes – és felszínes, ha tetszik. Komédiailag komolytalan, de talán felsejlik valami a mélységből is.
Oly sok irányból lehetne indulnom: akár huszonévvel ezelőttről. Egyetemi éveim egyik legbüszkébb pillanatát éltem meg, amikor megrögzött irodalmárként ötöst kaptam nyelvtörténet speciális kollokviumon Tőled. Lehetne írni a verseidről, amiket állandóan elő-előveszek, a tanulmányaidról, melyeket vittem a gimnazistáimnak anno, a fordításaidról, melyekkel dolgozom, tanórán és színházcsinálóként – de túl nagy itt a mélység. Ehhez sekély vagyok, csak a felszínen maradnék.
Veled viszont nem babrál ki a felszín – tökéletesen uralod az apró hullámokat is. Munkában is: a színház néha elnagyoló világának írott fordításszövegeidet olvasva újra és újra rádöbbenek, hogy az arieli könnyedségű szövegvarázslat mögött herkulesi munka és irigylésreméltó erudíció rejlik – de erről már sokat írtam és írok még, egyszerűen nem tudok Shakespeare-ről magyarul úgy írni, hogy valahogy ne keveredj be a szövegbe. És újra és újra tanulok Tőled szóban, írásban – és főként: emberségben.
Tanítasz arra, hogy a tisztelet mindenkinek jár, a munka alapja az alázat a tárgy iránt, a gyermeki kíváncsiság és persze az élvezet: hiszen amit nem tudunk szeretni, nem tudjuk átadni. Amit azonban szeretünk, tudunk, azt egy függönyre felgombostűzve is megtaníthatjuk bárkinek. S legfőképp tanítasz arra, hogy az apró zavaró hullámok, külső bántások, saját gyöngeségeink és korlátaink finomra csiszolt páncéling-szemmé alakíthatók, melyek így - elegánsan de nem feltűnően - hordhatóvá teszik a világot.
Köszönöm.
Nem az, ki élte poklát
Át nem éli, tőle megremeg –
De az, ki elegánsan, kissé
Arcátlanul szemébe nevet,
Sasszéléptekkel halad át szobán s
Dis-mocskú sötét éveken,
Ygy érdemes írni, élni
– csakis így éri meg.
Átadni tudást – szabadon
Dúdolva belső éneket,
Áriel lenni, légies szellem,
Maradni ’Ádám’, minden körülményben
(2017. január 24.)