Eleve nehezen elhelyezett elemek

1. Problémás magyar címszavak a magyar–angol szótárban

Köszönettel tartozom megjegyzéseiért Varga Györgynek.A szótárhasználat az utóbbi évtizedben a nyomtatott szótáraktól a digitális termékek felé tolódik el. Lehetnek ezek „professzionális” vagy (részben) közösségileg szerkesztett munkák; lehetnek (részben) ingyenesek; fizikai hordozón található illetve on-line szótárak; a felületük lehet asztali számítógép (vagy laptop) képernyője, vagy annál kisebb, kézi eszköz – tablet, telefon. Ezek között számos szempontból lényeges különbségek vannak – mindez jelen szempontunkból másodrendű.

Digitális felületen például a ki nevet a végén illetve a ne nevess korán játékA két játék ugyanaz. angol megfelelőjét közepesen jó keresővel is megtaláljuk, rejtse ezeket bármelyik szócikk: a nevet, a végén, esetleg önálló ki nevet a végén, illetve a korán vagy a ne nevess korán.A címszavakat – a szócikkek vezérszavait – mindvégig kiskapitálisokkal jelölöm. Ha digitális szótárunk tövesít, azaz lemmatizál (ez ma már egy részükre igaz), akkor „rájön”, hogy a végén alakot a vég címszó alatt, a nevess alakot a nevet alatt kell keresnie.A nevet alakot pedig – sajnos – vagy a név vagy a nevet szócikkben. Ahhoz azonban, hogy e kettő közül kiválassza a nekünk kellőt, a rendelkezésre álló – kivált az ingyenes/online – szótárprogramok többsége nem alkalmas.
A használó, aki nem ismeri a tövesítés fogalmát, természetesen azt sem tudja, hogy annak „túlkapásai” is vannak. Ő csak azt várja el, hogy mikor a Mondtam nevet mondattal van dolga, az egyik nevet-hez, a Mondtam, nevet esetében a másik nevet-hez irányítsák – jóllehet közöttük csak a központozás az eltérés. A Mondtam, hogy nevet-nél pedig – ahol mindkettő szóba jöhet – egyértelműsítést vár. Megjegyzendő, hogy ilyen példákból sokkal több akad, mint amennyire az iskolai nyelvtan felkészít. Papír alapú szótárban döntenünk kell, hol kezdjük a keresést; a magunk ügyetlensége, a szótár hibája, vagy puszta véletlen folytán előfordulhat, hogy nem találunk rögtön a megfelelő helyre (minden ilyen esetben két helyen felvételük súlyos helypazarlás lenne). A digitális szótár – kivált ha kontextusérzékenyen keres – megtalálja a fenti játék nevét, akármelyik szóra is keresünk.

Néha természetesen az volna jó – az aktív szótárhasználat legtöbb esetében –, ha egy-egy szó beírásakor az azt tartalmazó valamennyi szókapcsolat előjönne a keresésre: ha mondjuk arra vagyunk kíváncsiak, mi mindent lehet a nevet szóval mondani angolul. Néha viszont az volna ideális, ha csak valamely konkrét szókapcsolatot kapnánk meg (amikor például a ki nevet a végén? kifejezést szeretnénk megtudni angolul). A nevet is, a vég is gyakori szavak ugyanis: ha az őket tartalmazó összes kombinációt listázva megkapjuk, olyan rengeteg – nem mindig (rögtön világos elvek szerint) ábécébe rendezett – találatot kapunk, hogy még ezek között sem könnyű megtalálni, amit keresünk; a megjelenő találatok között ugyanis általában nem lehet tovább keresni.

Mit jelent mindez nem a szótárhasználó – a „front office” szolgáltatás igénybe vevője –, hanem a szótárkészítő – a „back office” – oldaláról?

Nincs rá egyfelől garancia, hogy minden használónak a legjobb (gyors és tévedésmentes elérést biztosító, tövesítő és kontextusérzékeny) keresője van. Tökéletes keresője pedig senkinek nincs, mert a forgalomban lévő digitális szótárak egyike sem ilyen. Ennél is fontosabb azonban, hogy a szótári elemek felvételének még a legjobb keresési lehetőségek mellett is adekvát módon – ha úgy tetszik, a professzionális, hagyományos lexikográfiai elvek szerint – kell történnie. Ha nem így történne, a szótárkészítés nem állna egyébből, mint a korpusz felkínálta szavak és szókapcsolatok listába vételéből (amely listát még csak ábécébe sem kellene rendezni). Egy kontextusérzékeny és persze ideálisan gazdag szótár hatékonysága puszta technológiai kérdéssé válna: nemcsak a ne nevess korán, de a még a végén igazad lesz vagy a ki korán kel, aranyat lel kifejezést is pontosan megtalálná, amennyiben azok valahol – bármelyik szócikkben – így szerepelnek. Csakhogy ha a szótár példaanyaga eléggé gazdag, akkor a nevet, a végén, a korán szóra olyan rengeteg találat jut, hogy a találatok között ismét hosszasan kell keresni. Ha így lehetne szótárt szerkeszteni, az a logikus végkifejletig víve akár meg is szüntetné a szócikk mint olyan fogalmát. Lehet, hogy van olyan felhasználó illetve helyzet, akinek/amelyben egy ilyen struktúra nélküli szótár megfelel, a szótár szerkezetének a kialakítása akkor sem történhet az igényesség feladásával – a legnyilvánvalóbb módon mondjuk a szócikkek megszüntetésével.

Az alábbiakban erre látunk példákat: a szerkesztés oldaláról nézve az alábbi (ábécébe sorolt) kifejezések különböző okok miatt alapos mérlegelés után helyezendők el, akkor is, ha tökéletes keresési technikákkal a használó esetleg gyorsan megtalálhatja azokat a helyeket, ahol ezek – és ekvivalenseik – találhatók.

A magyar lexikai elemek elhelyezésénél sajátos probléma a ragos névszó és a határozószó (illetve névutó) elkülönítése: ezt járja körül a 2. pont. A forrásnyelv helyesírásaA helyesírás kérdéseiben az OH helyesírási útmutatását követtem. a szótárkészítőt sokszor kényszerpályákra állítja. Ezek közül is a legkínosabb, mikor az egybe- vagy különírás köti gúzsba a szócikkek tervezőjét. Ezzel foglalkozik a 3. pont. Sajátos problémát vetnek fel az e.sz. 3.sz. birtokos személyjeles névszói formák mint szótári alakok; ezekről szól a 4. pont. Hasonlók ezekhez az e.sz. 3.sz. személy névmás ragos alakjait tartalmazó formák mint szótári alakok; ezt illusztrálja az 5. pont.

Az egyes kérdések boncolásánál mindvégig a magyar egybe- illetve különírás amúgy is emberpróbáló, de a magyar–idegen nyelv irányú szótárazó számára kifejezetten kellemetlen nehézségeibe ütközünk.

2. Ragos névszó vagy egyéb?

Az ebben a részben tárgyalt szavak ragos névszónak vagy egyébnek – általában határozószónak, esetleg névutónak – is tekinthetők. Felmerülhet tehát vagy a releváns főnév szócikkébe, vagy önálló címszóként való felvételük. A jelenségek fokozatosan mennek át az egyértelműből a problematikusba; nem könnyű azt sem megállapítani, hogy egy-egy esetet mi alapján sorolunk ide vagy oda. A nagy garral kifejezést nem keressük a gar címszó alatt: gar főnév nincsen.A MAAN hoz gar szócikket, de innen nyíl küld a garral-hoz (ahol viszont csak a nagy garral kapcsolat létezik). Az alattomban szót aligha az alattom szócikkben keressükHogy az itt tárgyalt elemeket digitális felületen milyen keresési lehetőségekkel és mennyire könnyen lehet megtalálni, az (i) nem az itt vizsgált kérdésnek, azaz nem az ide vagy amoda felvételnek a problémája; (ii) legalább annyira technikai, mint lexikográfiai kérdés. – feltehetően, mert világos, hogy alattom nem létezik (noha az alattomos ugyanebből a nem létező szóból van képezve).Amint küldőnyíllal erre utal a MAAN és a MNAN is. A két vizsgált – és alább a táblázatban bemutatott – szótárban az alattomban valóban önálló szócikk. Feltételeztem ugyanakkor, hogy a háttal és a közben elemet a legtöbb használó a háttal ill. közben határozószói címszó alatt fogja keresni, ezért így célszerű felvenni őket. Várakozásommal ellentétben kiderült: a háttal a hát szócikkben, a közben viszont önálló címszóként van felvéve mindkét szótárban. A kutyafáját és a lóhalálában szavakat mindkét szótárban önálló szócikkben találjuk, noha (a MNANMagyar–német akadémiai nagyszótár tanúsága szerint) létezik az aligha közismert kutyafa szó (ugyanaz, mint a kutyabenge). A lóhalál esetében az ismertség nem merül fel: ez inkább potenciális, mintsem létező szó.

A (vmi) dolgában szóról úgy véltem, önálló dolgában címszót érdemel, mint névutó. Ez is a helyzet a MAEN-ben.Magyar–angol egyetemes nagyszótár A MAANMagyar–angol akadémiai nagyszótár azonban a (nehezen áttekinthető) dolog szócikkben hozza. A dolgában elemhez hasonló tekintetében és vonatkozásában elemekről úgy véltem, jellemzően inkább főneveik szócikkében, nem pedig önálló címszó alatt keressük őket; ezek valóban a megfelelő főnév alatt találhatók. Az esetragos elemnek tűnő (minden) bizonnyal kifejezés a MAEN-ben a bizonnyal szócikkbe került, a MAAN a bizony szócikkben hozza. A kordában (tart) a MAAN-ban a korda főnév alatt keresendő, a MAEN önálló címszónak kezeli. Az érdemben önálló címszót kap a MAEN-ben, míg a MAAN-ban az érdem szócikkben található.

A fent látott ne nevess korán és ki nevet a végén kifejezéseket a MAAN egyáltalán nem tartalmazza. Hol lenne indokolt ezeket tárgyalni? A nevet szócikkben mindkettő el volna dugva. Szóba jöhet a nevess címszó: ennek a felvétele nem volna szokatlanabb, mint a játékok neveinek felvétele önálló címszóként. A főbb szófajokat világos, hogy milyen alakban (egyes számban, alanyesetben) szokásos felvenni a szótárba: ez szól a nevess címszó volta ellen. Hogy pontosan mikor teszünk ez alól kivételt, azt nehéz megmondani: a tessék például nyilvánvalóan valamiféle önállósodott partikula, nem pedig igealak – így felvétele indokolt. Természetesen ha a telj, a telje, vagy a főztje lehet címszó – márpedig ezek bizonyosan nem önálló(sult) határozószók –, akkor a nevess is lehetne. Hogy persze ezeket – és bármely hasonlóan problémás kifejezést – hol fogja keresni a használó, az nem egyszerű kérdés.

Az egybeírandó éjféltájban mindkét vizsgált magyar–angol szótárban önálló szócikket kap. Mégsem egyszerű a helyzet. A helyesírás itt ugyanis szembemegy a logikával. Arra kényszeríti a szerkesztőt, hogy az éjféltájban-t a vele tökéletesen párhuzamos – ám külön írandó – X tájban szerkezetű kifejezésektől elválassza, holott ezeknek a táj szócikkben volna helyük: két óra tájban, *éjfél tájban, *hajnal tájban. Ez utóbbi kettőnek viszont önálló címszónak kell lennie, mert egybeírandók; a csillagok csak ezt a „hibát” jelölik.

A titokban szót egyik angol szótár sem hozza önálló címszóként (a MNAN eljárása kivételes). Minthogy a titokban alak határozószó is és ragos főnévi alak is (az alábbi rövid szócikkmintában ^HSZ illetve ^RF jelöli őket), ezeknek a titok szócikkben való keverése szigorú értelemben szabálytalanságot eredményez. A MAEN szócikkéből a releváns részek:Ahol kihagyás történt, azt […] jelöli. Ahol azok nem relevánsak, ott ekvivalensek nélkül idézem a szócikket; erre is […] utal.

titok 1. secret titokban ^HSZ in secret […] titokban tart ^RF keep smth secret titokban ^RF marad remain a secret […]

A határozószói titokban-nak itt, a főnév alatt valójában nem volna dolga. A következő két titokban viszont vonzat: ezek a főnevek joggal szerepelnek ebben a szócikkben.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy – mint láttuk – noha a MNAN különválasztja a titokban szócikket a titok-tól, eljárása következetlen, így annak haszna kétséges: nemcsak a titokban örül határozószót, de a titokban tart vonzatos kifejezést is a titokban szócikkben hozza.

Általában igaz, hogy a szótárazó akkor jár jobban, ha a keresett elemet minél inkább annak saját – szükségképpen rövidebb – szócikkében találja meg, hiszen így garantáltan gyorsabb a hozzáférés. A hármasbanÉs természetesen a kettesben, négyesben, ötösben (stb.) kifejezéseket; az egyesben határozószó nem létezik. kifejezést ugyanúgy nem célszerű „bokrosítva” a hármas szócikkben elhelyezni, ahogy a hármas szót nem helyes a három szócikkben elrejteni – noha jelentésüket tekintve éppenséggel egymás alá tartoznak.

3. Egybe vagy külön?

Ha a szótárhasználó tudja, hogy az istenigazából (vagy istenigazában) egybeírandó, nem keresi az isten szócikkben – feltéve persze, hogy tisztában van azzal a konvencióval, hogy ebben a szócikkben isten-nel kezdődő egybeírt kifejezéseknek nincs helyük, azok csak saját abc-rendjük szerint kaphatnak szócikket (az istenfélő ugyanúgy, mint az istentelen).

Az egyhuzamban vagy az egyvégtében szavakat valószínűbben keresik egybeírva. Ezek sem egyformák azonban: ha különírtnak vélik, akkor főnevüknél keresik őket – de hol? Míg a MAAN-ban huzam címszó létezik, kérdéses, hogy az egyvégtében milyen főnévi címszónál keresendő: végte? vég? Ez a véletlen hozzásegíthet ahhoz, hogy az egyvégtében-t saját címszavánál keressék. huzam címszó olyannyira létezik, hogy a MAAN pontosan ebben a szócikkben hozza a (különírt!) egy huzamban kifejezést – és semmi egyebet.

Az igekötők helyesírása (és még előbb: azoknak az egyéb igevivőktől elhatárolása) notórius probléma; ezzel függ össze a következő jelenség. Ha a szótárazó tudja, hogy az ide süss két szóba írandó, akkor nem jár el helytelenül, ha a süt szócikkben keresi. Nem itt találja azonban sem a MAAN-ban, sem a MAEN-ban. A MAAN ugyanis az idesüss címszó alatt hozza – egybeírva (!). A MAEN az – ábécérendben persze ugyanott lévő – ide süss címszónál kínálja. Hasonló esetet illusztrálnak az (ide süss-nél kevésbé idiomatikus) fejbe vág típusú igevivős kifejezések. Akik egybeírva gondolják ezeket, önálló címszóként keresik – és nem találják – őket. Ha különírva keresik, akkor a fej és a vág között kell választaniuk – amelyek viszont túl nagy szócikkek ahhoz, hogy kényelmesen megtalálható legyen bennük valami.

E gondot súlyosbítják az olyan esetek, amikor egy hasonló – egybeírandó – kifejezésből alkotott főnév helyesírása ellentmond a kiinduló szóénak: a hatályba lép két szóba, a hatálybalépés egybeírandó. Így míg az előbbi értelemszerűen a hatály szócikkbe kerül, az utóbbinak önálló címszót kell kapnia. Ha ezt a két dolgot keresem angolul, két szócikkben találom meg őket. A kerékbe tör két szó, a kerékbetörés egybeírandó. A kerékbe tör csak a kerék szócikkbe kerülhet, a kerékbetörés főnévnek saját szócikket kell kapnia. Ezzel szemben noha a karóba húz vagy a fejbe ver szintén külön írandók, a karóba húzás és a fejbe verés nem írandók egybe – előbbi csakis a (nem túl nagy) karó szócikkbe, utóbbi a nagyos is hosszú fej szócikkbe kerülhet, ahol azután könnyen „elvész”.

Még kevésbé megjósolható jelenségbe ütközik szerkesztő és használó egyaránt, amikor az egybe- illetve különírás jelentéskülönbségtől függ. Az első fokú kifejezést például attól függően kell egybe- vagy különírni, hogy milyenek kollokációs tulajdonságai: ez viszont természetesen egyet jelent azzal, hogy helyesírása szókapcsolatról szókapcsolatra egyenként megtanulandó. Valóban jelentéskülönbségről van egyébként szó: (i) jogi, (ii) matematikai és (iii) égési sérülésekkel kapcsolatos jelentés különböztethető meg;Az OH az alábbi két listát kínálja; jól látszik a három jelentés: elsőfokú – elsőfokú bíróság; elsőfokú egyenlet; elsőfokú; függvény; elsőfokú ítélet; első fokú – első fokú égés; első fokú égési sérülés. ezzel azonban a használó a magyar szóra keresésnél aligha van tisztában (még ha ez majd a szócikkből magából ki is derül). A másodfokú, harmadfokú és negyedfokú kifejezéseket ezzel szemben mindig egybe kell írni, bármivel állnak együtt, bármit jelentsenek. Aki úgy tudja, hogy ezeket a -fokú kifejezéseket egybe kell írni, az önálló címszóként keresi őket. Aki különírandónak gondolja, az vagy önálló kétszavas szócikkben keresi őket (szoros ábécében), vagy a fok szócikkben. Abban a – lássuk be, szinte kizárt – esetben, ha a szótárazó tisztában van vele, melyik írandó egybe és melyik nem, még mindig nem feltétlenül fogja tudni, hogy vannak-e az ő szótárában többszavas címszavak, tehát valóban keresheti-e a különírtakat szoros ábécében. Ha tudja, akkor lehet, hogy így keresi őket; ha nem tudja, akkor csak a fok címszó alatt. Kérdés persze, hogy fokú címszó vane a szótárban. Különös módon a MAAN kínál is fokú szócikket, amelyben viszont az egybeírt fokú példái is – illegitim módon – helyet kapnak:

fokú […] mn of (…) degree/grade ut, -grade, -degree; elsőfokú bíróság […]; elsőfokú egyenlet […]; elsőfokú görbe […]; magasfokú […] oly nagyfokú volt az elkeseredés […]

Ha az alábbi kifejezések közül a különírandókat a fok címszó alá tesszük, akkor a helyesírás elválasztja egymástól a külön- és az egybeírandókat. A MAEN, amelyben léteznek többszavas címszavak, ezért így jár el:

• első fokon
• elsőfokú
• első fokú
• elsőfokú bíróság
• első fokú égés vagy első fokú égési sérülés
• elsőfokú egyenlet
• elsőfokú függvény
• elsőfokú ítélet

A megoldás tökéletlen: valamennyi jelentést jó lenne vagy az elsőfokú vagy az első fokú szócikkben kínálni; mindhárom jelentést azonban nem lehet egyikben sem.

4. Birtokos személyjeles formák mint szótári alakok

A javamra/javunkra (stb.) [fordít] vagy a hasznodra/hasznotokra (stb.) [válik] alakokban egy változó szerepel; ezeknek a dőlt betűs változóknak voltaképpen „összefoglaló” alakja az egyes szám harmadik személyű (e3) alak. Nem csupán az igékre igaz tehát, hogy szótári alakjuk az e3: a fenti javára fordít, a hasznára válik, de ugyanígy a dolgavégezetlen(ül), korabeli, magafajta kifejezések dőlt betűs névszói formái birtokos személyjeles alakok, amelyekben az e3 személyjel afféle egyezményes, mind a hat személyHa eltekintünk attól, hogy az e3 alak egyben e2 magázó forma is: ő/ön a javára fordít valamit. helyett álló alak. Nevezzük ezeket – javára, hasznára, dolgavégezetlen, korabeli, magafajta – birtokos személyjeles névszói formáknak (BSzNF).

A BSzNF + ige szerkezetű javára fordít és hasznára válik típus helyesírása problémamentes: ezek külön írandók. A többi példáról ez nem mondható el: a dolga végezetlen különírása tökéletesen elképzelhető; a dolgotokvégezetlen ezzel szemben egybeírva kifejezetten furcsa. A szokásos helyesírási problémával találjuk magunkat szemben: aki a dolgavégezetlen szóról tudja, hogy egybeírandó, nem fogja a dolog szócikkben keresni. Aki külön szeretné/szokta írni s ezért így keresi, az a dolog címszó alatt keresi – és nem találja; ugyanígy nem találja persze a végezetlen szócikkben sem (már ha egyáltalán van ilyen – ami nem valószínű). A lehetőségek tehát máris számosak. Az egybeírás–különírás kérdése azonban sajnos ennél bonyolultabb. Az Osiris Helyesírás a dolgavégezetlen és dolgavégezetlenül szavakat ugyan egybeírni rendeli, csakhogy ez az alak – mint láttuk – voltaképpen szótári e3 alak. Márpedig ezeket az alakokat mindig egybeírva találjuk. A kérdés az, vajon az egybeírás átvihető-e a többi alakra?

A dolgotok végezetlen intuícióm szerint nem írandó egybe; a dolgom-/dolgod-/dolgunk-/dolgukvégezetlen alakok esetleg igen. (Az egybeírás „tilalmát” talán a szóhosszúság hozza létre.) Ebben a Google-találatok száma meg is erősít: dolgomvégezetlen-re, dolgodvégezetlen-re, dolgunkvégezetlen-re valamint dolgukvégezetlen-re egyaránt vannak találatok (igaz, különírva több); igaz, van találat különírt dolga végezetlen-re is. A dolgotokvégezetlen viszont nem ad találatot, csupán egyetlen kötőjeles (!) példát.

Ha valaki tehát meg akarja találni e formák angol megfelelőit, s ezt a magyar helyesírási útmutatóból kinyert írásmód alapján szeretné, kétszeresen nehéz helyzetben van:

1. azzal, hogy a szótárak csak a 3e alakot kínálják, úgy tesznek, mintha abból az összes többi alak helyesírása kikövetkeztethető volna – éppen úgy, ahogyan az igealakok helyesírása megjósolható az e3 alakéból; ez csupán helyesírási kérdés
2. azzal azonban, hogy csak az e3 alakot kínálják fel, nem árulják el, hogy itt egy változóról, a e3 szótári alakról van szó. Ebben természetesen a helyesírási szabályzat nem segíthet.

Az (a) alatti gonddal az MTA Nyelvtudományi Intézet helyesírási tanácsadója is magunkra hagy. A portál egybe- illetve különírás dolgában útbaigazító oldalawww.helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy# a keresett szavakat külön kéri beírni. A dolgom végezetlen (és a dolgavégezetlen kivételével valamennyi) alak beírására azonban ezt az üzenetet kapjuk: „A megadott bemenetre automatikus eszközeinkkel sajnos nem tudunk megfelelő tanáccsal szolgálni. Kérjük, kérdésével forduljon Közönségszolgálatunk munkatársaihoz”.

Ugyanez a helyzet a korombeli/korodbeli (stb.) [fiúk] kifejezésekkel – azzal súlyosbítva, hogy a korabeli szónak (de csak az e3 alaknak!) van egy nem életkor-jelentése is, pl. korabeli hangszerek. Ha valaki ezeket (bármelyik jelentésben) egybeírandóknak gondolja (ez a valószínűbbAkad Google-találat különírt korom beli, korod beli (illetve korom béli, korod béli) alakra is.), akkor önálló szócikkeiknél fogja keresni őket – ám csak a korabeli címszót mint szótári e3 alakot találja. Ha nem egybeírandóknak tudja, a kor szócikkhez megy – és nem találja őket. Hasonlóan a dolgotok végezetlen esetéhez, a leghosszabb – három szótagú – szó, a korotok beli kivételével itt is elképzelhető az egybeírás.

Itt is láthatjuk mellesleg, hogy nem igaz, hogy a digitális felületen történő keresés megoldja az egybe–különírás gondját. Természetesen véletlen – de típusában igen gyakori véletlen –, hogy miközben a korom beli keresésre például a (több szótárban kereső) MorphoMouse keresőfelülete nem ad találatot, a korombeli keresésre pedig csak a MNAN hoz releváns találatot (korombeli – in meinen Jahren, in meinem Alter, gleichalterig mit mir), a többi vizsgált angol és német szótár a korom szócikket hozza találatként.

Mi történik, ha valaki a magamfajta/magadfajtaTekintsünk el ismét attól, hogy ez az e3 alak egyben e2 magázó forma is: ő csak… / ön csak a magafajta emberekkel beszél. (stb.) [emberek] kifejezéseket akarja fordítani? Az egybe- illetve különírás problémája a már látottal azonos. Ha valaki a maga alatt keresi, igen rosszul jár. A maga óriási szócikk; a maga szó ráadásul több különböző funkcióban állhat, s ezek megkülönböztetése igen nehézkes. Négy szófaj jön szóba: személyes névmás (tudja maga); birtokos névmás (a maga tolla); visszaható névmás (mentegeti magát); nyomatékosító (ő maga látta). Ez négy különböző szócikk.

Milyen sikerrel járunk, ha a magamfajta (stb. – összesen hat alak) angol ekvivalenseit keressük? Azt látjuk, hogy:

1. a MAAN, a MAEN, a MNAN, és a MNK közül egyetlen van, amelyik valamennyi formát külön szócikkben hozza, és ez a MNAN: magamfajta, magadfajta stb.
2. a MNK (csupán kéziszótár lévén) semmiféle segítséget nem ad a problémára: a magafajta sem szerepel benne.
3. a MAAN tartalmaz egy magafajta szócikket, ebben található a magamfajta elem
4. a MAEN is tartalmaz egy magafajta szócikket, ebben a magamfajta és a magunkfajta elem található.

5. Egyes szám 3. személyű igekötős formák mint szótári alakok

A 4. pontban látotthoz hasonló (és ismét az egybeírás-különírás kérdésével is összefüggő) jelenség figyelhető meg az aláígér, ráaggat, nekimegy típusú igékben, amelyek – úgy tűnik – személyragozott igekötőket tartalmaznak (dőlttel kiemelve): alám, alád, alánk; rá, rád, rátok stb. Ezeknek mint igéknek természetesen az e3 a szótári alakja: ígér, aggat, megy. Azonban – akárcsak a 4. pontban – a bennük rejlő igekötőknek is van e3 „szótári alakja”: az alá- „képviseli” az alám, alád stb. alakokat; a rá- voltaképpen = rám, rád stb; neki- = nekem, neked stb.

A leíró nyelvtan nem személyragos (még csak nem is személyjeles) igekötőknek tartja az alám, általam, belém stb. alakokat, hanem éppenséggel a megfelelő névmás ragos alakjainak. Az alá-m tehát voltaképpen *én-alá, a rá-m tulajdonképpen *én-rá. Ez viszont ebben a felfogásban még absztraktabb. Alighanem hihetőbb (volna) fordítva: elég összehasonlítani e két sort:

Ami az egybe- vagy különírás kérdését illeti, itt még nehezebb a helyzet, mint a 4. pontban – így azután a magyar–angol szótárban a megfelelő kereséshez több mindennel kellene tisztában lenni.A helyesírási magyarázat és a példák az Osiris Helyesírás c. művön alapulnak (124. o.).

1. Vannak igekötők, amelyek határozószóként is használatosak: ilyen az alá(-), ide(-), újra(-) stb. (e kettős funkciót jelzik a zárójelbe tett kötőjelek). Határozószóként ezek különírandók: Alá tette, nem pedig fölé — Alátette végre; Újra kezdi az italozást — Végre újrakezdi. Minthogy azonban gyakran a közlőtől függ, hogy „melyik funkciót tulajdonítja az adott alaknak”,Ezt – ha egyáltalán érdeklik az efféle finomságok – az átlag használó gyaníthatóan úgy érti: tehát mindegy. úgy vélem, az átlag nyelvérzékű és műveltségű szótárazón ez nem segít.
2. Nincs éles határvonal egyes igekötők és a személyes névmás határozóragos alakjai között: hozzájárul valamihez – hozzá járul segítségért; rágondolni is rossz – (ő) rá gondoltam. Hogy az átlagos műveltségű és nyelvtani felkészültségű szótárhasználó ebből mennyit ért, annak a dolgában ismét okkal vagyunk szkeptikusak. Következésképpen kétséges, hogy a kétnyelvű szótárazásnál hasznosítani tudja-e ezt az információt.
3. Az igekötőkként is használt szavak között olyanok is akadnak, amelyek (nem igével alkotnak kifejezést, hanem) névutói funkcióval bírnak: ilyen pl. az alá, az által, és hagyományosan pl. a (vmin) felül. Mivel ezek értelemszerűen különíródnak, a különírást erősítik.

Az egyébként hasonlóan viselkedő nekimegy még különösebb, hisz ennek a „ragozása” – hat alakja – mintha egyenesen így festene: nekem jön (a valószínűtlen ?nekem megy helyett), neked megy, nekimegy, nekünk jön (a valószínűtlen ?nekünk megy helyett), nektek megy, nekik megy. (Első személyben a beszélőhöz közeledés miatt a megy alakot jön váltja fel.)

Megjegyzendő, hogy nem minden igekötős igének az igekötője „személyragozható” ilyen módon. A ráébred például nem ilyen: nincs *rámébred, *rádébred stb. Azok az igék, amelyeknek csak mondat-vonzata lehet, mind ilyen rám-típusúak. Amelyeknek lehet névmási csoporti vonzatuk, de csak élettelen (ráébred az igazságra), azoknak az igekötője szintén nem „személyragozható”: nincs *rámébred – persze se egybe-, se különírva.

Van viszont rám tapad, rád ver, ránk mosolyog – amelyek külön írni rendelt írásmódját a szótározónak az egybe írt „szótári alakból” kellene kiköveztetnie. Szemben a 4. pontban látott esetekkel ugyanis az igekötős igéknél végre kapunk helyesírási fogódzót: az első és második személyű, valamint a többes számú ragozott formák mindig különírandók – rám gondol, hozzád ment feleségül. Az angol–magyar szótár használójának ezekből a különírt rám gondol, hozzád ment kifejezésekből kellene rájönnie, hogy angol megfelelőiket az egybeírt rágondol, hozzámegy címszó alatt kell keresnie. Ettől a gondtól csak egy ideálisnál is ideálisabb digitális kereső szabadítja meg – talán.

Az Ez az email neki ment mondat igéje soha nem lesz a nekimegy alatt keresendő.

szótárak